Egy Nap Története

A napfelkelte

Olivia és Boreas egy kis, kanyargó csapást követtek, az út mellett magasló fák ágainak árnyékában. Minden figyelmükkel pásztázták a mellettük elterülő növényzetet, de mindhiába. Nem találták a virágot. 

-Elegem volt, ideje letérni az ösvényről.

-Boreas, ne, ez egy nagyon rossz ötlet, nem biztonságos. Főleg a farkastámadás utá- …és már itt is hagytál - mondta a nő, miközben Boreas nyomába eredt. - Tudod egyáltalán, hogy merre haladunk?

-Nem, de ha nem teszünk valamit, sosem találjuk meg azt a páf… - Boreas csúnyán belebotlott egy fa gyökérzetébe, előrebukott, egy pillanat múlva pedig hatalmas ordítással tűnt el egy gödörben. Olivia ijedten hátralépett, de figyelmét inkább az kötötte le, amit feje felett látott. 

A fák lombkoronája mögött természetellenesen világos volt. Olivia minden ösztöne azt súgta, sőt, ordította, hogy ne haladjon tovább, de a kíváncsisága győzött. Átugrotta a gödröt amibe Boreas beleesett, néhány lépés után pedig kitisztult előtte a kilátás, kiért a fák takarásából.
Lába alatt egy völgy terült el. Két hegyvonulat takarásában rejtőzött egy tisztás, a hegyoldalakon gyér fenyőerdő húzódott. A sziklák között források fakadtak, vizük lassan csordogálva egy folyóba torkollott, az pedig egy hatalmas, égkék tóba. A tavon úszó, a tiszta eget átszelő madarak vidám csicsergése messzire visszhangzott, mintha egy barlang faláról pattant volna. A terület teljes egészében érintetlen volt. Olivia tágra nyílt szemekkel bámult az előtte elterülő látványra. Térképeket kapott elő táskájából, de nem tudott hinni szemeinek. A terület egyáltalán nem volt megjelölve. Leplezetlen csodálatát Boreas megérkezése sem zavarta meg. 

-Köszi, hogy számíthatok rád, Olivia… Azta, lenyűgöző völgyet találtál!

-De ez lehetetlen. A közelben csak a Kingslau peremén húzódó hegyek kellene legyenek. Sehol sincs megemlítve egy völgy.

Beszélgetésüket sebes léptek zaja szakította meg, ahogy a csapat többi része előtört a bokrok közül. 

-Minden rendben, Olivia? Hallottuk a hangodat, valami bajod esett?

- Nem, Mars, az nem én voltam… Boreas ordított. 

- Oh, majdnem eltaláltam.

- Azta, mekkora völgy… - csodálkozott el Cornelius - Via, mi ez a hely?

- Nem tudom, nekem is teljesen új.

- Nos, ebben az esetben - vette át a szót Mars, miközben ő és Cornelius elindultak lefelé - itt az ideje felfedeznünk. 

- Hogy nektek kettőtöknek milyen könnyű elterelni a figyelmét… Na jó, induljunk! - mondta, miközben társaival a két férfi nyomába eredt.  

A kalandorok libasorban haladtak a hegy lábánál. A csapatot Mars vezette, Olivia utána, akit Cornelius követett, majd Boreas, Estherrel az oldalán. Ámulva figyelték a tájat, és minél többet láttak belőle, annál jobban furcsállták. A térdig érő fű, ami a tájat borította, mintha koncentrikus körökben nőtt volna, középpontja a tó közepe felé mutatott, a patakok pedig mintha visszafele csordogáltak volna. Cornelius bőszen jegyzetelt a természet rendellenességeiről, miközben mindenki más szájtátva csodálkozott a jelenségeken. Lenyűgöző volt, de valami mégis hiányzott belőle...

-Oh, Via, Boreas, majd elfelejtettem. Megtaláltátok a páfrányt, amit kértem?

- Hát, nem éppen… - válaszolt Olivia.

- Kár. Mi egyebet lehetne vajon… 

- Elnézést hogy félbeszakítom a beszélgetést, Cornelius - szólalt közbe Mars. - De az ott egy ház - mutatott egy piros cserepes tetőre előttük, ami egy kis épületet borított.