Outta control //Star Stable alapú könyv//

Prológus

Elfagyott ujjakkal markoltam a csákányt, ami dögnehéz volt. Még inkább ebben a hidegben. Mondjuk mire is számítottam Dinó völgyben, ahol nyáron napközben van mínusz húsz fok?! De meg kellett csinálnom a munkát, nem volt választásom. Dr. Laned így is állandóan kínoz, hát még ha üres kézzel megyek vissza! Mondjuk, ha halálra fagyok (ami szerintem hamarosan bekövetkezik), akkor sehogy nem megyek vissza. Egyre inkább éreztem a hideget, a mellény a pulcsival nem igazán melegített, a lovaglónadrág pedig olyan érzés volt, mintha csupasz lábbal indultam volna el. A lábujjaimból, meg úgy en bloc a lábaimból semmit sem éreztem, de ezen már meg sem lepődtem. 

- Csak találjak valami szart, aztán húzás vissza - morogtam magam elé, de a jeges süvítő szélben és a hidegtől egybefagyott szám miatt még a saját hangomat sem hallottam. 

Hirtelen észrevettem egy nagyobb kavicsot. Odasiettem hozzá (már amennyire tudtam), és megpróbáltam felemelni karjaimat. Negyedóra baszakodás után ledobtam a szinte kezemhez fagyott csákányt, és kirángattam a csontokat a széttörött kavicsból.

- Végre - szakadt ki belőlem egy sóhaj, amit azonnal meg is bántam, mert a lélegzetem helyére beszálló hideg levegő abban a pillanatban lefagyasztotta a torkomat belülről.

Gondosan elraktam a csontokat a hátizsákomba, ami már egy nagy jégdarabnak nézett ki (gondolom persze velem együtt), majd felkapartam a csákányt a földről, és tovább indultam a halálosan hideg völgyben. Elvesztettem az időérzékemet, de körülbelül egy óra gyaloglás után megpillantottam egy kerítést. Egy fakerítést a legjegesebb jeges mindenség közepén. Visszaértem. Végre! Halvány mosoly suhant át az arcomon (ami persze azonnal rá is fagyott a fejemre). De tényleg ráfagyott, mert amikor elindultam a kerítés felé, észrevettem, hogy egy lavina zuhant le az útra.

- Óriási - gondoltam. - Most már visszamenni se tudok.

Megfordultam, és nem törődve az egyre jobban süvítő jeges széllel, elmentem a völgy belseje felé. Talán a fák alatt, vagy nem is tudom, valahol csak találok menedéket éjszakára...

Úgy ítéltem meg, olyan jó (na persze nem azért jó, mert jól esett) másfél óra gyaloglás után megálltam egy sima, gejzírekkel tarkított fekete talajú területen. Rohadt jól esett végre valami meleget tapasztalni a közelemben annyi hó és jég után. Véletlen ráálltam az egyik ilyen cuccra, és szó szerint fellőtt a levegőbe. Bármennyire fájt is az alsó felem, marha jól esett meleg vízen feküdni. Habár egy jó darabig biztos nem tudok majd leülni, de nem számít, végre meleg a sok hideg után. Amikor visszaérkeztem a földre, a hirtelen ért sokktól leejtettem a csákányt. Ennyit érzékeltem pillanatnyilag. Meg persze az égő érzést az alsó felemen, valamint az ismételten arcomba süvítő jeges szelet. Le akartam hajolni, hogy felvegyem a csákányt, de helyette pofával estem bele a hóba. Na bazdmeg. Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt minden elsötétült.