Maradj Csöndben | ENHYPEN

1. Rész: Partra Sodródott Szemét

Pontosan hajnali egy órát ütött a fiatal felnőtt lány bal csuklóján a régi karóra, amire türelmetlenül tekintett le annak a tulajdonosa, majd fel Newcastle végtelen tengerpartjára, végleg elfogyott a türelme. A kereskedelmi kikötő szélén öten álltak, azonban ő vezette a csapatukat, amíg a jobb oldalára egy nála évekkel idősebb nő, mögötte pedig a maradék három férfi zárkózott fel. A kikötőben még ilyen késői órákban is sürögtek az munkások, közöttük páran közvetlenül a lányhoz- és köréhez tartoztak, de mindenre, amit az este tettek engedélyük volt, ezért a felügyeleti hatóságok nem tudtak volna beléjük kötni. A türelmetlen lány a feketés-barna haját a téleleji, hideg időjárástól kibontva hordta, a mellig érő fürtjeibe olykor belekapott a szél, miközben elmerült a végtelen, sötét, de legfőképpen szinte kopár Csendes-óceán horizontjában. Egy-két tincs megragadt a sötétvöröses rúzsán, amiket így magának kellett elfésülnie az arcáról, azután pedig, a nyugodt jelleme ellenére idegesen fújtatott, a lehelete szinte látszódott a levegőben. Percekbe telt, hogy a lány hevesen bedugja a kezeit a fekete nagykabátjának a zsebeibe és felháborodva felszólaljon, azonban mielőtt kimondhatta volna, amit gondolt a tehetetlen helyzetükről, az egyik férfi a háta mögül a bal oldalára csúszott: — Hamarosan itt lesz, ne kapd fel a vizet... — suttogta a válla felől a mézédes hangján, biztatásképpen a lány bal vállára is helyezte a kezét, de ő csak húzta a száját.

— Egy órája szarrá fagyok ebben a szélben, és nekem távolról sem tűnik úgy, mintha a szállítmány sietne... — mordult fel, majd belenézett a kellemes hangú férfi hatalmas, mandula szemeibe. Erre még ő sem tudott mit válaszolni, hiszen jogos volt a lány elégedetlenkedése, inkább helyeselve biccentette meg a fejét, majd további, nyugtató ötleteken gondolkozott. Az elfordult tekintetével meg is pillantotta a megfigyelőépületet, ahova kizárólag az arra jogosultak léphettek be, de a férfi biztos volt abban, hogy az ötjük jelenlétébe sem fognak belekötni, ha belépnek. Az éjszaka egyre csak hűlt, így valahol nekik is fel kellett melegedniük.

Visszafordult a lányhoz, akit akár a főnökének is tekinthetett, megköszörülte a torkát, és először végignézett az alakján, azonban mindezzel nem sikerült felkeltenie az ő figyelmét. — Dia, figyelj... — A férfi szavainak a hallatán a nagykabátos lány egyből félbeszakította őt, szigorú tekintettel belenézett a szemeibe.

— Ne becézz. — Nyilvánvalóvá vált, hogy a lány nem volt jó hangulatban, ami miatt a mögötte álló két férfi látványosan nyelt egyet-egyet, majd elnéztek a távolba. Mindegyikőjük tudta, hogyha a lány rossz kedvben járt, egyetlen szó is elég volt ahhoz, hogy körülötte senkinek se legyen jó napja. Ilyenkor egyetlen ember tudta őt meggyőzni, de az az illető a mai este nem tartott velük, emiatt is jelent meg a lány a kikötőben helyette. Az olajat raktározó szállítmány a kettejük nevéhez is fűződött, azonban a lány ritkán folyt bele az importügyekbe, ennél fogva már a megérkezésükkor feszengett.

Most, hogy Dia is a férfire figyelt, ő nyugodtabban folytathatta az ötletének a felvezetését. A csapat főnökének a jobbján álló társa is felfigyelt, és hamar mindenki a beszédére várt. — Felmehetünk a megfigyelőbe, amíg várunk... Onnan jobban rálátunk a partszakaszra. — A kikötő szélén álldogáló társaság szótlanul egyetértett az ötlettel, már csak a főnökük jóváhagyását várták, bár neki sem telt sokba, hogy belássa, ablakok mögött hatékonyabbak lennének. Észre sem vették az öten, hogy a rövid társalgásuk alatt a kikötő munkásai készülődni kezdtek, hogy fogadhassák a távolról érkező teherszállítót.

— Rendben. — A társai felé fordult: — Jake, Rosé, ti velem jöttök... — A kettő mellette álló társára pillantott, akik a nevük hallatára felfigyeltek. Az idősebb, vakítóan szőke, egyenes hajú lány, akinek a csillogó szemei tükrözték az éjszaka hullámait némán bólintott egyet, nem volt egy bőbeszédű ember, pedig már évek óta ő állt a legközelebb Diához. — Ti ketten...— A fiatal főnök a kettő eddig mögötte várakozó férfire nézett, akik között az egyikőjüknek egyből felragyogtak az mesebelien éjfekete szemei, amíg a másikuk felkészülten megvakarta a karakteres orrnyergét és lépett egyet egyhelyben. —ügyeljetek rá, hogy ne basszanak át minket az átadáskor. — Ők ketten voltak a lány személyes testőrei és végrehajtói, a piszkos munkák mindig a kettejükre maradtak. Attól függetlenül, hogy a kereskedelmükről papírformában szereztek engedélyt, közel sem éltek becsületes életet, különben sosem szerezhették volna meg mindazt a kézzel fogható- és megfoghatatlan presztízst, amikkel ma rendelkeztek, ezért is volt szüksége a csapatban a két testőrre. — Chris, te vagy a főnök. — fordult el a kettejüktől Dia, és már el is indult a megfigyelőépület hosszan nyújtózkodó lépcsősora felé, aminek a segítségével el lehetett érni a hely bejáratát. A két testőr egymásra nézett, majd Chris egy gúnyos vigyort vágott a szőke, hullámos tincsű társának a felháborodott arckifejezésére, hogy a fiú újra csak a magánál idősebb barátja nyomdokában lépkedhet. Jake-ék a lányt követték, és nem is telt sok időbe a hármuk számára, hogy a felügyelők ajtaján kopogtassanak. Az utukon rá sem kellett nézniük a munkásokra ahhoz, hogy az emberek elengedjék őket az épületig, ahol pedig a fekete inget és vastag, krémszínű zakót viselő Jake nyitott be elsőnek. A tekintete szigorúan szuggerálta a furcsállva hátra forduló megfigyelőket az irodában, a két bent dolgozó személy éppen felszólalt volna, amikor a fiú háta mögül Dia előlépett. — Szép estét, uraim... — nézett végig rajtuk, mire a két fickó a szájukat húzogatva fordult vissza az ablakok felé. Dia az irányítópultjukhoz lépett és rátámaszkodott arra, miközben a végtelen tengert figyelte. Élesítette a látását, azután lepillantott az órájára, hogy csalódottan megvizsgálja rajta az időt, majd halkan megszólaljon: — Adok nekik tíz percet a dokkolásra, különben itt hagyom őket. — mondta szigorúan, pedig már nem kellett sokat várniuk, hiszen a távolban megvilágosodott a hosszú olajszállító hajó. — Remélem az embereik hatékonyan dolgoznak... — nézett le a két forgószéken ülő karbantartóra, a lány megjelenése még Buddhát is felzaklatta volna, ezért a két középkorú férfi azonnal a navigátoraikhoz kapott, hogy a berendezésük segítségével kapcsolatba léphessenek az érkező teherszállítóval.