Az erdő csendes, még a fák lombját se hallani ahogy a szellő süvít át rajtuk. A félelem átjárja minden egyes porcikámat. Úgy érzem mint ha valami más anyag folydogálna az ereimben pedig ez csak a félelem. Reszketek, libabőrös vagyok, fázom még sincs hideg. A másodpercek óráknak tűnnek. Egyszerűen nem tudok normálisan gondolkodni a pánik teljesen átveszi az eszem felett az irányítást.
Eltévedtem, tudtam hogy nem szabad letérni az ösvényről de én megtettem mert én hülye azt gondoltam hogy le rövidíthetem az utat és most tessék itt zokogok egy fa tövében és reszketek, közben a lemerült telefonomat szorongatom. Ha nem lenne lemerülve ez a fos még haza is juthatnék de így a vak sötétben pánikolva meg se próbálok felkelni innen. Hiába jártam keltem már sokat ebben az erdőben, éjszaka egészen mást mutat, mint ha csak ilyenkor élne igazán. Reménykedem hogy a zaj amit csapok elijeszt minden vadállatot és nem támad meg semmi amíg kivárom a reggelt. Vajon anyám aggódik? Utánam küldött valakit? Ha igen kit? Mi van ha nem aggódik hanem azt hiszi hogy csak vicceltem avval hogy eltévedtem és azt hiszi otthon az igazak álmát alszom? Ő nincs otthon. Nevelő apámnál van most amiért nem is hibáztatom, mindenkinek jár egy kis boldogság és ő nevelőapámmal nem nyúlt félre ezen a téren.
Le kell nyugodnom, a pánikkal nem jutok sehova, nem mellesleg fel kell idéznem egykori kedvenc filmem szövegét ami így szól ,,a félelmet magunknak teremtjük, na de a veszély, az valódi" most nem vagyok veszélyben, amitől félek az csak az amit én elképzelek. Egyedül vagyok nincs itt semmi amitől félnem kéne. Csend van, az erdő nyugodt, azon kívül hogy sötét van nincs más különbbség a nappal között.
Elkezdem lassabban venni a levegőt, lassan lenyugszom és rá jövök tényleg nincs mitől tartanom. Körülnézek, a szemem már megszokta a sötétet, igaz tökéletesen nem látok de már a nagyobb alakokat ki tudom venni a félhomályban. Még nem állok arra készen hogy felálljak, elöbb meg kell szokjam a helyzetet.
Pár perc elteltével felállok. Az órámat nem látom a sötétben így nem tudom hány óra lehet de tippre úgy éjfél lehet.
Egyszer csak egy nagy csattanást hallok, mint ha valami össze csapódott volna, majd hangos nyüszítést morgást. Lefagyok, ez biztos egy csapda lehetett, csoda hogy én nem léptem bele egybe se amíg vakon mászkáltam a sötétbe.
A hang nem múlik, az állat csak morog és nyüszít. Tudom hogy bántódásom nem eshet ha békén hagyom de az hogy hagyom szenvedni jobban zavar mint bármi más. Össze kell szednem magam és segítenem kell. Tippre róka lehet így nemárt az óvatosság.
Veszek egy nagy levegőt és kínzó lassúsággal eltávolodom a fától ahol eddig ácsorogtam. Most már nincs vissza út, meg kell néznem mi történhetett.
Elindulok a hang irányába és minden egyes lépésemmel csak még jobban össze szűkül a gyomrom, gyorsabban kalapál a szívem és az egész testem tiszta libabőr. Minden egyes porcikám tiltakozik az ellen hogy tovább haladjak de nagy erőfeszítéssel nem hagyom hogy a félelem győzzön és tovább haladok a hang irányába. A fák sokasága sűrű és nem lehet átlátni ratuk az égre így a csillagokat se látom. A talaj nyirkos föld egy fűszál se nő, a talajt egyedül a fenyők tüskéi lepik be. A talaj egyenletlen, hol felfelé kell menjek hol vigyáznom kell el ne csússzak lefelé menet. Már szinte olyan hangosan hallom a morgást mint ha mellettem lenne az állat. Tudom hogy a következő föld bucka mögött ott lesz és rám fog vicsorítani viszont arra semmi nem tudott felkészíteni ami a szemem elé tárul.
Égetően piros szempárba találkozom, időm sincs hogy felfogjam mit láttam azonnal vissza bukom a földbucka mögé és mellkasomra szorítom a kezemet. A morgás elhalkul és csak az állat lélegzet vételét és az enyémet hallani.
Az a szempár... olyan volt mint ha a lelkemig látott volna, mint ha tudott volna rólam mindent. Az a halovány fény is ami átsüt a fák lombkoronáján egyértelművé teszi számomra hogy telihold van, különben még sötétebb lenne.
Le kell nyugodjak és oda kell menjek, nem számít mennyire félek, segítenem kell. Hiretelen elhatározástól nem is várok felpattanok és ismét felnézek a bucka mögül. Az állat most nem morog, inkább kiváncsian vizslat. Bele szimatol a levegőbe felém majd hátra csapja füleit és felhúzza az orrát mint ha elfintorodna. Korom fekete bundája bele olvad az erdő éjjsötétjébe és csak nehezen tudom kivenni hogy mekkora is valójában.
Ördögi lassúsággal átmászok a bucka másik oldalára ahol az állat minden egyes lépésemet figyelemmel kíséri és én is figyelem őt készen állva a menekülésre. Eddig magasról láttam de most lent az ő szintjén már tudom hogy az amit látok nem lehetséges. Biztos beütöttem a fejem és képzelődök, vagy a félelmem játszik velem ördögi játékot. Egy farkas áll velem szemben. Hatalmas, akkora hogy a feje magasabban van mint ahogy én állok. Megkísérelném hogy még egy medvénél is nagyobb, sőt. Látom a szemében hogy nem bízik bennem még se morog, nem látom úgy hogy bántani akarna de nem merek közelebb menni. Nem tudom felfogni hogy létezhet egy ekkora farkas épp a mi erdőnkben és hogy a média hogy nem vette még észre. Ha nem lennék lemerülve biztos lefotóznám most.
Nagyot sóhajtok és lenézek a földre. Jobb mellső mancsára rá van zárva egy medve csapda. Hiába van sötét még így is látom hogy a mancsa akkora mint a fejem.
Régen mikor voltam barátnőmnél az apja megmutatta hogy kell egy ilyet kinyitni elvégre vadász volt és bár elég régen volt ez valamennyire még emlékszem hogy kell. A farkas úgy 4 méterre van tőlem, lehajtja fejét az én szemmagasságomba és rám mordul mint ha mondani akarna valamit. Megrázom a fejem mint ha mutatnám neki hogy nem értem pedig miért is érteném hisz ez egy farkas csak elég nagy és a szemei természetellenesen pirosak. Nagy levegőt veszek és szóra nyitom a számat.
- nem foglak bántani - mondom - tudom hogy nem érted amit mondok de remélem a hangsúlyból megérted hogy segíteni akarok neked - mondom nyugodtan magam elött tartva a kezeimet kicsit meggörnyedve hogy biztosan mutassam neki hogy tudom ő az erősebb - ha megenheded hogy leszedjem a medve csapdát szabad lehetsz, de ez csak úgy fog működni ha te se bántasz engem - érdeklő tekintete kicsit megzavar de folytatom és lépek egyet felé - szóval segítek ha te sem bántasz engem, megegyeztünk? - kérdezem tőle mint ha tudna válaszolni egy vadállat ami valószínüleg meg fog ölni.
Furcsa mód az állat bólint a kérdésemre és én lassan közelíteni kezdek felé. Látom rajta hogy méreget, készen áll hogy bármikor rám ugorjon és egy harapással megöljön de nem teszi. Oda érek a lábához majd legugolok.
- Ez fájni fog valószínüleg de igyekszem óvatosan csinálni - mondom nyugodtan.
Lassan elkezdem kinyitni és amit szétnyílik az állat egy nyekkenés nélkül elugrik én pedig villám gyorsan elengedem a csapdát és felpattanok készen állva arra hogy nekem támadjon de nem teszi. Egy méterre áll tőlem, érdeklődve figyel, jobb mellső lábát a levegőbe tartja amiről folyik le a vér. Mocorgást hallok balról mire mint ha ennyi kellett volna az állatnak nekem ugrik én pedig az elesek. Valamibe nagyon erősen beverem a felyem és hamar elhomyályosul minden körülöttem.
*
*
Madarak csicseregnek de nagyon hangosan. Magamban átkozódom hogy nyitva hagytam az ablakom és nem húztam le még a redőnyöm se hogy a fény beszűrődik az ablakomon. Fordulok egyet balra hogy leguruljak az ágyamról de ekkor nagyon megfájdul a fejem, a nyakam meg a hátam. Nem fordulok le az ágyamról mert nem tudok, a földön vagyok, a koszos földön. Kipattannak a szemeim és a fák lombkoronáival találom szembe magam felülök és körbe nézek. Még se álmodtam. Illetve csak egy részét álmodhattam mert az ösvényen vagyok. Innen haza találok könnyen. De hogy aludhattam el az út közepén és miért fáj ilyen kínkeservesen a fejem. Talán még se álom volt... de ha nem volt az akkor az azt jelent hogy... hirtelen felpattanok. A hirtelen felállástól megremegnek a lábaim, épp hogy nem esek el. Az a farkas... ha nem álmodtam akkpr most is az erdőbe lehet. Rám támadt! De akkor miért nem vagyok halott? Élek mert a fájdalmat érzem akkor mi történhetett? A telefonom megvan?! Hirtelen elkezdek kutatni a zsebeimben. Huhh Odinnak hála megvan, a farzsebembe bújkált. Ha haza megyek feltöltöm. És lepihenek egyet hogy elmúljon a fejfájásom.
Séta közben furcsa mód nyugodt vagyok, pedig normál esetbe pánikolnék és aggódnék de most nem, olyan érzésem van mint mikor először voltam szerelmes 16 évesen. Mikor azt hittem akkor vagyok a legboldogabb. Most is így érzek, mint ha az a rószaszín köd venne körül csak nem tudom miért. Nem akarok agyalni, csak még jobban bele fájdul a fejem, holnap meg iskola, addigra helyre kell jönnöm. Haza érek, anyum nincs itthon, persze hogy nincs hisz dolgozik. Amint beérek a házba azonnal a fürdőszobát célzom meg. A hajam tele van levéllel és csupa kosz vagyok, le kell zuhanyoznom.
A hűvös vízre nagyon érzényeken reagál a bőröm. Nem tudok mit kezdeni az érzéssel olyan mint ha pillangók szálldosnának a gyomromban és minden egyes kicsi érintésre libabőrös leszek. Nem értem mi van velem vagy ez miért van. De nem foglalkozom vele. Amint készen vagyok felveszek egy köntöst és elindulok a konyha felé csinálni magamnak egy kávét. Amíg az lefő addig a telefonomat is felrakom töltődni. Amint készen van a kávé már öntöm is ki az egészet a bögrémbe és tele öntöm tejjel, na meg persze sok cukrot teszek bele. Pont mikor leülök az asztalhoz és belekortyolok megszólal a csengőnk. Rá nézek az órára, dél van. Ki a fene zaklat délben, nem is szokott senki jönni hozzánk. Felállok a székemről, kinyitom az ajtót és kisétálok a kapuhoz, majd kinyitom. Lefagyok. Egy srác áll velem szemben, majdnem két fejjel magasabb nálam, fekete fólója rá feszül felső testére. Röbidre nyírt sötét barna haja van, katonás fazonban. Valamint sötét étcsokoládé színű szeme van.
- Na tetszik amit látsz? - néz rám pajkos vigyorral a srác. Gyors megrázom a fejem hogy kikerüljek transz állapotomból és tudjak válaszolni a kérdésére de mielött modnhatnék bármit is ő megelőz.
- Az utcában lakom, az anyám küldött hogy ismeri az muterodat és kéne néhány dolog - mutat hüvelyk ujjával balra ahol ha kinézek egy hagy teherautót látok meg az utca végén.
- Rendben, de nekem erről egy szót nem szólt anyum. - mondom karba tett kézzel és nézek a srácra szigorúan.
- Rendben, akkor hívd fel, nekem van időm bőven - von vállat.
Sóhajtok egyet.
- Rendben, addig gyere be nyugodtan - modnom neki és beengedem a kapun, utána pedig bezárom azt.
Csak most esik le hogy én csak egy szál köntösbe vagyok, a hajam pedig csurom víz és így álltam elé. Magamba is elásom magam szégyenembe, de ezt nem mutatom ki nehogy azt gondolja lehet nálam esélye. Be engedem a házba és oda sétálok a telefonomhoz. Eddig nem kapcsoltam be így hosszadalmas lesz míg magához tér, bár ahogy látom vendégem elvan. Nyakát nyújtogatva néz körbe a házban. Nem látok rajta szánalmat inkább érdeklődést. Amíg nem figyel van időm jobban szemügyre venni. Szürke melegítőt visel és a karjai tele vannak tetoválásokkal. Vajon hány éves lehet? Nem tűnik sokkal idősebbnek mint én vagyok.
- Mi az, mit nézel? - néz rám vigyorogva.
- Szamarat - vágom rá gondolkodás nélkül.
Na tessék, még egy ok amiért eláshatom magam itt helyben.
Beszólásomra nem mond semmit csak elmosolyodik és közelebb lép hozzám.
- Egyébként Rolf vagyok - tartja oda nekem a kezét.
- Én pedig Revna - rázok vele kezet.
- Úgy látom jól telt az este - néz a háta mögé a földre.
Te jó ég, eddig észre se vettem hogy mekkora koszt csináltam, össze kell takarítsak.
- Látva a fagyott tekinteted csak most vehetted észre - néz rám vigyorogva.
- Nem eddig is tudtam hogy kosz van, nyugi - hazudom és forudlok a telefonom irányába vissza hogy beírhassam a PIN kódom.
- Hát persze... - mondja alig halhatóan.
Ügyet sem vetek rá, belépek a telefonomba és elkezdem tárcsázni anyumat.
Rolf míg várakozik rám a falnak támasztja a kezét felettem és ügyet sem vet arra hogy túl közel van hozzám, hogy benne van az aurámba.
Anya felveszi, rá kérdezek hogy igaz e amit Rolf mondott és vissza igazolja hogy igen, igaz csak elfelejtett szólni nekem. Elköszönök tőle hamar mert nem akarom feltartani.
- Látod? Nem hazudtam - néz rám önelégülten Rolf.
- Nem valóban nem... na és mikre lenne szülsége anyudnak? - nézek rá ügyet sem vetve közelségére és vigyorára.
- Csak 2 hálózsák fog kelleni mert az ágyakat késöbb hozzák, másik kocsival - mondja és veszi le a kezét a falról nagyobb teret engedve nekem. Nagyon nagy a forróság. Eddig is úgy éreztem alig kapok levegőt de most a hirtelen csendben mégjobban érzem.
- Rendben, akkor már is hozom a hálózsákokat - töröm meg a csendet és indulok el a szobám irányába.
Van egy olyan érzésem hogy nem nagyon tud mit kezdeni a helyzettel Rolf de végül nem vár meg hanem utánam indul. Remek, azonnal belátást nyer az őrült énembe a szobámon keresztül, még jó hogy tegnap takarítottam ki.
Kinyitom egyik szekrényem és kiveszek belőle egy piros és egy fekete hálózsákot. Megfordulok és meglátom ahogy Rolf érdeklődve egyik pószteremet tanulmányozza.
- Holnapra van programod? - kérdezi tőlem anélkül hogy rám nézne.
- Suli? - mondom kicsit kérdő hangsúllyal
- Suli utánra? - néz rám komoly arc kifejezéssel.
- Alvás, pihenés gondolom - mondom miközben felé nyújtom a két hálózsákot.
- Akkor mindegy - vonja meg a vállát és nyúl a hálózsákokért közben hozzá ér a keze az én kezemhez és olyan hirtelen fog el a forróság és a bizsergés hogy elengedem a hálózsákokat azok pedig leesnek a földre. Nem értem mi volt ez az érzés, a szívem majd kiugrik a hejéről.
- Ennyire azért nem vagyok ijesztő... - néz rám mosolyogva és hajol le a hálózsákokért.
- Nem... én csak... - nem találom a szavakat.
- Ja tudom, én is éreztem - néz fel rám a srác majd lassan felemelkedik.
Ő is érezte? De még is ez mi volt? Miért történt?
- Mikorra nincs programod? - néz rám érdeklődve.
- Öhmmm a héten ott alszom barátnőmnél, jövőhéten plázázni megyünk a városba... - kezdek el sorolni mindenféle kifogást magam se tudom miért.
- Értem, akkor ez egy nagyjából soha... - néz rám elfogadó tekintettel.
Nem tudok mit mondani, teljesen le vagyok fagyva.
- De nem baj, nem adom fel ám ilyen könnyen - kaccsint rám mire megrándul a gyomrom.
Szó nélkül kikísérem majd egy halk sziával elköszönünk egymástól. Amint vissza lépek a házba úgy érzem magam mint aki szellemet látott. Tény hogy nagyon jól néz ki, és lenne nálam esélye de még is valamér vissza akarom utasítani, tesztelni akarom hogy meddig képes elmenni azért hogy bele egyezzek egy randiba. Elvégre a többség hamar feladja a harcot és könnyebb préda után néz.
