𝐍𝐞𝐯𝐞𝐫𝐭𝐡𝐞𝐥𝐞𝐬𝐬 | 𝑱𝒖𝒏𝒈𝒌𝒐𝒐𝒌 |

Yeodeolb

Reggel nagyon korán fent voltam, mert rosszul éreztem magamat.

Hányingerem van, fáj a fejem, ráz a hideg.
Az óra 6-ot mutatott, így nagy valószínűséggel még nincs fent senki.

Lementem a konyhába, és előszedtem a lázmérőt, majd megmértem vele a hőmérsékletemet.
A mérő 37.8-at mutatott... szóval beteg leszek. De azért ma még elmegyek suliba, aztán majd meglátom, hogy mi lesz.

Beszedtem egy gyógyszert, amikor is Jungkook lépett be a konyhába.
Nem akarok most a közelében lenni. És anyáéban sem.

-Jó reggelt! -köszönt álmos hangján.

-Jobbat... -morogtam neki, majd kimentem a helyiségből.

Ezután gyorsan átöltöztem, felvettem egy pucsit is, elvégeztem a reggeli teendőimet, és lementem a konyhába kaját csomagolni magamnak a napra.

-Sápadtnak tűnsz. Jól vagy?-kérdezte a fekete hajú, miközben csomagoltam a szendvicsemet.

-Nem.. -válaszoltam tömören.

-Nem maradsz itthon? -folytatta.

-Nem.

-De nem vagy jól. -aggodalmaskodott.

-És ez mióta érdekel téged? -kérdeztem flegmán.

-Amióta megismertelek. -jelentette ki könnyedén.

-Milyen filmbe illő. -mondtam enyhe gúnnyal a hangomba.

-Elviszlek. -vágta rá.

-Nem kell..

-Ez nem kérdés volt. -mondta, majd kiment a konyhából.

Hát nem érti meg hogy nem kell?!
Meg azt se, hogy... áh mindegy is, minden esetre ez kedves volt tőle. Legalább majd láthatják a lányok, hogy milyen bomba férfivel élek. Mert igen, ő az, de azért párkeresésben maradok inkább a saját korosztályomnál.

Pár perc múlva már az autójában is ültünk.

-Fáj valamid? -kérdezte, miközben elindult az autóval.

-Hőemelkedésem van. -motyogtam, jobban össze húzva magamon a kabátomat.

-Tényleg menni szeretnél? -pillantott rám egy kicsit.

-Igen, max hazajövök. -válaszoltam.

-Rendben. -sóhajtotta végül.

Időközben megérkeztünk a suli parkolójába.

-Bekísérjelek? -tette fél a kérdést, amikor szálltunk ki az autóból.

-Jungkook, nem vagyok kisgyerek, de... a kapuig elkísérhetsz ha szeretnél. -mosolyogtam rá, mert mindig a kapu előtt szoktak állni az osztálytársaim, lányok. Gondoltam megmutatom nekik, hogy milyen egy igazi pasi.

Elindultam volna, de hirtelen megszédültem, és így meg kellett állnom.

-Így nem mehetsz iskolába. -fogta meg a kezemet, hogy el ne essek. Nagyom aranyos...
Ezt ki mondta..?

-Köszönöm. -csúszott ki a szájamon.

-Még is mit? -kérdezett vissza kedvesen.

Egy kicsit félre pillantottam és megláttam, hogy nagyon néztek minket a lányok, akik szokás szerint a kapu előtt álldogáltak.

-Hogy törődsz velem. -néztem a szemébe.

-Ez természetes. -ölelt át.

Nagyon de nagyon jól esett most az ölelése. És az illata, valami elképesztően finom. Hallottam a szíve egyenletes dobogását, és egy pillanat alatt teljesen megnyugodtam.
Milyen szuperképessége van ennek a gyereknek? Nyugtató hátassal van rám. Most...
Mert eddig mindig felidegesített a jelenléte.