A szerelem nyomai

1. rész

-Ébresztő álomszuszék!-keltett fel az én csodálatos barátnőm, Summer. -Ne már, még alszom egy kicsit-fordultam át a másik oldalamra. Még aludni szerettem volna, de gondolhattam, hogy Summynak más tervei vannak. -Nem, ma nem késhetsz el!-majd nemes egyszerűséggel rámugrott. -Jólvan, jólvan. Megyek már. Csak szállj már le rólam.-nevettem el magam

Rosalia Giles vagyok, nyomozó, barátoknak, családnak csak Rose vagy Rosie. Igen, nálunk minden reggel így kezdődik, miven én enyhén szólva nem szeretem korai reggeleket, Summer viszont egy pacsirtához hasonlít. Csoda, hogy nem szokott énekelni. Nem is értem  hogy csinálja. Na mindegy. Együtt lakunk, már egyetem óta. Hiszen már 6 éves korunktól kezdve, azaz általánostól LB-k vagyunk. Ez azt jelenti, hogy mindketten szinglik vagyunk. Tudom sok 24 éves ezt cikinek tartaná, de mi elvagyunk így, én egy cseppet se sajnálom.

Miután fogat- és arcotmostam, lementem reggelizni. Ma úgy döntöttem, hogy (cukormentes) nutellás kenyérrel fogom megtömni magam. Elkészítettem és haraptam volna bele amikor Summer felordított.
-BASSZAMEG!
Természetesen odamentem, bár volt egy érzésem, hogy már megint csak bénázott valamivel.
-Mi történt Summy?
-Ráöntöttem a málnaszörpömet a kedvenc fehér pulcsimra.
-Ahj, de béna vagy. Belerakjuk a mosógépbe, úgyis kell mosni. Na gyere ne drámázz, inkább kenek neked is egy nutellás kenyeret.-szóltam rá. Na erre elmosolyodott.

Reggeli után felöltöztem. Egy drapp színű ujjatlanra, továbbá egy farmernacira esett a választásom. Egész boldog voltam a kinézetemmel, majd rápillantottam az órára. Tudomásul vettem, hogy már megint késésben vagyok. Szerencsére van egy közös kocsink, egy kisebb Ford. Én nagyon szeretem, hiába nem luxusautó. A sebességhatárokat figyelmen kívül hagyva 100-zal szeltem át a várost, nem szerettem volna késni. Leparkoltam, és rohantam befelé az irodába. Szerencsére még negyedórával a megbeszélés előtt voltam, úgyhogy az aulában vettem magamnak egy kávét. Otthon nem ittam, de nélküle nem tudok rendesen funkcionálni. Kiváncsi vagyok, mert azt mondták, hogy új partnert kapok, egy híres nyomozóval dolgozhatok együtt. Egy privát nyomozóirodánál dolgozom, nem a rendőrségnek, mint a legtöbb filmben. Nagyon szeretem a munkám, szerintem az én személyiségem mindig is ilyen kíváncsiskodó, nyomozós volt.

Miután sikeresen átjutottam az ellenőrzésen, beléptem a 206-os terembe. Bevallom, izgulok, hogy milyen ügyet kapok, de ez normális, hiszen mindig ez van.
-Miss Giles. Köszönjük, hogy ideért.-szakított félbe a gondolatmenetemből a főnököm. -A mostani ügye bonyolultabb lesz, mint az eddigiek. Egy eltűnt lány esetét kell megoldania. De ez esetben kap egy társat. A további részleteket akkor  mondom el, ha a partnere is itt lesz.-mondta a főnököm. Na ekkor felment bennem a pumpa. Miért késik? Attól még, hogy híres nyomozó, nem kell késnie, főleg, hogy én 100-zal mentem át a városon. Gondolatmenetemből egy mély hang szakított félbe. -Üdvözlöm, Alexander Willson vagyok. Magával fogok együtt dolgozni.-szólt az ismeretlen férfi. Megfordultam, és szembe találtam magam egy jégkék szempárba. Gyorsan végigfuttattam a tekintetemet rajta és megállapítottam, hogy kibaszottul jól néz ki. FDe ezt nem hagyhattam, hogy befolyásoljon.
-Jó napot.-köszöntem. -Rose Giles vagyok.

Sziasztok, Emma vagyok új, kezdő író. Soha nem gondoltam volna, hogy elkezdek egy könyvet írni, de hát itt vagyunk.🤍 Nagyon remélem, hogy tetszeni fog. Küldjetek visszajelzéseket, kritikákat, hideget meleget!🤭
Puszi: E🤭🩷