-Na akkor mesélj, Szoboszlai. Mi bántja a kis lelkedet?-foglal helyet Szofi a kanapén Dominiktól nem olyan messze.
-Hát az, hogy egyszerűen a Fannival nem tudunk normálisan meglenni. Vagy neki lesz elege belőlem, vagy fordítva, bár az utóbbi gyakoribb. Egyszerűen minden amit csinál felhúz. Meg aztán nem is lehet vele semmit megbeszélni mostanában, mert ő felkapja a vizet ha én egy rossz szót is mondok neki, és akkor én mekkora egy pöcs vagyok, meg mit tudom én mi, meg hogy én is milyen idegesítő vagyok, meg hogy ő, idézem ,,majdnem minden második héten azzal a kibaszott repülővel utazik órákat, meg mindig át kell szállnia, és, hogy bezzeg én meg nem vagyok hajlandó repülővel menni", de én ahelyett kb 8-10 órát vezetek, na mindegy. Egyszer volt amúgy egy hosszabb veszekedésünk, aminek eredményeként több, mint egy hónapig alig ha beszéltünk, csak azt nem akartuk nyilvánosság elé hozni, ezért a Fanni ugyanúgy likeolta a képeket, amiket kirakott a csapatom, vagy én, meg megosztotta a történetében, meg talán kétszer eljött meccsre is, de szerencsére akkor pont válogatott szünet volt, és nem Lipcsébe kellett jönnie. De attól tartok a következő már végleges lesz. Rendesen megfulladok, ha vele vagyok. Mostmár inkább csak egy imádó hátországként gondolok rá, és nem úgy, hogy ő az a lány, aki egyszer a feleségem, és a gyerekeim anyja lesz.
-Értem. Most már csak az a kérdés, hogy meg akarjátok-e egyáltalán beszélni ezt az egészet. Ha meg úgy érzed, hogy csak hátráltat a karrieredbe, akkor tedd, amit tenned kell. Vagy amit a szíved diktál-mosolygott egy aprót Szoboszlaira.
-Hát az lesz. Szerintem ennél még szinglinek is jobb lenni, mint egy ilyen toxikus kapcsolatba. Például, ha összekapunk egy edzés vagy netalántán meccs előtt full ideg vagyok, mert felidegel, és az nekem nem kell, hogy a koncentrációmat is leszívja a faszságaival.
-Azt gondolom. Akkor szerintem ha lesz pár nyugodtabb percetek, üljetek le, és beszéljetek erről. Aztán közösen döntsétek el, hogy mi legyen veletek.
Még egy ideig beszélgettek, aztán kitalálták, hogy rendelnek kaját egy közeli étteremből, és néznek valamit Netflixen.
-Na akkor van ez az étterem, innen hamar kihozzák az ételt, és kedvenceim között van, amikor Pesten vagyok. Nézd meg mik vannak, aztán ha találsz valami jót akkor rendelhetünk innen, tessék-adta Szofi kezébe az iPhone-t.
-Ez nem hangzik rosszul-mutat a Bestia Angus Burgerre.
-Okés, akkor innen eszünk-adta hozzá a kosárhoz Szofi választását.-valami köretet meg desszertet is válassz hozzá-adta vissza a telefont a lánynak, aki igazság szerint valószínűleg azt a burgert se fogja tudni megenni, főleg úgy, hogy nem sokkal több, mint három órája teleette magát az IKEA-ba.
-Nem kell, Dominik. Eleve nem nagyon vagyok éhes, és akárhányszor a Bestiába eszünk a fele körülbelül megmarad ,és nem kell, hogy feleslegesen költsem azt a körülbelül 270 ezer forintot, amit anyáéktól kapok az étterem miatt.
-Nembaj, akkor válassz valamit, aztán megesszük majd ketten-kacsintott rá a lányra.-Úgyis én fizetek, meg azért azzal gondolom te is tisztába vagy vele, hogy sokkal többet keresek egy hónapba.
-Hát jó, de úgyse fogsz te fizetni-forgatta meg szemeit Szofi. Soha nem szerette, ha kiszolgálják, ugyanis szerinte majdnem 22 évesen már el kell magát tartania, és saját pénzből költekeznie.
40 perc alatt meg is jött a futár az ételekkel, amiket végül Dominik fizetett ki, ugyanis gyorsan odanyomta telefonját a kártyaolvasóhoz, amin előtte Face ID-vel aktiválta az Apple Pay-t. Ez után Szofi kicsit rosszul érezte magát, de ezt a mennyei kaja gyorsan kompenzálta, így egész jó kedvvel fogyasztotta Dominik társaságában a burgerét, miközben a nappaliból áthallatszott a focimeccs hangja, mert az Apple Tv 15 perc után alvó módba kapcsolt, és Dominik előtte az egyik sportadót nézte.
YOU ARE READING
My Dream Man-Szoboszlai Dominik ff.
FanfictionKovács Szófia mindig is egy sportos gyerek volt. Kis kora óta ment apjával az ő edzéseire, amikor még footballozott. Tisztába volt a magyar foci történéseivel, és amikor Szoboszlai Dominikot hívtak az A szintű Magyar Válogatottba, az ő figyelmét is...