𝐍𝐞𝐯𝐞𝐫𝐭𝐡𝐞𝐥𝐞𝐬𝐬 | 𝑱𝒖𝒏𝒈𝒌𝒐𝒐𝒌 |

Yeol-ilgob

Nagyon zaklatott lettem. Viszont legalább már a városban voltunk. Márcsak egy megfelelő boltot vagy áruházat kerestünk, ami hamarosan meg is lesz.

De nem mennek ki a fejemből a negatív gondolatok. Egyszerűen az is rosszul esett, hogy Kook majd el akar hagyni engem, minket. Mintha csak kényszerből segítene nekem. Ő nem tudja, de ez mélyebben érintett, mint ahogy azt kimutattam. Persze azt csinál amit akar, de még múltkor ő mondta hogy milyen jó a családommal élni. Erre most meg csak úgy el fog menni.

Nem is tudom mi a terve, hogy mit fogunk itt bóklászni.

-Megjöttünk. -rázott ki a gondolataim közül Jungkook hangja, mire csak bólintottam egyet, majd kiszálltam az autóból.

Még egy kicsit az agymenetem hatása alatt voltam. Valahogy nem így képzeltem el a felnőtté válásomat. De most már ez van.
Egy kicsit tényleg olyan, mintha csak azért segít nekem, mert úgy sem tud mit tenni. Lehet, hogy nem is szívesen teszi...
Lehet, hogy azért akar visszamenni Koreába, hogy megszabaduljon tőlem.
Hiszen eddig még sosem említette azt, hogy visszavágyna oda...

Kicsit hideg volt kint, még kabátban is.

-Erre gyere. -mutatta az utat egy nagy áruházba. Én csak engedelmes pincsi kutya módjára követtem őt.

Körülöttünk boltok sorakoztak, de mindegyikük feltehetőleg be volt zárva, szóval majd azt is ki kell törnünk.

Kook csak ment előre, én meg az önkívületi állapotomban utána.

Pár perc múlva megtorpant egy bolt előtt.

-Mi ez? -kérdeztem.

-Szerintem itt van öldöklős cucc.

-Biztos jó ötlet ez?

-Mármint?

-Hagyjuk..

-Akkor szerzek néhány dolgot, addig várj meg itt.

Erre csak bólintottam és szépen betörte egy poroltóval az üzlet üvegét.

Nem nagyon rajongok a fegyverekért. Főleg most ilyen lelkiállapotban. Pedig reggel még minden jó volt. Lehet most kezdem feldolgozni a történteket.
És dühös vagyok Kook miatt.
Ha nem kérdeztem volna rá, akkor mikor mondta volna el, hogy vissza akar utazni? Ah, mindegy is..

-Megvagyok. -jött elő mosolyogva.

Hát én nem tudok mosolyogni most, sajnálom.

-Szuper. -sóhajtottam fel.

-Mi az? Mi a baj? -váltott át anyáskodó stílusba.

-Semmi, mehetünk. -mondtam vállrántva.

-Jó, de akkor ezt nézd. -kapott elő egy pisztolyt.

-Vidd innen! -ütöttem ki a kezéből.

-Hé, ezt most miért? -jött utánam a pisztollyal.

-Nem kéne ennyire komolyan venni ezt. -vagy csak én nem akarom ennyire komolyan venni...

-Akkor legalább csak jó, ha van. -tesztte el az említett tárgyat. -Most múlt dél. -jelentette ki, beülve az autóba. -Odamegyünk anyukádhoz holnap, rendben?

-Miért?

-Mert mit akarsz csinálni?

Hah... tényleg igaza van, hova mennénk? Sehova.

-Jól van, menjünk. -válaszoltam lehangoltan.

Most depressziósnak érzem magam. Pedig valójában nem vagyok az. Remélhetőleg...

-Keresünk valami házat. -jelentette ki, azzal elindultunk újra.

_____

Már vagy 2 órája mentünk.
Én aludtam is egy keveset. Amúgy nem nagyon szóltunk egymáshoz eddig.

Nekem még az is megfordult a fejemben, hogy ma este megszökök. Amúgy nem rossz ötlet. De azt autóval kéne, én meg már régen vezettem. Legutoljára akkor, amikor 17 lettem. Akkor szülinapomra azt kértem anyától, hogy tanítson meg autót vezetni. Így kimentünk egy tisztásra, távol mindentől, és megtanított. Azért ezt kértem tőle, mert valahogy izgalmasnak és érdekesnek találtam, és vonzott az egész dolog. Most már nem kérnék senkitől sem ilyet, de ezért hálás lehetek magamnak, mert ez egy hasznos dolog lehet. Mondjuk ma este is.

Nem sokkal később egy elhagyatott faluba érkeztünk. Körülöttünk erdős részek húzódtak.
Nagyon szép hely lenne, ha nem ilyen helyzetben érkeznénk meg ide.

-Azt hiszem ez jó lesz. -parkoltunk le egy lakható ház előtt. -siessünk, már kezd sötétedni.

Az ajtót könnyedén betörte.
Ez egy földszintes kis ház volt. Egy hálószoba, egy fürdőszoba, nappali, és étkező meg egy kis konyha részleg.
Nem is kell ennél több.

Hamar le is cuccoltunk. De nem pakoltunk ki, mert minek.

Vacsora... szerintem most nem lesz. Egy kis fogyókúra, nem árt.

-Gyere a nappaliba. -szólt nekem Sojun, mivel én a hálószobában voltam éppen.

Szintén csak 1 francia ágy van. Ez egy átok lenne? Vagy áldás, nem tudom.

Kifáradtam a nappaliba és leültem a fekete hajú mellé a kanapéra.

-Valami bánt téged. Mi az? -kezdett bele felém fordulva.

-Semmi.

-De már reggel óta szokatlanul viselkedsz. -fordult immár teljes testével felém.

-Nincs semmi, már mondtam. -tiltakoztam tovább.

-Most velem van a bajod? -kérdezte halkabban.

-Nem... csak... ez bonyolult. -nem tudtam, hogy hogyan mondjam el neki azt, ami nyomja a szívemet és a lelkemet.

-Hát így nem tudok segíteni. -csúszott közelebb hozzám. Hm... már szinte teljesen mellettem volt.

-Nekem te vagy a bajom! -fakadtam ki hirtelenjében. -Nem akarom, hogy elmenj!

Jungkook látszólag meglepődött. Hallottam az agykerekeket csikorogni a fejében.

-Én... tényleg megkedveltelek az utóbbi időkben. És te meg azt mondtad szeretsz velünk élni. Akkor most miért nem így van? Olyan mintha apám helyett apám lennél... Végre volt két ember is az életemben, akik törődtek velem, mint egy rendes családban. -folyt le egy könnycsepp rólam.

Láttam a sajnálatot a szemében és az aggodalmat is. De nekem csak ő kellett, senki más.

Hirtelen eszembe jutott az első csókunk. Sokszor jutott eszembe, mióta megtörtént. Az volt nekem életem elsője és neki adtam. Csak egy hülye ötlet miatt, de nekem nagyon tetszett. Nem bántam meg.

Volt az az időszak, amikor nem tudtam eldönteni, hogy szeressem őt vagy inkább utáljam.
De most már világos minden.

Én, vonzódom hozzá. Hiába akarom azt, hogy ez ne legyen így. Mégis megtörtént.

Jungkook egyre közelebb hajolt hozzám, amit én is viszonoztam. Azt akartam, amire pár hónapja még gondolni sem mertem.
Hogy ő megcsókoljon.
A testen izzadni és reszketni kezdett. A bőröm felforrósodott, a levegőt akaratlanul is kapkodni kezdtem és a gyomrom is liftezett.
Hihetetlen, hogy miket váltott ki belőlem Jungkooknak ez az egy kis mozzanata, de iszonyatosan tetszett ez nekem.

Pár másodperc múlva... valóra vált.
Az ő ajkai, megtalálták az enyémet.
Lassú volt, és érzelmes. Kezei a derekamra és a nyakamra tévedtek, míg én a nyakánál kulcsoltam össze az enyéimet.

Nem is gondoltam volna még reggel, hogy ennyire édes lesz az este.

Azt hittem ezzel minden meg fog oldódni...

Köszönöm, hogy elolvastad!