𝐍𝐞𝐯𝐞𝐫𝐭𝐡𝐞𝐥𝐞𝐬𝐬 | 𝑱𝒖𝒏𝒈𝒌𝒐𝒐𝒌 |

Yeoldul

Ezután anya megkérdezte, hogy én tudom-e, hogy mi lett Jungkook baja, de csak egy 'nem'-mel válaszoltam, mert egyszerűen olyan szinten összevagyok most zavarodva, hogy az hihetetlen.

Úgy gondolom, jobb lesz ha minél előbb utána járok a dolgoknak.

Így megmondtam anyának, hogy alszok ám Jungkookkal, csak hogy ne legyen egyedül.
De amúgy nem ezért alszok vele. Hanem azért is, mert nekem is jól esne a tudat, hogy van mellettem valaki az éjszaka folyamán, meg persze emiatt a fura viselkedése miatt is szeretnék vele lenni este, mivel ha most nem fog mondani semmit, akkor majd éjjel lesz rá időm kifaggatni őt.

Ezért le is leviharoztam a lépcsőn és a kabátomat, majd a cipőmet felkapva, kimentem az ajtón.

Kicsit azért bűntudatom volt, hogy valamit elrontottam, mert nem vettem észre a.... valamit. De majd megtudom, hogy mi a problémája.

Azta... azért elég hideg van itt kint.

Jungkookot nem találtam a ház körül, így elkezdtem sétálni az utca legvége felé.
Nem is kellett sokat mennem, mert a házunk a végen van.

Egy drótkerítés előtt megálltam, és tanulmányozni kezdtem azt, mert az ilyen kerítéseknél mindig van egy olyan rész, ahol átlehet menni, mert rosszul van megcsinálva, vagy már régi.

Szerencsére találtam is egy kisajtót, ami ugye nyitva volt, mert olyan rozoga, hogyha lenne is rajta valamilyen zár, akkor is átlehetett volna menni a túloldalra, mert amint hozzá érnénk az ajtóhoz, az leszakadna.

Szóval átmentem a kerítésen. Egy ösvényt találtam mögötte, ami gondolom a dombocska tetejére visz fel.

Abban a percben teljesen elfelejtettem, hogy miért is indultam el valójában.
Csak a kíváncsiság hajtott. Elindultam hát felfelé.
Nagyon finom virágillat lett hirtelen ami miatt elmosolyodtam. Nagyon kellet már ez az érzés.

Annyira nyugtató volt minden. A fenyves körülöttem, a virágillat, a nyugtató csend. Már sötétedni is kezdett, ezért ez is rátett egyet a jó hangulatomra, mert szeretem az estét és a sötétebb napszakot. Úgy érzem, most vagyok kiegyensúlyozva.

És ekkor szökött be a gondolataim köze a fekete hajú. Nagyon megkedveltem őt, nem tagadom. Hasonló a múltunk és ez is egyfajta jó érzéssel tölt el, amiatt mert így jobban átérezzük egymás helyzetét. De az a mondat amit nemrég mondott... Valahogy mosolygásra késztetett. Ha jól értelmeztem akkor lehet lesz esély arra, hogy úgy is megismerjük egymást, ami egyrészt izgalmas, másrészt pedig vágyok is egy kicsikét rá.
De nem akarom elhamarkodni a dolgokat, mert ugyanakkor félek is tőle, nem is kicsit. Nekem csak a támaszom kell, hogy legyen, és talán vele megtudnám szüntetni a hangulat ingadozásaimat.

Nagyon nagyon boldog lettem most jelen pillanatban. Lehet, hogy a friss levegő okozta ezt, nem tudom. De minden esetre ki kell élveznem ezt most.

Elérkeztem az ösvény végéhez, majd szétnéztem. Egy gyönyörű tisztáson találtam magamat, aminek a végén egy szakadék húzódott. A kilátás is valami eszméletlen szép volt innen.

Azonban megakadt valamin a szemem, vagy is inkább valakin...

Jungkook?
Mit keres ő itt? Lehet, hogy ő is idejött lenyugodni, habár most hogy így eszembe jutott, nem is a kikapcsolódás lett volna a fő célom, na mindegy.

Háttal állt nekem a szakadék szélén, de azért még biztonságos helyen.
Nem akartam őt mégszomorúbbá tenni. Éppen elég baja volt már az életében.

Felakarom őt vidítani és azt szeretném, hogy a barátjának tekintsen, még akkor is, ha a megismerkedésünk elején egy szemét tapló voltam vele, éss utáltam.