𝐀 𝐊𝐚𝐫𝐚́𝐜𝐬𝐨𝐧𝐲 𝐑𝐞𝐣𝐭𝐞́𝐥𝐲𝐞 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 | ✔

Mi ez az érzés?

-Nincs étvágyam. -toltam el a Jungkook által készített vacsorát magam elől a konyha asztalnál ülve az én házamban.

-Akkor majd reggelire megeszed. -egyezett bele Kook.

-Én csak haza akarok menni. -remegett meg a hangom.

-Hah... én is. -sóhajtott. -Gyere, menjünk be a nappaliba beszélgetni. -nyújtotta felém a kezét egy halvány mosollyal, mire én egy kis hezitálás után belehelyeztem a kicsike kezemet az ő méretes tenyerébe, majd a nappaliba mentünk, ahol leültünk a kandallóval szemben lévő kanapéra. -Azt mondtam múltkor, hogy majd ha te leszel mélyen lelkileg, akkor megpróbálok neked segíteni. De... ebben a helyzetben nem tudom, hogy mit mondhatnék neked, ami megvigasztalna. -simított a felé eső karomra, ami miatt egy különös borzongás járta végig a testemet.

-Semmi baj. Megértem. A legjobb most az lenne, ha valami másról beszélgetnénk. -vontam vállat.

-Miről?

-Például... nem tudom. -döntöttem hátra a fejemet szenvedve.

-Nekem lenne egy kérdésem.

-Mi az? -pillantottam rá.

-Még nem válaszoltál arra kérdésemre, hogy voltál-e már olyan emberrel úgy együtt, akivel szerettétek is egymást?

-Hm... mert még nem volt olyan. Akikkel együtt voltam, azokról akkoriban mind azt hittem, hogy viszonozzák az érzelmeimet, de most így felnőtt fejjel visszagondolva rájöttem, hogy igazából csak egy éjszakára vagy maximum két éjszakára kellettem mindegyiknek. Ez az én nagy problémám... túl hűséges és ragaszkodó tudok lenni egy emberhez. A mai világban ez már inkább egy hátrány, minthogy egy előny lenne. -húztam el a számat.

-Ez látszik is rajtad. Te egy különleges ember vagy. Hiszem, hogy egyszer te is megtalálod majd azt igazit. Még nem késő. Még biztosan van normális, jóképű, meleg srác Koreában. -bíztatott Kook.

-Lehet. Csak nem találom őket. -kuncogtam.

-Furcsa... nekem elsőre összejött ez a házasság dolog. Nem is emlékszem arra, hogy bármi is nehezen ment volna ezzel kapcsolatban. -gondolkozott el.

-A heteró embernek könnyű. Őt nem ítélik el és ezerszer nagyobb a választéka párkapcsolat terén, mint egy homoszexuálisnak. Nyilván ezért jött össze neked könnyen. -magyaráztam.

-Valószínűleg. -vont vállat. -És én?

-Te mi?

-Én nem jövök be neked? -húzogatta a szemöldökét idétlenül, mire nekem egy grimaszba torzult az arcom.

-Miért kérdezed ezt?

-Csak érdekel.

-És mi van, ha azt válaszolnám, hogy tetszel? -vontam fel a szemöldökömet.

-Akkor... boldog lennék. -válaszolta.

-Hogy hogy? -lepődtem meg.

-Mert egy fiú is jóképűnek látna engem, nem csak a lányok, ami adna egy kis önbizalmat nekem, ha már úgysem volt eddig. -mosolyodott el szomorúan.

-Nincs önbizalmad?

-Sosem volt. Mindig meg akarok felelni mindennek, de úgy érzem, hogy ez sosem fog sikerülni. Gimis koromban emiatt anyumék pszichológushoz is járattak egy darabig. De mára már jobb a helyzet.

-Nem is értem, hogy miért nincs önbizalmad. Ha engem kérdeznél, akkor most mondom, hogy te... nagyon helyes vagy. Nem akarok semmi rosszat sem mondani a feleségedet figyelembe véve, de te tényleg jól nézel ki és kedves vagy, segítőkész. Nincs kinek megfelelned, mert inkább másoknak kéne megfelelniük neked. -mosolyodtam el.

-Atya ég, Jimin, ne mondj ilyeneket, mert mindjárt elpirulok itt. -nevetett fel.

-Arra kíváncsi lennék.

-Inkább ne. Hogy én is mondjak már valami szépet... Te is helyes vagy férfi szemmel. -méregetett engem.

-Tényleg? -lepődtem meg.

-Na szóval vegyük szépen sorjában... Ha én meleg lennék...

-Jézusom, Kook... -kuncogtam zavartan.

-Tetszene benned a... karcsú alakod, a vékony derekad és az, hogy nem vagy annyira férfiasan izmos. Tetszene a hosszabb hajad, meg a kis baba arcod, az ártatlan szemeidről nem is beszélve. Az ajkaid amúgy még úgy is elvarázsolnak, hogy nem vagyok meleg, de ha az lennék, akkor szerintem már lekaptalak volna. És imádnám a feminin vonásaidat. -fejezte be elemzését, mire én csak furcsa tekintettel bámultam őt.

-Mhm... jó tudni. Szóval elvarázsolnak téged az ajkaim? -haraptam be direkt őket egy kacér mosollyal.

-Hát esküszöm, hogy még a feleségemnek sincsenek ilyen dús ajkai. Ha nem lenne családom és lány lennél, akkor már meg is lenne az ideálom. Bár... ha nem lenne családom és fiú maradnál akkor is kipróbálnám milyen az íze. -vont vállat.

-Na ezt meg sem hallottam. -nevettem fel. -Kérsz valamit inni? -kérdeztem.

-Most nem köszönöm.

Ekkor hallottuk meg, hogy magától elindult a lemezjátszó, ami egy kicsit ijesztő volt, de amúgy nem volt itt senki.
Jungkookkal egymásra néztünk és láttam rajta, hogy ezt ő sem értette.

-Mi ez az ősrégi szerelmes dal? -kérdeztem grimaszolva.

-Nekem tetszik. -vont vállat. -Nincs kedved táncolni rá? Jó lassú a dal, könnyen lehetne rá keringőzni, ha már valaki kedveskedett nekünk ezzel a zenével. -állt fel a kanapéról.

-De, szívesen táncolok veled. -álltam fel én is, majd egyik kezemet Kook vállára raktam, a másikat meg a tenyerébe, majd Jungkook beszámolt és keringőzni kezdtünk.

Először mindketten csak arra figyeltünk, hogy ne rontsuk el a lépéseket és hogy összhangban maradjunk.
Bevallom őszintén azért párszor ráléptem a lábára, viszont egy idő után már én is és ő is ráéreztünk a táncra, így már koncentrálás nélkül is tudtuk, hogy hová kell lépnünk.

Felpillantottam Kook szemeibe, mire ő enyhén komoly tekintettel kapcsolta össze tekintetünket és én elvesztem a szemeiben.

A gyomrom az akaratom ellenére liftezett egyet, és annyira idilli volt ez a pillanat.

Csak ő volt és én... Szó szerint.
Mintha egy régi romantikus filmben lettünk volna, amiben mi vagyunk a főszereplők és rólunk szól a film.

Ahj... miket is gondolok én..?

Mindegy... Most inkább hagyom, had szárnyaljon az elmém.
Ez az este már úgyis egy kész ominózus volt.
Kijár egy kis kikapcsolódás.

Lassan fontam Jungkook nyaka köré a karjaimat, ügyelve arra, hogy hátha nem tetszik neki, de nem mutatta ennek a jelét.
Nem álltunk meg a tánccal, csak ringatóztunk tovább.
Óvatosan Jungkook vállára hajtottam a fejemet, míg ő derekamat ölelte át gyengéden és úgy dülöngéltünk tovább a zene ritmusára.

Mintha mi lettünk volna a romantikus filmnek a szerelmespárja.