𝐀 𝐊𝐚𝐫𝐚́𝐜𝐬𝐨𝐧𝐲 𝐑𝐞𝐣𝐭𝐞́𝐥𝐲𝐞 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 | ✔

Vége mindennek

-Mindjárt karácsony.... -sóhajtott fel Kook, miközben hógolyókat dobáltunk a patakba.

-A naptár szerint holnap lesz karácsony. -javítottam ki őt.

-Ja, tényleg. Vajon mi fog történni az után? -gondolkozott el.

-Fogalmam sincs. De remélem, hogy valami jó dolog. -kuncogtam.

-Mondjuk... hozzám fogsz jönni feleségül? -vonogatta a szemöldökét idétlenül.

-Szent ég, Jungkook! Nem vagyok lány. -kiáltottam fel nevetve.

-Jól van, tudom. Csak vicceltem. -vont vállat, mire nekem eszembe jutott valami.

-Szegény, Juno... bárcsak itt lehetne most velünk. -szomorodtam el.

-Hát igen. Mi van, ha a való életben is meghalt?

-Ezt még nem tudhatjuk biztosan... De ha tényleg így történne... Akkor fel fogom keresni a lányát és én magam fogom őt felnevelni. -jelentettem ki.

-Mi? Tényleg? -döbbent le Kook.

-Igen. Juno értünk halt meg. Én pedig nem fogom hagyni, hogy a kislánya, aki előtt még ott áll az egész gyermekkor, egy árvaházban nevelkedjen fel. Én leszek a gyámja, akár mi is lesz és megadok neki mindent. Legalább elmondhatom majd magamról, hogy nekem is van egy saját családtagom. -bólogattam helyeslően.

-O..Oh... Erről eddig még nem is beszéltél. -válaszolta Kook.

Miért érzem azt, mintha csalódott lenne?

-Valami baj van? -simítottam a karjára.

-Nem, dehogyis. Örülök, hogy így döntöttél. Juno biztosan örülne neki. -mosolyodott el szomorúan.

-Jungkook mi bánt téged? -fordítottam szembe magammal őt.

-Se..Semmi. -vont vállat.

-Kook! -szóltam rá erélyesebben.

-Csak... féltékeny vagyok. -fordult el tőlem.

-Egy 4 éves kislány miatt? -nevettem fel.

-Ha örökbefogadod őt, akkor mi lesz velem? El fogsz felejteni, én pedig ott maradok egyedül a saját kisfiammal a válóper után. Nem akarom, hogy rajtam kívül legyen valakid. -vágta be a gyerekes durcát.

-Ki mondta, hogy el foglak felejteni téged? Hiszen én bőgtem amiatt múltkor, hogy mi lesz ha visszakerülünk a való világba. Felőlem akár össze is költözhetünk és élhetünk együtt az életünk végéig 2 gyerekkel. -fogtam meg a kezét.

-Oh... micsoda jó ötlet. Tényleg így gondolod? -mosolyodott el reménykedve.

-Persze. Múltkor azt mondtam, hogy ha majd egy komoly kapcsolatot szeretnék valakivel, akkor a Jungkook nevű embereket fogom keresni először. De minek keressek ilyen embert, ha pont itt áll mellettem egy? -hajtottam vállára a fejemet.

-Ez esetben, azt hiszem... én is megtaláltam azt az embert, akivel önmagam lehetek és akit szerethetek. -szorított a kezemre egy kicsit.

-Akkor mi lesz majd ha visszatérünk a rendes világba?

-Mindenképp felkereslek és majd még beszéljük.

-Várni foglak, ne aggódj. De ha nem fogsz jönni, és esküszöm, hogy meg foglak verni. -kuncogtam.

-Na azt majd megnézném. -vont egy ölelésbe.

─── ･ ｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───

Karácsony napja van. Újra...

Rengeteget gondolkodtam azon, hogy mit adhatnék Kookienak, de nem jutott eszembe semmi, ezért azt találtam ki, hogy magamat adom oda neki és a szeretetemet.

Mármint magamat már oda adtam neki, de úgy gondolom, hogy nem az ajándék a lényeg, hanem a szándék és az együttlét.

Jungkookkal délelőtt sütögettünk, ám nem úgy mint múltkor, amikor a süti kormosra égett, miközben mi nagyban szeretkeztünk.
Most tényleg normálisan megsütöttük a mézeskalácsokat.

Mivel már volt egy fenyőfa beállítva a nappaliba, nekünk azt már csak fel kellett díszíteni, mindenféle ott lévő dísszel.

Egész nap egy kellemes, lassabb zene szólt a lemezjátszókból, ami miatt az egész napunk nagyon hangulatosan telt el.

Jungkook rengetegszer lopott tőlem apró csókokat a nap folyamán, amitől egész álló nap csak mosolyogtam.
Annyira édes ilyenkor ez a nyuszi fiú. Máskor is az, de az ilyen pillanatokban különösen az.

Sokat beszéltünk arról, hogy ha majd minden visszaáll a régi kerékvágásba, akkor hogy legyen tovább és már este felé ott tartottunk, hogy összeköltözünk a 2 gyerekkel.

Kook már egy egész listát összeállított fejben, hogy miket fogunk majd a jövőben együtt csinálni és én úgy éreztem, hogy egyre jobban szerelmes leszek ebbe a férfiba.

Ő pont nekem való. Igen... mintha csak hozzám lett volna teremtve.

Ám hamar eljött az este és én valamiért nagyon izgulni kezdtem, de próbáltam ezt leplezni.

Én és Kook még gyorsan rendbe raktunk mindent, hogy azért mégis egy kulturáltabb környezetben ünnepeljük meg ezt az ünnepet.

Amikor már korom sötét lett, odaálltunk a fához és percekig csak gyönyörködtünk nem csak a fában, hanem ebben az egész völgyben és egymásban.

-Szóval ez a karácsony egészen más, mint a többi. Viszont ez volt az eddigi legszuperebb ünnep. Boldog karácsonyt, Jimin. -fordult felém Kook.

-Neked is boldog karácsonyt, Kookie.

-Köszönöm. Hah... Jimin... nekem... el kell mondanom valami fontosat. -sóhajtott egyet idegesen, mire nekem emelkedni kezdett a pulzusom.

-És mit?

-Én... szeretlek téged. Úgy érzem, hogy szerelmes lettem beléd. -mosolyodott el.

-E..Ezt... nagyon örülök neki. Én is szeretlek, nagyon. -ugrottam a nyakába, majd elérzékenyülve öleltük meg egymást.

Viszont ekkor egy olyan dolog történt, amire semelyikünk sem számított.

Valami különös erő szétválasztott és a nappali két oldalára passzírozott minket, egymással szembe.

Iszonyatosan megijedtünk és nem tudtuk, hogy most mi fog történni.

-Jungkook!

-Nem tudok megmozdulni. -mocorgott a fekete hajú, ahogyan én is próbálkoztam.

-Nem kapok levegőt. -kezdtem el sírni.

-Nem akarlak itt hagyni, Jimin. -esett kétségbe Kook is.

-Jungkook! Szeretlek! -kiáltottam fel.

-Jimin kérlek... -motyogta a fekete hajú, majd megint érezni kezdtem azt a különös érzést és a fülem sípolni kezdett.
Mintha megint annál a kirakatnál állnék és azt a bizonyos könyvet néztem volna.

Aztán hirtelen megszűnt minden és elnyelt engem a sötétség.
Az utolsó mondat, amit még hallottam az az volt, hogy Jungkook azt kiáltotta: "Mindörökké szeretni foglak!"