Again | CL. ff

Due

Az esti hosszúra nyúlt beszélgetés után, boldogan de mégis fáradtan keltem ki az ágyamból. Be kell hogy valjam nagyon hiányoztak a barátaim, akik közben a családom lettek.

- Jó reggelt! - mosolygott rám anya a pult mellől. - Kávét?

- Kérek.

- Tessék. - tette le elém. - Mit fogsz csinálna az első itthon töltött napodon? - érdeklődött.

- Ezt - azt. - vontam vállat. - Semmi konkrétat nem terveztem.

- Akkor el tudnál menni Gabrielért? - kérlelt. - Nagyon örülne neked.

- Hányra kell érte menni? - kérdeztem mosolyogva.

§§§

A kertvárosi ház kapuja előtt álltam. Felhajtottam a feljáróra, majd a kocsimból kiszállva csak álltam. Minden ugyan úgy volt hagyva. A három lépcsőfokon a kedvenc növényeim, az ajtón a Mr. & Mrs. Leclerc felirat, melyet az esküvőn kaptunk. Ha nem tudnám hogy a házban már nem lakik senki, és csak egy vad idegen lennék, azt mondanám hogy ez a ház egy boldog házaspáré. De nem vagyok vad idegen.

A postaládán még mindig két név szerepel, ahogy az ajtó mellett is. Charles Leclerc - Eleonora Leclerc. Ironikus. Egy gyors mozdulattal bedugtam, majd elfordítottam a kulcsot a zárban. Meglöktem a tölgyfa ajtót, majd beléptem egykori otthonomba. A Mi otthonunkba.

A folyosón végig haladva hatalmas döbbenettel konstatáltam hogy semmi nem változott. Charles mindent úgy hagyott ahogy együtt kitaláltuk. Olyan volt mintha a ház megállt volna két évvel ezelőtt Május 24.-én. A bútorokat por lepte és ilyesztően ugyanolyan volt minden. Olyan érzésem volt hogy ebben a házban senki nem járt azóta. Hiszen még a két mosatlan kávés bögre is a mosogatóban volt. A szilánkok pedig még mindig a konyhasziget és a hűtő között. A pulton pedig egy boríték hevert. Bontatlanul. A szívem hatalmasokat dobbant, hiszen pontosan tudtam hogy milyen boríték ez.

Két évvel ezelőtt.

- Reggelt. - jött le Charles az emeletről. Arca nyúzott volt, ami arról árulkodott hogy az éjszaka során nem aludt túl sokat. A kávéfőzőhöz nyúlt, majd kiöntött magának egy adag kávét. Lassan elkeverte az italt a cukorral és tejjel, majd a pultot megtámasztva inni kezdte. Szürke pólója rátapadt izmos felsőtestére, boxeralsója pedig tökéletesen passzolt rá mindenhol. Akartam őt. A testem akarta, de mégis az agyamat követtem.

A konyhasziget mellől feláltam, majd az üres bögrémet a mosogatóba helyeztem. Ahogy a bögrét beletettem, a mellem súrolta a karját. Charles automatikus mozdulattal helyezte tenyerét a derekamra, majd szorított rá kissé. A tettére azonnal arrébb ugrottam, ezzel leverve a pulton lévő vázát, ami szilánkokban terült el a padlón.

- Baszki. - sziszegtem, majd leguggolva elkezdtem össze szedni a nagyobb darabokat. A konyhapulton egy bögre koppanása hallatszott, majd Charles mellém guggolt.

- Hagyd. - felelte gyengéden. Nem válaszoltam, csak folytattam a szilánkok összeszedését. - Nora, majd én megcsinálom. - felelte erélyesebben, de szavai most sem hatottak meg. Remegő kezekkel szedtem fel a darabokat amikor az egyik kissé megvágta az újamat. - Hagyd már a picsába azt a kurva szilánkot! - emelte meg hangját. Tettére össze rezzentem, majd felállva mellőle a csaphoz mentem, ahol lemostam a vért a tenyeremről. - Mélynek tűnik. Be kéne kötni. - felelte, majd egy pillanatra hozzám ért.

- Ne érj hozzám. - kérleltem remegő hangon. A fürdőbe viharzottam, és egy kis kötszerrel bekötöttem a sebemet.

- Most komolyan ez lesz? Még hozzád se érhetek? - jött utánam. A tükörbe pillantva néztem fel rá. Az ajtót támasztotta, és onnan figyelt engem.

- Érj hozzá a sajtósodhoz. Ő biztos díjazná. - feleltem gúnyosan. Charles hitetlenül felmeredt a plafonra.

- Még mindig itt tartasz Nora? Hányszor mondjam el hogy akkor nem történt semmi. - felelte.

- Akkor nem. - bólintottam. - De előtte? - kérdeztem. Nem válaszolt. Három év után pontosan tudtam mit jelent a hallgatás. Hirtelen megfordultam majd a csapnak támaszkodtam.

- Egyszer. Egyetlen egy alkalom volt. Egy csók. Elgyengültem. - magyarázkodott. A tekintetét belefúrta az enyémbe. A szemei, amit annyira szerettem benne most fájdalomtól csillogtak.

- Cseszd meg a gyengeséged! - löktem rajta egyet, majd a hálóba mentem, ő pedig jött utánam.

- Te ezt nem érted Nora. Eltaszítottál magadtól. - kiáltotta utánam.

- És erre az a megoldás hogy megcsalsz? - álltam meg, majd felé fordultam. - A rohadt életbe, Charles! Elvesztettük a babánkat! Mit kellett volna csinálnom? Szét tenni a lábam és kérni hogy csinálj egy másik gyereket? - kiáltottam.

- Akármit! Nem kellett volna ellöknöd magadtól akkor sem. - felelte.

- Neked meg nem kellett volna félre lépned. De megtörtént. Megtetted. - tártam szét a kezem. A táskámból kivettem egy borítékot majd a kezébe adtam.

- Ez mi? - kérdezte, de a tekintete pontosan tudta mi van benne.

- A válási papírok. - feleltem, miközben az előszobába mentem.

- Nem válok el. - felelte, majd a papírokat a konyhaszigetre hajította.

- De én el szeretnék. - feleltem. - Én már aláírtam. Írd alá te is, majd az ügyvédeddel küld el. A házat megtarthatod.

- Nem tartom meg. Mert nem válok el. Ez a mi házunk. MI tartjuk meg. - felelte hangosan.

A szeme szikrákat szórt, majd egyik pillanatról a másikra a kemény férfiból egy megtört kisfiú ábrázatát mutatta.

- Szeretlek. - mondta ki meggyötőrt, szomorú hangon.

- Csak írd alá. - kérleltem, de a hangom elcsuklott, szemeim pedig megteltek könnyekkel.

- Te szeretsz még? - kérdezte vádlón.

- Charles ezt ne. - hajtottam le a fejem.

- Miért ne? - kérdezte.

- Azért, mert az nem számít hogy szeretlek-e.

- Már hogy ne számítana! - csattant fel. - Ha szeretsz rendbe tudjuk hozni.

- Ezt nem lehet. - feleltem lemondóan.

- Majd ha kimondod hogy nem szeretsz, akkor aláírom. - határozta el.

- Istenem csak írd alá. - feleltem, majd idegesen kiléptem a házból.

A konyhapultról felvettem a borítékot, majd hevesen feltéptem. Egymás után szedtem ki a megegyezésről szóló papírokat, aláírást keresve. De nem volt. Egy se volt aláírva.