𝐍𝐞𝐯𝐞𝐫𝐭𝐡𝐞𝐥𝐞𝐬𝐬 | 𝑱𝒖𝒏𝒈𝒌𝒐𝒐𝒌 |

Yeolhana

Éjfélkor felébredtem, mert szólt az órám.
Nem akartam késni a "találkozómról", ami a fürdőben lesz. Így kócos hajjal, és kómás fejjel rontottam be a fürdőbe, ahol már a gonosz Jungkook tükörképe várt rám.

-Ó, hát itt vagy.. -mosolyodott el.

-Na mondd, miért kellett felkelnem. -bámultam rá.

-Csak az első feladat miatt. -kezdett bele.

Feladat?! Hát... oké? Normális ez?
Nekem aztán hajnali délkor ne adjon feladatot ez a senkiházi..
Miért lettem agybajos?

-Mi lenne az? -sóhajtottam fel gondterhelten.

-Hm... kezdjünk egy könnyebbel. Aludj ma velem. Mármint Jungkookkal.. -forgatta meg a szemeit.

-És az miért jó nekem?

-Ne kérdezz semmit. Majd megtudod. Vagy nem... -rántott vállat.

-Honnan fogod tudni, hogy tényleg megcsináltam? -kérdeztem unottan.

-Én mindent tudok.

Azzal eltűnt..

Hát. Ez. Para volt.

Na jó, akkor most szépen lemegyek, és befekszek Jungkook mellé.

Amint leértem, fejbe csapott a felismerés. A fekete hajú már az új házában alszik.

Át kell rohannom hozzá.

Felkaptam a cipőmet, és a hideggel nem törődve, szaladtam is a szomszédba.

Viszont ami még egy lapáttal rá tett az egészre, az az volt, hogy az ajtó zárva volt ugyebár.

Gondolkozni kezdtem... És arra jutottam, hogy anyának adta a pótkulcsot, hogy nekünk is meglegyen.

Rohantam is vissza a házba. Felkaptam a kulcsot a komódról és már húztam is a csíkot vissza.

Szépen kinyitottam a kaput és az ajtót.
Jungkooknak az emeleten van a szobája, ezért halkan fellépkedtem a szobájához.
Az ajtaja nyitva volt.
Francia ágya van és ő már alszik. Szerencse...

Befeküdtem mellé, és elaludtam én is takaró nélkül.
Mit fogok én még ezért kapni...

_____

Reggel arra keltem, hogy valaki bökdösött.

-...anya te vagy az? -kérdeztem félálomban.

-Igen, én vagyok az szívem. -mondta egy elvékonyított hang. Ez bizony nem anya lesz...

Kipattantak a szemeim, és Jungkook ült mellettem. Látszott rajta, hogy jót szórakozott ezen.

-Miért vagy itt? A frászt hoztad rám reggel. -nevetett.

És itt ugrottak be a tegnap emlékei. Ó a francba...

-Hát... igazából... én... rosszat álmodtam.. -válaszoltam akadozva. De a jelek alapján elhitte. Valamennyire..

-Mit álmodtál? -kérdezte aggódva.

Azt, hogy semmit. Ja de igazából azt, hogy leszúrtalak, és egyébként kisértessz, meg fenyegetsz minden nap, de ez már a valóság, de ez nem lényeg...

-Nos.... már nem emlékszem rá. Sajnálom.

Most nem tűnhetek bizonytalannak.

-Na jó, mindegy. Várod már a nyaralást? -kérdezte izgatottan.

-Így ősz középen? Persze. -oldódott egy kicsit a hangulatom.

-Jól van na. Csak tudod, nekem sosem volt még senkim, mármint akivel úgy éreztem volna, hogy tényleg hozzá vagy jelen esetben hozzájuk tartozom. -nézett az ablakra.