Már 2 hónapja együtt vagyok Zoeval és már rájöttem hogy így tökéletes boldogabb vagyok mint valaha.
Ez is egy átlagos nap volt reggel felkeltem indultam a suliba, út közbe találkoztam Zoeval sétáltunk még fél úton megáltam.
-Miért álltál meg? Kérdezte Zoe
Nem feleltem semmit csak a szemébe néztem és ahogy rám nézett láttam a csillogást benne. Közel hajoltam hozzá és megcsókoltam, hosszasan csókoloztunk aztán indultunk tovább. Miközbe mentünk láttam Zoe arcán hogy szomorú, de nem mertem megkérdezni hogy mi baja, aztán be érkeztünk a suliba. Ez a sulinap is átlagosan telt, lassan, unalmasan de vége lett. Kint megvártam Zoet. Kb. 10 perc múlva kijött sírva.
-Mi a baj Zoe? Kérdeztem
-hát... Mondta sírás közbe
-Nem tudom mi vagyok. Mondta
-Ezt meg hogy érted? Mondtam Én
-Nem tudom milyen nemhez vonzódom Mondta és elfutott.
Én futottam utána, de mind hiába. Aztán én is hazáértem egyből írtam neki de láttam hogy letitott, amikor ezt megláttam síró görcsöt kaptam és csak azt kérdezgetem folyton magamtól, hogy, Lehetek valaha boldog?
