A barlang

Prológus

Történetünk főszereplői egy csapat fiatal, akik elmentek kirándulni. Egész barátságosan és békésen hangzik, nem? Talán az is lehetett volna, ha a sorsuk nincs előre megírva. De meg volt. Legalább is minden későbbi történés erre utal. De kezdjük inkább a történetet a legelején. Úgyhogy tekintsünk is vissza, olyan 2 hónappal ezelőttre, arra a napra melynek ártatlan eseményei mintegy lavinazuhatagként zúdultak főszereplőinkre, tragikus végkimenetelű eseménysorozatok láncreakcióját eredményezve.

Amy Lee (egyik főszereplőnk) egy pénteki nap, dél körüli óráiban miközben lázasan üldögélt a szobájában (a tanárai legalábbis ebben a hitben éltek), egy remek (illetve annak tűnő) ötlettel állt elő legjobb barátainak, név szerint Max-nek, Roger-nek, Tom-nak, Lucy-nak és Emmának. Ötletét üzenet formájában ismertette kedves barátaival a ,,Favágók" névvel ellátott közös Messenger csoportban. (A csoport nevének eredete, létrejöttének miértje, számomra ismeretlen, de azt tudom, hogy Roger-től származott, ez pedig azok számára, akik ismerik Rogert, éppen elég magyarázat volt, elvégre ő volt mostanra a csapat úgynevezett mókamestere.) De talán érdekel titeket, kik is lehetnek részletesebben ennek a színes bagázsnak a tagjai. Minden a középiskola első napján indult el, s bár mára már elválaszthatatlanok lettek kapcsolatuk nem volt mindig zökkenőmentes.

~ 4 évvel korábban ~

Amy Lee és Lucy Fader már óvoda óta barátnők voltak. Amy tejföl szőke haja, vékony testalkata és őzike szemei aranyos és félénk egyéniségét mutatták, míg Lucy éjfekete haja, tengerkék szeme és szinte tökéletes testalkata, akaratos személyiségét fejezte ki, külsejük tehát erőteljes kontrasztot mutatott, mégis elválaszthatatlanok lettek, és legjobb barátnők révén, szomorúan nyugtázták a tényt, hogy bár egy iskolába kerültek, de nem egy osztályba fognak járni. Az iskola kapuja elé érve, sok szerencsét kívánva, egymást biztatva készültek elválni, de Amy nagyon ragaszkodott barátnőjéhez, tudniillik nem volt az a nyitott ember, kifejezetten nehezen ismerkedett. (A 4 évvel későbbi énje biztosan tiltakozna ez ellen, de akkoriban tényleg visszahúzódó volt.) Erősen szorongatta barátnőjét, aki észrevéve a lány zavarát, bíztató mosolyt küldött felé, majd így szólt:

- Tudom, félsz mivel egyedül kell lenned egy idegen helyen, ismeretlenek között, de biztosan hamar találsz barátokat, elvégre elbűvölő lány vagy! Meg hát, szünetben úgy is találkozunk.

- Nem is tudom Lucy, elvégre én nem te vagyok... - felelte Amy nagyot sóhajtva, és be kell látni, hogy igaza volt, hiszen Amyvel ellentétben Lucy nagyon nyitott személyiség volt, mindenkivel hamar megtalálta a közös hangot és könnyen belopta magát mások szívébe. (Kivéve, ha nem értettek vele egyet, olyankor előtört a makacs énje, aki nem félt kimondani véleményét.)

- Jó, ez igaz, de nem lesz ez olyan szörnyű, mint amilyennek hiszed, gyere, menjünk inkább, még a végén elkésünk - felelte Lucy, majd megragadva Amy kezét a bejárat felé vette az irányt. Már épp a lépcsőn igyekeztek felfelé, amikor kiabálás hallatszott az iskola háta mögül. Lucy úgy döntött, kideríti mi ez, de barátnőjét elküldte, hogy véletlen se késsen el. Lucy tehát hátrarohant, és meglátta, hogy egy magas barna hajú, meglehetősen kigyúrt, de nem túlzottan gorilla alkatú, zöld szemű, az a tipikus sulimenője srác épp egy másik nem túl jóképű mégis kedves tekintetű, vörös hajú és szemű srácot rugdos, aki már a földre került. Lucy nem tűrve az ilyen megaláztatást nekirontott Max Campbell-nek, aki egészen jól szórakozott a helyzeten. A földön lévő fiú, aki a Roger Denet névre hallgat, erősen kérlelte a lányt, hogy ne avatkozzon bele, Lucy viszont egyre közelebb állt ahhoz, hogy bemosson egyet Max-nek, ám ekkor egy Max-nél is magasabb, igazán férfias megjelenésű, fekete hajú, enyhén már borostás, egyértelműen idősebb srác jelent meg, s szétválasztotta őket. A srác Tommas Erteniel volt, akinek külseje önmagában is tiszteletet parancsolt, így a vitatkozó fiatalok is fintorogva kötöttek békét egymással, mikor Tom arra kérte őket.

Eközben Amy beért újdonsült osztályába, elfoglalta az egyetlen még üresen díszelgő ülőhelyet. A terve az volt, hogy senkihez sem beszél a szünetig, amikor a padtársa a barna hajú és szemű, kedvesen mosolygó, vastag keretes szemüveget viselő lány meg nem szólította. Amy-re egyáltalán nem jellemző módon könnyedén beszédbe elegyedett az ismeretlennel, kinek neve Emma Fields volt. Emmáról egyértelműen lerítt, hogy stréber volt, nyakig begombolt inget viselt, kis kötött mellénnyel, ami egészen kitakarta az egyébként modelleket is megszégyenítő testalkatát. (A 4 évvel későbbi időszakban Emma azért jóval szabadabb lett az öltözködést illetően, persze véletlenül sem lett az a tipikus plázacica, ami nem is baj, hisz nem állt volna neki jól.) Végül aztán egész jól elbeszélgettek, mígnem Amy Lucy kiabálását meghallva elindult a hang irányába, Emmával a nyomába. Mikor leértek ott találták Lucy-t, Max-et, Tom-ot és Rogert. Így történt, hogy egymásba botlottak s valahogy összecsiszolódtak. Persze évről évre szorosabb lett a barátságuk, s bár három év alatt sokat változtak, mostanra sem feledték el milyen fontosak egymásnak.

Itt is lenne egy kis bevezető a történetbe, mert ahhoz, hogy megérthessük az eseménysorozatot ismernünk kell a főszereplőink múltját is. Így indultak tehát ők el, barátságuk nem mindig zökkenőmentes, de nagyon is vidám útján, míg végül eljutottak egy olyan fordulópontra ahonnan nincs visszaút. De vajon képesek együtt átvészelni? A folytatásban lassan fény derül a válaszokra, így ha felkeltette érdeklődésed ez a rész, kérlek tarts velem a továbbiakban is.

 Ha tetszett a rész kérlek jelezd nekem csillag formájában vagy megjegyzésként, illetve szívesen fogadok minden építőjellegű kritikát. Hamarosan érkezik a következő rész addig is további szép napokat!