C Generáció

2/2

A kavics messzire gurul, mikor Savanna belerúg egy nagyot. Idegesen fújja ki a levegőt, zilált hajába túr, már sokadszorra, mióta kiszaladt a Verdéből. Egyszerűen nem bírja felfogni, hogyan válhatott a tükörképéből egy ilyen naiv... Gyerek. Csak a kisgyerekek befolyásolhatóak ennyire, nem? Amit a nagyok mondanak, az úgy is van. De Cas és Jared között csak 2 év van, és nem is gyerekek, hanem középiskolások. Van külömbség, nem is kicsi. Az sem érdekli, ha Cas soha többet nem áll szóba vele, akkoris igaza van, és ezen semmi se fog változtatni. Ez így van és kész.

Kezeit gyorsan csúsztatja kabátja zsebeibe, mikor észreveszi, hogy már fájnak, annyira hideg van. Kesztyűjét sikeresen a Verdében hagyta, ahogy a sálját is, csak a kabátját kapta fel magára a kijárat melletti akasztóknál, meg persze a sapkáját, ami a vastag kabát ujjába volt nyomva. És ha ez még nem lenne elég, a hó is lágyan szintálni kezd. A hópelyhek letelepednek mindenhova a testén, s bár haja elázik, gyönyörűen mutat velük. Céltalanul kóborol a nap lemenő fényében fürdő városban, teljesen a gondolataiba merül.

A bőrdzsekis férfi szó szerint a semmiből bukkan fel. Az előbb még teljesen üres utca kellős közepén kinyílik egy addig láthatatlan ajtó. Azon keresztül lép rá a jeges útra az Adidas cipőt viselő férfi, s feszülten keresi a vörös hajú lányt. Túl hideg van, nem akar itt lenni, a lehető leghamarabb vissza akar jutni a jó meleg őrszobába. Dzsekije alá benyúlva ellenőrzi, hogy megvan e a „rakomány", majd a jeges úton csúszkorászva elkezd rohanni a lány felé. Szándékosan nekiütközik, dzsekijét szétnyitja, hogy belső zsebéből minden gond nélkül kiessenek a papírok. Gyorsan feltápászkodik és fut tovább, mielőtt Savanna megpróbálja megállítani.

- Hé, várjon! – kiált utána a lány, amint feleszmél, de a férfi mintha süket lenne, csak fut tovább, míg el nem éri a sarkot, ami mögött eltűnik egy ugyanolyan láthatatlan ajtón át, mint amin bejött. Savanna idegesen kapja fel a földről a már teljesen átázott sapkáját, ami hála annak a parasztnak, beleesett egy tócsába.

- Nagyszerű – morogja az orra alatt, lassan feltápászkodik a földről, közben tekintete a férfi elejtett papírjaira téved. Ha már az a vadbarom szemetel és egy „bocs" – t sem hajlandó visszakiáltani, legalább ő takarítson össze utána, mi?

Az összes papírlapot felveszi a földről, és ahogy jobban megnézi őket, látja, hogy pár újság kitépett oldalai. Unottan átlapozgatja őket, kezdi megérteni, hogy miért vett tőlük a férfi olyan fájdalmas búcsút, mignem megakad egy címlapnál. Ő és a nővére mosolyognak rá a papírról, kezükben egy kupát tartanak. Emlékszik arra a versenyre, amit természetesen megnyertek. 

Büszke vigyor ül ki arcára, biztosan a legjobb nyereményeikről szól ez a cikk. Viszont a cím nem igazán erről tanúskodik. Savannának elakad a lélegzete, többször is átnézi az oldalt, hátha valamelyik másik irományhoz tartozik a cím, de nem. Ez róluk szól:

„Még mindig nincs nyoma az eltűnt ikreknek"

Nem. Savanna megrázza a fejét, próbálja elhessegetni a rossz előérzetét. Biztos csak rossz képet tettek be az újságba, ez mindenkivel megtörténik. Ők sose tűntek el. Arra csak emlékezne, nem? Alsó ajkát rágva leül a mellette levő fedett buszmegálló padjára, ahova nem esik be a hó, s hevesen olvasni kezd:

„A rendőrség lázasan kutat a múlt héten eltűn Cassandra és Savanna Moore után. Az ikrek egy iskolai gimnasztika verseny után tűntek el hazfele úton, egy 2 kilométeres szakaszon. Mind a ketten 13 évesek, hosszú, vörös hajuk van és rendkívül jó alkatuk. A fent látható kép az utolsó, ami róluk készült, akkor látták őket utoljára. Kérjük, hogy ha bárki látta őket valahol az elmúlt egy héten, hívja azonnal a rendőrséget."

—-

Johnatan a haját törölgetve lép ki a Verde, furcsamód tiszta zuhanyzójából, egy másik törülköző a derekára van tekerve. Azt, amelyikkel a hajáról itatta fel a vizet, a nyakába teszi, közben megindul a szekrénye felé. Felsóhajt, s útirányt változtat, mikr észreveszi, hogy teljesen üresen tátong, kinyitva, mintha csak gúnyolódna rajta.

Jared.

Már megint ki akar vele cseszni, de már megtanulta a trükkjeit, legalábbis a nagyját. Egy másik szekrénysor alatti kis résből kivesz egy tornazsákot, majd magára kapja az ilyen vészhelyzetek esetére félretett ruhákat. Még szerencse, hogy a kabátját és a csizmáját még edzés előtt elrejtette, különben kénytelen lenne könyörögni Jarednek, hogy adja vissza neki őket. Aha, persze. Azt hiszem, ilyenkor szokták elkezdeni énekelni, hogy „Álmodj királylány".

- Asszem, új cseleket kell kitalálnom. Az nem buli, hogy nem szégyenülsz le – szólal meg az ajtónak támaszkodó Jared, kezében Johnatan ruháival. Kezdi nagyon idegesíteni, hogy a srác mindig kitalál valamit, amivel meg tudja menteni magát.

- Vagy csak simán békén is hagyhatnál – vigyorog rá angyalian a fiatalabbik, majd a fejére húzza a sapkáját.

- Au, ez fájt – kap a mellkasához Jared, fájdalmas grimasszal az arcán. Fél szemmel Johnatanre pillant, aki csak a szemét forgatja. – Én ezt pusztán... - veszi fel újra laza testállását a fiú – Szeretetből csinálom!

- Igen, persze, én is szeretlek – mondja monoton hangon a fiatalabbik. Felhúzza kabátja cipzárját, vállára kapja a tornazsákját és próbál elmennei Jared mellett, ám az elállja az útját. Jared akármennyire is próbálkozik, nem sikerül kikészítenie Johnatant. Pedig nagyonis próbálkozik! Régebben már attól felrobbant, ha Jared hozzászólt, most meg semmi reakció, ráadásul még fel is készül ellene? Ha harc, hát legyen harc – dönti el magában Jared. Már csak azt kell kitalálnia, hogy mi a francot fog csinálni.

- Tégy meg egy sziveséget, és mosd ki a ruháimat, ha már annyira összefogdostad őket a medve mancsaiddal – ezzel Johnatan kikerüli Jaredet és minden további nélkül elmegy mellette, vissza se néz. Ezt se szokta csinálni. Pár hónapja meg sem mert mozdulni, mikor az öregebb elállta az útját, most meg... A fiúnak nagyon gyorsan ki kell találnia valamit. 

- J, holnap nyolckor kezdődik a buli? – lép be félig az ajtón Max az öltözőbe, várakozón néz barátjára, kinek feje fölött felgyúlik a villanykörte.

—-

- A főnök előbb hívott, engedélyezte a Lebukást. Thomson már öltözik is – lép be a képrenyőkkel teli szobába az alacsony férfi, ki úgy néz ki, mint egy 80 éves pedofil, aki McDonald's kaján nőtt fel. Ősz haj, béna kockás ing, melynek pár gombja már feladta a harcot a hatalmas pocak ellen, és egy szikszalaggal összetartott szemüveg a görbe orron.  A vékony segéd egy századmásodperc alatt egyenesedik fel a székén, ahonnan eddig gondtalanul, nyálcsorgatva figyelte a vörös Istennőket, különösen az egyiket. Legszívesebben azonnal bement volna a szimulátorba, hogy a hajánál fogva rángassa el azt a tyúkot, ki éppen most szégyeníti le egyetlen szerelmét, de uralkodik magán, és a feletteséhez fordul.

- Uram... - köszörüli meg a torkát a pápaszemes – Nem szeretnék beleszólni, de... - az öreg rá sem hederít, egyenesen az íróasztalához sétál, ahonnan előzúz egy csomó öreg újságot – Biztos, hogy jó ötlet ez, uram? Úgy tudom, az első két csoportnál is ugyanitt rontották el, és... - gyorsan csukja be száját, se nyel egy hatalmasat, mikor felettese, mint egy vöröset látó bika fordul felé.

- Tedd amit mondtál, és ne szólj bele! Ez most sikerülni fog, megértetted, kölyök?! – választ nem várva fordul vissza az asztalhoz. Fog pár újságot, véletlenszerűen tépked ki belőlük oldalakat, majd egyet előhúz a zsebéből és becsúsztatja a többi közé.

Közben természetesen egyikük sem veszi észre a nyitva hagyott ajtó mellett hallgatózó férfit, ki a hallottaktól dühösen, ökölbe szorított kezekkel indul meg főnöke irodája felé.