𝐍𝐞𝐯𝐞𝐫𝐭𝐡𝐞𝐥𝐞𝐬𝐬 | 𝑱𝒖𝒏𝒈𝒌𝒐𝒐𝒌 |

Yeoseo

Reggel fél 7 körül ébredtem. Kimásztam az ágyamból, és rögtön bevillantak a tegnap esti események képei. Nagyon rosszul érzem magam miatta. Vagy is inkább félek a következményektől. Tegnap olyan jól elterveztem mindent, most meg teljesen kétségbe vagyok esve.
Szégyellem magam. Nem bírnék Jungkook szemébe nézni. Anyáéba meg főleg nem.

Minél előbb beszélni akarok erről Jungkookkal.

Így még a pizsamámban, enyhén kócos hajjal, indultam meg a fontos "tárgyalásomra". Nagyon komolyan lehet engem venni ilyen kinézettel...

Ma még csak vasárnap van így anya még tuti alszik.

Leérek és amilyen magabiztos vagyok abban a pillanatban, úgy rontok be Jungkook szobájába.
Kicsit össze is rezzen az ágyán, ezért el is szégyellem magam.
Akár mennyire is megváltoztam, nagyon de nagyon érzem, hogy ebből semmi jó nem lesz.
Már tegnap éjjel az is megfordult a fejemben, hogy valami elme bajos betegségem lehet, de gyorsan el is hessegettem ezt a gondolatot..
Mostanában nagyon nagy a hangulat ingadozásom, és nem értem miért.. Ami a legnagyobb probléma az pedig az, hogy ezt mind a fekete hajún akarom levezetni, aki nem is csinált semmi rosszat. Anyának nem merem elmondani ezt, mert egyrészt ez túl korai lenne, másrészt meg félek hogy hülyének nézne.

-Bocsi.. -hajtom le a fejem.

-Ja, semmi baj. Mit szeretnél? -kérdezi kedvesen.

-Én... csak... sajnálom.. -nem tudom, hogyan mondjam el neki, mert mivan ha ő is hülyének néz majd?! Na jó, egy próbát megér.

-Mit is?

-Hát tudod.. a tegnap estét, én.. nem akartam rád mászni, esküszöm. -fakadtam ki.

-Semmi baj, engem nem zavart. De ha szeretnéd akkor elfelejthetjük. -mosolyog rám.

Miért ilyen kedves? Vagy már az volt eddig is, csak nem vettem észre?

-Oké, felejtsük el. -mondom halkan.

-Ahogy szeretnéd.

Hirtelen gombóc keletkezik a torkomban mert most jön az a rész, hogy elmondjam mi bánt engem... Igaz, hogy idegeneknek nem szabad csak úgy elmodnani bármit, de kinek mondhatnám el a problémámat ha nem neki.

-Jungkook...

-Igen?

-Én... nem... nem érzem jól magam. -folyik le pár könnycsepp az arcomon.

Ott az ajtóban állva remegő térdekkel, úgy éreztem, nem bírok tovább állni, ezért lerogytam a földre és halkan elkezdtem sírdogálni.

Jungkook gyorsan felkapott az ölébe és bezárta az ajtót, majd leültetett az agyára és nyugtatásképpen a hátamat kezdte simogatni.

Pár perc után már csak szipogtam.

-Mi történt? Fáj valamid? -kérdezi aggódva.

-Nem, nem fáj semmim. -motyogom.

-Akkor?

-Itt belül van a probléma. -mutatok a fejemre és megint megerednek a könnyeim.

Csak remélni tudom, most nem azt hiszi hogy fogyatékos vagyok vagy valami, mert az gáz lenne...

-Ezt hogy értsem? -kérdezi halkan.

-Nem tudom... Túl nagy a hangulat ingadozásom és ilyen düh kitöréseim vannak, mint például tegnap délután. Sosem voltam még ilyen helyzetben. Mindig csöndes vagyok általában, és nem érdekel nagyon semmi. Most meg.... Nem is értem miért van ez. Csak 1 tippem van: talán hogy nincs anyun kívül senkim. -suttogom a végét.