Vissza hozzád [F1]

prológus

Adammel hét évvel ezelőtt házasodtunk össze, mikor édesapám cége csődbe ment. Az egyetlen kiút a gödörből az volt, ha a két cég egyesül, viszont ez a nagylelkű ajánlat nem volt ingyen. A Valesco család kihúzott minket a legmélyebb szakadékból, de ennek ára volt. A két cég egyesült végül, Adam pedig átvette az apja helyét, rá két hónapra pedig feleségül mentem hozzá. Nem önszántamból, de nem volt más választásom. Nem fordíthattam hátat a családomnak, nem hagyhattam őket cserben, még akkor sem, ha tisztában voltam azzal, hogy soha többé nem lehetek boldog. Egy részem örökre elveszett és talán soha nem is találok vissza hozzá.

2022.02.20.

– Adnál legalább egy kis támpontot, hogy mégis milyen eseményre vagyunk hivatalosak, mielőtt úgy jelenek meg rajta, mint egy hajléktalan?

– Esélytelen, még egy kukászsákban is te lennél a legszebb mindenki közül. – kacsintott rám, majd folytatta a laptopjának bütykölését. Egyre dühösebb lettem rá, egész délelőtt nyaggattam, hogy mondja el hova vagyunk hivatalosak, de egyszerűen képtelen válaszolni. Nem tudom mi lehet ennyire titkos benne, de a hócipőm tele van már ezekkel a rendezvényekkel. Mindig ugyan az a forgatókönyv. Megjelenünk, csinálnak rólunk pár képet, Adam elmondja a beszédét, miközben én mellette mosolygok, akárcsak valami agyhalott, aztán egy kis bájcsevely után lelépünk. Rohadt unalmas már.
Megforgatom a szemem, jelezve neki, hogy cseppet sem tetszik, hogy nem hajlandó beszélni, majd inkább feladtam és a gardrób felé vettem az irányt. Kivettem a fekete zakómat, a hozzá passzoló nadrágot, majd mellé egy fekete elegáns felsőt, ezt pedig párosítottam egy fekete magassarkúval. Ha jó lesz, ha nem, akkor is ebben megyek.

___________________________

Egy rendezvényközpont előtt szálltunk ki az autóból, ahol szerencsére kiderült, hogy egyáltalán nem öltöztem alul, sőt. Volt olyan ember, aki baseball sapkába és valamilyen egyenruhába futkorászott fel-alá. Megkönnyebbülés, hogy nem kell a következő hetekben azt olvasgatnom, hogy Adam Ferrer felesége mennyire oda nem illően öltözködik a rendezvényekre fel. Pár ember egyenruhájából arra következtetek, hogy valamilyen motorsportos eseményre érkeztünk, ugyanis Adam imádja a motorokat és minden ehhez kapcsolódó sportot, nem lepődnék meg, ha úgy döntött volna, hogy támogatja valamelyiket. Régen én is imádtam. Minden egyes hétvégén ott ültem a kicsi boxban és szorítottam a legjobb eredményekért és hogy épségben kiszálljon abból a vacak autóból. Egykor még nekem is ez volt az életem...

– Jól vagy? – Adam rángatott ki a gondolataimból és kétségbeesetten pillantott rám.

– Persze, csak elbambultam.

– Menjünk be.

Válaszul csak belékaroltam, aztán pedig elindultunk a bejárat felé. Rengetegen voltak, az ajtóban átadtuk a meghívónkat és már bent is voltunk az épületben. A sejtésem beigazolódott és tényleg a vállalatunkat jelentik be, mint új szponzort, tekintve a színpad feletti hatalmas feliratokat, de egyenlőre rejtély számomra, hogy mit vagy kit szponzorálunk. A férjemet időközben elrabolták mellőlem, fogalmam sincs, hogy hova, ezért az egyik sarokban lévő asztalnál támaszkodtam meg és reménykedtem benne, hogy minél kevesebb emberrel kell majd kommunikálnom. Utálom ezeket a helyeket.

Adamet pillantottam meg a kis színpad mellett, aki bőszen magyarázott valamit a mellette álló férfinak. Igazából nem lenne okom panaszkodásra, piszok jól nézett ki. Mégis minden alkalommal, mikor egy kicsit megpróbálnék felé nyitni, csak az ő arca lebeg előttem. Befészkelte magát a szívembe és képtelen vagyok onnan kitörölni. Életem szerelme volt, sőt még mindig az. Ezzel Adam is tisztában van. Tudja, hogy a házasságunk csak látszat, amit tiszteletben is tart, mégha ez fáj is számára. Az életem egy kész csődtömeg, pedig az egész világ azt látja, hogy mennyire tökéletes. Szánalmas.

Lehúztam a maradék pezsgőt, ami a poharamba maradt. Sóhajtottam egy nagyot, majd kihúztam magam és elindultam volna a mosdók felé, azonban egy másodperc alatt felismertem a tömegben őt. A szívem ezerrel kezdett verni és hirtelen még levegőt is elfelejtettem venni. Mielőtt kitervelhettem volna valami menekülő útvonalat, Carlos észrevett. Abban a pillanatban, hogy észrevett, megállt egyhelyben és csak engem nézett. Ajkai elnyíltak egymástól, valószínűleg ő is éppen ugyanannyira meglepődhetett, mint én. A szemem akaratlanul is megakadt a ruháján. Egy piros ferraris teniszpóló volt rajta. Egyből összeállt a kép és bármennyire is nem akartam levenni a tekintetemet róla, dühösen pillantottam Adam felé. Engem nézett, teljesen érzelemmentes tekintettel. Idegesen lépkedtem felé, majd megragadtam a karját és a folyosó irányába kezdtem húzni. Mikor már a közepénél jártunk, megállt és kirántotta kezét a szorításom közül.

– Elég lesz.

– Elég lesz? – kiáltottam fel, majd közelebb léptem hozzá és meglöktem a mellkasát. – Mit tettél, Adam?

Nem válaszolt, csak felnevetett, amitől még dühösebb lettem rá.

– Mit csináltál? – emeltem fel a hangomat. Szerencsére a folyosó teljesen üres volt, így senki nem hallhatta.

– Hét éve vagyunk házasok, Aylin. A hét év alatt egyszer sem érhettem hozzád, pedig a feleségem vagy. Bármit megadtam volna, hogy viszont szeress engem, de te csak rá tudtál gondolni. Semmibe nézted az érzéseimet. Szóval itt az ideje, hogy észrevedd, hogy számára már nem jelentesz semmit és úgy viselkedj, mint a tényleges feleségem, aki nem másba szerelmes.

– Adam... – fojtogatott a sírás, alig tudtam megszólalni. – Te teljesen meghibbantál?

Közelebb lépett hozzám és egyenesen a szemembe nézett.

– Egy pillanatig se gondold, hogy egy ajándék lesz számodra ez. Mindennap egy pokol lesz, mert soha nem fogom hagyni, hogy az övé legyél. Ott lesz melletted minden áldott pillanatban, te pedig végig fogod nézni, ahogyan semmibe vesz. Remélem ez elegendő fájdalom lesz számodra, hogy végre eltudd engedni.

Nem mondott többet. Egy darabig csak nézett, majd megfordult és otthagyott egyedül. A könnyeim utat törtek maguknak, ami zokogásba fulladt végül. Csak álltam ott egyedül a folyóson, miközben hallottam, hogy Adam elkezdi a beszédét és fogalmam sem volt, hogy mitévő legyek.