𝐀 𝐊𝐚𝐫𝐚́𝐜𝐬𝐨𝐧𝐲 𝐑𝐞𝐣𝐭𝐞́𝐥𝐲𝐞 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 | ✔

A könyv

Jimin POV

Egy puha ágyban ébredtem, de azonnal rá kellett jönnöm, hogy nagyon nem otthon vagyok.

Ijedten pattantam ki onnan és meglepődve vettem tudomásul, hogy a szobában ahol most éppen vagyok, mindenkor karácsonyi díszek és világító égősorok vannak.

Egy kicsit megnyugodtam, hiszen egy gyilkosnak nem ilyen háza szokott lenni. Ezek szerint egy jobb fajta ember házában lehetek.
Habár... lehet, hogy egy karácsony mániás öreg perverz faszi lakik itt.

Na majd kiderül.

Vajon mit gondolhat most a családom? Biztosan csontig aggódják magukat, szegénykéim.

A szobából kilépve isteni illatokat éreztem meg az orromba kúszni. Beigli és mézeskalács keveréke lehetett. Olyan igazi karácsonyi hangulat fogott el, amikor meghallottam egy régi halk dalt is a távolból.

Egy kis folyosóra léptem ki, aminek csak a bal oldala volt világos, mert onnan szűrődtek be fények.

A kíváncsiság úrrá lett rajtam és egy kicsit félve lépkedtem egy lépcsőhöz, ami le vezetett gondolom a földszintre.
Szóval eddig az emeleten voltam. Jó tudni.

Óvatosan lépkedtem lefelé, míg leértem egy nappali szerű helyre, ami talán még csodálatosabb volt, mint az a szoba, ahol az előbb felébredtem. Vagyis pontosabban felriadtam.

Betévedtem a konyhába is és ahogy egyik helyiségből nyitogattam a másikba, a kezdeti sejtésem beigazolódott.

Egyedül vagyok ebben a házban.

Na de akkor hol van a tulajdonos?

-Uhm.... van itt valaki? -kiáltottam el magamat bizonytalanul, de hiába vártam. Valasz nem jött.

Ezek szerint tényleg egyedül vagyok ebben a gyönyörű házban.

Viszont nem maradhatok itt sokáig. Muszáj haza jutnom. A családom már vár.

A bejárati ajtóhoz léptem, ahol ott volt a kabátom és a cipőm is, ami nem tudom hogyan került oda, de mindenesetre felkaptam magamra és kitártam magam előtt az ajtót.

Mondanom sem kéne, hogy az igazi szívroham csak itt ért utol igazán.

-Ez nem is Szöul.. -képedtem el.

Egy kis völgyben voltam.
Körülöttem sűrű fenyő erdő terült el.
De ami a legjobban megdöbbentett az az volt, hogy ezen a házon kívül még volt vagy 3 ilyen ház is, amikben szintén égtek a lámpák.

A házak egy félkört alkottak. A tisztás középében egy aranyos kis patak csordogált és volt rajta egy kis híd is.

Az egész völgy ki volt világítva mindenféle dekorlámpával és ez most lehet, hogy hülyén hangzik, de esküszöm, hogy egy pillanatra azt hittem, én a Télapó ajándék gyáránál vagyok.

Kiléptem a házon kívül és ami végleg kiverte nálam a biztosítékot az az időjárás volt.

Hó borított be mindent jó vastagon, így nyilvánvalóan mínusz fokoknak kellett volna lenniük. Ehelyett volt vagy 18-20 °C kint, ami hát tavasszal vagy nyáron szokott lenni.

Ez lehetetlen. Ilyen nem létezik. Viszont mégis itt van előttem és megtapasztalhatom.

Leguggoltam és fel néztem a csillagos sötét égre.

Megérintettem a havat, ami azért eléggé hideg volt.

Ha még a hó is meleg lett volna, hát én dobtam volna egy hatást. Sőt, kettőt is.

Fogalmam sem volt hogy hol lehetek. Egész Koreában nem ismerek ilyen helyet, pedig már majdnem bejártam azt az országot.
Külföldön lennék?

Hiszen én csak rosszul lettem a kis utcában...

Várjunk... Milyen könyvet is néztem a kirakatban?
Valami... A karácsony rejtélye?

Áh... hülyeségeket gondolok. Csak túl sok fantasy könyvet olvastam és filmet néztem. Biztosan nem szívott be magába a könyv. Nem hiszek ilyesmikben.

Ekkor megláttam, hogy egy másik ember is riadtan lépett ki egy másik házból, ezért rögtön odasiettem hozzá.

-J..Jó estét! -köszönt nekem meglepődötten egy koreainak kinéző 25-30-as éveiben járó, helyes férfi.

-Neked is. -mosolyodtam el.

-Nem tudod véletlenül, hogy hol vagyunk? -vakarta meg a tarkóját körbe nézve.

-Sajnálom, de lövésem sincs. Én csak rosszul lettem Szöulban az utcán és itt ébredtem fel. Viszont furcsa hely ez, mert nyári időjárásban is megmaradt a hó.

-Azt mondtad Szöulban? -kérdezett vissza.

-Igen. Odavalósi vagyok.

-Akkor jó. Én is koreai vagyok. Nyilván azért beszélek koreaiul... De New Yorkban élek.

-És te hogyan kerültél ide? -kíváncsiskodtam.

-New York egyik nagyobb könyvtárában dolgozok. Most nem tudom, hogy milyen nap lehet, de Karácsony napján olyan este 7-8 óra körül pakoltam vissza még néhány új könyvet a helyére, mert utána haza szándékoztam menni a családomhoz. Aztán egyszer csak megakadt a kezembe egy nagyon szép kis Karácsonyi könyv, amit nézegetni kezdtem. Gondoltam majd lehet megveszem azt a kisfiamnak, de... valami szokatlan érzés fogott el és... azt hiszen elájultam, majd itt ébredtem fel. -mesélte el nekem.

-O..Oh... A könyvnek véletlen nem az volt a címe, hogy... A karácsony rejtélye? -kérdeztem meg félve.

-De. Honnan tudtad? -vonta fel a szemöldökét.

-Csak mert amikor aznap hazafelé tartottam a munkából, megálltam egy könyvesbolt kirakata előtt és egy ilyen című könyvet nézegettem, mikor elájultam. -gondolkoztam el. -Nem olvastad el a szinopszisát?

-Hát... csak addig jutottam el, hogy idézem:"Létezik valahol egy titkos karácsonyi falu, ahol..." Aztán utána kidőltem. De gondolod, hogy... most ebben a könyvben vagyunk? -nevetett fel hitetlenül.

-Nem tudom. Az túl abszurd és valótlan lenne. Fogalmam sincs, hogy mi ez az egész, de ezek alapján csak arra tudok következtetni, hogy a könyv beszippantott magába. Elvégre ez egy karácsonyi titkos falu és mind a ketten ugyanúgy kerültünk ide. Szerinted vannak itt még mások is?

-Nem tudom. Biztosan. Gondolom nem csak minket vonzott be a könyv? Még kimondani is rossz ezt.

-Hát ja. Egyébként... megkérdezhetem, hogy hogyan hívnak? -tettem fel a kérdést udvariasan.

-Persze. Jeon Jungkook vagyok, 30 éves. És te?

-Én Park Jimin. 26 éves vagyok. -ráztam vele kezet.

-Akármiben is vagyunk most, örülök hogy megismerhettelek. -mosolyodott el.

-Szintén.

-Körül nézünk egy kicsit? Hátha van valami kijárat vagy mit tudom én. -ajánlotta fel.

-Igen, menjünk. -indultam el vele az oldalamon.