My Disappointing Life

A " bruh „ reggeli

Reggel 8:06 :

Szóval a szüleimmel egy párbeszédet fogok most leírni, ami reggelinél az asztalnál történt. Az előzmény annyi, hogy anyám kitalálta, hogy menjünk bicajozni. Sajnos nem tudom melyik városba megyünk ( látszik mennyire érdekelt a dolog ), de a lényeg az h vonattal odamegyünk, majd visszabiciklizünk.

Álnevek ( nem az igazi nevük)

Apám álneve: Gyuri
Öcsém álneve: Sándor
Anyám álneve: Juci
Húgom álneve: Maripóza (💀)

Anya: Gyuri, Keltsd fel a Sándort!

Apa:  Biztos vagyok benne, hogy már felkelt és a gép előtt ül.

Anya: Ahhj istenem. Halkan Keltsd fel a Sanyit, nehogy Maripóza is felkeljen.

Én:  Miért? Ő is jön, nem?

Anya: Nem ő nem jön.

Én: Dehát miért? Ha mi szenvedünk, akkor ő is!

Anya: De édes drága kislányom, a húgod kilenc éves, csak nem várhatod el, hogy lenyomjon 50 km-t.

Én: Ötven? Nem az volt, hogy 35?

Anya: De az volt, csak ma reggel derült ki, hogy ötven. És nem érdekel mit mondasz, jössz!

Én( döbbent fejjel ) : De, anya! Én csak is azért mentem ebbe bele, mert azt mondtad 35 km lesz!

Itt már apa és az öcsém is lejött reggelizni.

Apa: Mi ez az ordibálás már megint.

Anya: A lányod megint antiszociálóskodik.

Én: Nem vagyok antiszociális!

Bocsánat mindjárt jön az érdekes rész, csak ahhoz, hogy értsétek a történetet kell ez is.

Anya: De az vagy! Kislányom egész nyáron nem láttalak, most pedig hazajössz, és játszod itt az introvertáltat, mert mindig csak a szobádban kuckózol! A Dunacsúszásra ( egy esemény ahol úszógumival húznak a dunán nem tom hány kilométeren keresztül. Értelmes.) se jössz, aquaparkba se jöttél! ( bocsánat vizimádók, már nem köt le annyira az aquapark 🥲)

Én: Hát még jó hogy nem jövök a Dunacsúszásra, semmi értelme!

Apa: És lány kinézetű sárga fiúkat, ahogy szarakodnak értelmes nézni?

Anya: Hah ja!

OOOF!

Én ( úgy téve mint aki meg se hallotta volna ): A kerékpározásnak legalább van értelme. Itt nem csak ülsz.

Apa: A gép előtt is csak ülsz!

BRUH💀
Ezt jól megkaptam.

Megint úgy teszek mint aki nem hallotta meg, majd folytatom az evést.

Én( hogy megtörjem a kínos csendet):
Anya, tudod mit szeretnék venni?

Anya: Nem, nem is érdekel, mindig csak követelőzöl.

Oké, ezt se hallottam meg...

Én: Szeretnék egy térdvédőt a tánchoz. De tudod nem olyat, ami a rollerhez vagy bicajhoz kell, hanem az, ami a röplabdásoknak van.

Anya: Minek neked olyan?

Én: Hát ha van egy tánc, amiben sokat térdelünk? Most voltam tánctáborba, és ugye alapból hip hop- ozok, de modernt tanultunk reggelente, és sokat térdeltünk. Szét jött a lábam.

Anya: Jaaa... Oké, ha akarod.

Köszönöm, hogy legalább ezt megengeded.

Ennyi eme csodás történet. Remélem nem csak nekem vannak olyan szüleim, akik elítélnek a kpop miatt. Ha neked elfogadnak a szüleid, akkor örülök neked. 😘  Btw olvassátok el Luckythebrave_0916 könyvét🤗!

Becky-chan✨