Novel

A kukoricás rém - Jungkook

A kukoricás rém
+18

Őrültnek tartanak.
Az emberek, mindenki aki csak hallotta a történetünket, bolondnak tartanak. Azért mert a történetet ha elmeséljük nem mesének gondoljuk, hanem megtörtént esetnek.Mert igaz minden amit mondunk. Szóról szóra. Az emberek pénzhajhásznak titulálnak engem és a férjemet. Pedig a "mesénk" miatt soha nem kaptunk egy fillért sem. Soha nem kaptunk semmi mást a történetért ami az anyagiankat segítené. Tizenötévvel ezelőtt azon az estén félelmet kaptunk, rettegést és fájdalmat. Amit soha ahhoz foghatot nem éreztem. Ez nem olyas fajta félelem mintha készülnél az érettségi vizsgádon előadni a tanultakat. Nem, ezt a félelmet az ember ritkán érzi van aki talán életében soha. Az a dermesztő csontig hatoló félelem. Amit azon az éjjellen megtapasztaltam halálos. Azt hinnéd ott helyben megfulladsz. De nem lesz vége. Soha nem lesz vége, és ha kitartasz elkísér egy életre, és az emlékek ha maradnak, mert maradnak mindig visszahozzák az érzést. Soha semmit nem fogsz olyan erőssen érezni és emlékezni mint azt a pillanatott. Rossz erre gondolni de ez az igazság. A félelemnél nincs erőteljesebb érzés ezen a világon.

Őszi éjszaka volt. Igazából közeledett a reggel de mikor én felkeltem az ég még fekete volt és millió csillag tündőkölt rajta. Nem csodálkoztam, hogy olyankor fent vagyok. Nem volt szokatlan hisz a munka miatt megszoktam a korán kellést így tehát szombaton mikor a megszokott ébresztőm után egy félórával magamtól keltem ki, hogy kimenjek a mosdóba nem gondoltam azt, hogy ez lesz életem egyik legszörnyűbb hajnala.

Mindketten nagyvárosi gyerekek voltunk Jungkookkal és a mi szerelmünk az a tipikus amerikai filmekbe illő gimis kapcsolat volt. Ő focizot én pedig az iskola újságnak fotóztam így gyakran voltam kint a meccseiken, hogy képeket készítsek. Aztán egyszer megkérdezte nem lenne e kedvem elmenni vele a karneválra. Természetesen volt. Aztán összejöttünk és az egyetemi évek alatt is együtt voltunk bár két különböző helyre jártunk. Aztán a diploma osztó után megkérte a kezemet és én igent mondtam. Az esküvőnk után úgy gondoltunk új életet kezdünk úgyhogy kiköltöztünk vidékre és vettünk egy kisebb tanyát. Nem tenyésztettünk állatot de a házhoz való szántó föld kifejezetten jó minősségű volt így tehát a gazdasságunkat a kertben kezdtük el. Akkor épp belepet majdnem mindent a kukorica. Szép nagy fejek voltak lassan aratásra érettek. Idébb-odább tettünk bele saját készítésű tökfejű madárijesztőket, hogy a madarak ne egyék le a termést.

De azon az éjjelen amikor kinéztem a konyha ablakon bele a kukoricásba a számhoz emelt pohárnyi víz megakadt a kezemben. Az ablaktól nem messze benne a kukoricásban egy fekete embert pillantottam meg és a ház felé nézett. Fekete köpenyt viselt és hatalmas kalapot. Csak ott állt. Nem árnyék volt és nem is madárijesztő. A vér megfagyott az ereimben, hogy valaki a kukoricásból a házunkat bámulja. Nem tudom meddig bámulhattam, de úgy döntöttem a legészerűbb ha úgy teszek mintha nem láttam volna meg így hát beleittam a pohárba igaz a szorult torkom miatt majdnem félre is nyeltem, azután hátat fordítottam és visszamentem a hálószobánkban.

– Jungkook – suttogva rázogattam a vállánál fogva a páromat aki a hasán feküdt, hogy keljen fel. - Jungkook!

– Mhh mih az T/N? – Morogta bele a párnába.

– Kérlek kelj fel!

– Minek? – Dünnyögte de azért felkönyökölt.

– Valaki van oda kint a kukoricásban!

– Micsoda? – Nézett rám összeráncolt szemöldökkel.

– Mondom van valaki a kukoricásban!

– Szerelmem az csak a madárijesztő tudod!? Amiket együtt csináltunk! – Fekszik vissza.