Én is tudom, ő is tudja, mindenkinek körülöttünk, sőt talán annál szélesebb köröknek is feltűnhetett. A barátaimtól már mást sem hallok, csak hogy milyen tökéletes pár lehetnénk.
Lassan két éve annak a szilveszteri estének, mikor is klisés módon belefutottam, és azóta minden történés csak erősíti bennem, hogy bizony nekünk közös a végzetünk.
Nincs szilveszter csillagszórók nélkül. Legalábbis az én baráti társaságomban ez talán az egyik legfontosabb eleme az estének. Idén rajtam a sor, hogy vendégül lássam őket, amire rendesen fel is készültem: minden játék, étel, ital, még a hálózsákok helyeinek terve is kész volt, de a hiányérzet nem igazán hagyott nyugodni.
Próbáltam nem foglalkozni vele, hiszen jellemző rám a túlzott aggódás, a megbeszélt időpont előtt kevesebb, mint fél órával azonban beugrott mit felejtek el: a csillagszórók!
A legközelebbi bolt, ahol szerezni tudnék és még talán nyitva is találnám, a lakásomtól gyalog negyed órára van, ami igen neccesen hangzik. Se jogsim, se buszok, maradt a futólépés. Az úton többször nem sokon múlott az életem, hol én nem figyeltem eléggé, hol a szilveszter esti sofőrökre fognám inkább, akik már este 10 előtt is vadabbak az átlagnál, de csak sikerült épségben eljutnom a kisboltig. Hatalmás szerencsémre még nem volt teljesen kifosztva, így elvettem annyit, ami talán elég lesz, türelmetlenül kivártam amíg az előttem lévő pár ember is fizet, majd szinte már futva vettem újra hazafelé az irányt.
Már csak egy kanyar és ott vagyok, de amint befordultam, egy telefonjába temetkezett fiúnak ütköztem. Kicsit talán már túl mese beli lett volna a helyzet, ha elkap vagy legalább utánam nyúl, de a jéghideg járdán, ülő helyzetből felnézve, csak egy oldalra billentett fejet láttam kikukucskálni a telefon mögül. Villámgyorsan összeszedtem a csillagszórókat magam körül, feltápászkodtam, aztán a szoknyámat igazgatva kezdtem bele a mentegetőzésbe:
- Ne haragudj, nagyon sietek, nem is figyeltem, igazából még örülök is, hogy neked mentem, nem egy kocsi jött nekem, pedig majdnem megtörtént, legalább háromszor, az elmúlt húsz percben. Te jól vagy? - hadartam el, majd mielőtt felnéztem rá, végig néztem rajta. Viszonylag magas , a stílusa se rossz, feltéve, ha ezt a szettet ő állította össze, nem a húga, vagy barátnője. Egész helyes, aranyos, ahogy most rám néz, elég szerencsétlen a tekintete, de azért látszik hogy aggódik.
- Aha - más körülmények között bunkónak találnám ezt a választ, de szerintem megijesztette a sok felesleges információ, amit a semmiből rázúdítottam - Biztos nem ütötted be a fejed?
- Mi? - szinte leesett az állam, ez most tényleg bolondnak néz? - Ezt most elnézem, mert először találkoztunk, de ha legközelebb látlak, készülj fel ilyesmire!
Pár pillanatig értetlenül nézett rám, én pedig el is suhantam mellette, tartva az ütközés előtti tempóm.
- Azért éld meg az újévet! - és még én vertem be a fejem?
-
Erre pár napra újra összefutottam vele, majd újra és újra. Kezdett gyanús lenni a jelenléte, így körbe kérdeztem a környéken: az ünnepek alatt költözött ide, pár sarokra tőlem, a tapasztaltak alapján pedig ő is sokat jár a központ felé. Lassan megszokottá vált, hogy látom, mindig köszönök neki, ő pedig mindig mosolyogva köszön vissza. Tudtam melyik nap, melyik órájában, merre találom, feltűnt az is, hogy sokat jár a régi kedvenc kávézómba, tehát őt is megfoghatta. Péntek reggelente egyidőben várjuk a buszainkat, hétfőnként pedig hazafelé futok vele össze néha, hétvégente pedig mindig látom vásárolni.
Hetek óta köszöngetünk egymásnak, de még egy 'hogy vagy?' se hangzott el ezen kívül.
Nem mondom, hogy minden környékbelivel órákat szoktam beszélgetni, de egész rendesnek tűnik, ráadásul sokkal nem is lehet nálam idősebb. Annyiszor futok össze vele, de egyszer sem volt még bátorságom feltartani, főleg a múltkori kínos mentegetőzésem után.
-
Majdnem egy hete, hogy hűlt helyét se láttam, amit nem igazán furcsáltam, hiszen lehet beteg, vagy esetleg elutazott, de ma reggel nem igazán tudtam parancsolni a szörnyen kiváncsi természetemnek és mikor megláttam, hogy újra a buszmegállóban várakozik, nem tudtam megállni, hogy rákérdezzek erre-arra.
- Merre voltál? - kérdeztem miután egy rövid 'szia' után újra a telefonjának kezdte szentelni minden figyelmét.
- Mi? - nézett fel rám értetlenül.
Ha őszinte akarok lenni, meg akartam várni a kérdéssel, amíg újra elmélyül valamiben, hogy újra láthassam azt a megmagyarázhatatlan módon aranyos, össze zavarodott tekintetet.
- Egész héten nem láttalak, sőt már vasárnap se voltál vásárolni, szóval gondoltam rákérdezek történt e valami, például beteg voltál, mert akkor megkérdezem hogy vagy, vagy elutaztál, akkor meg milyen volt, ha meg semmi közöm hozzá, találok magunknak más témát - hadartam el mosolyogva a mondandómat, és bár reflexből kezdtem el mosolyogni, az értetlen pislogását látva esélytelen, hogy abbahagyjam.
- Hát ja, beteg voltam - láthatóan próbálta összeszedni a gondolatait, még mindig a telefonját szorongatva, de már a szemembe nézve - De már jól vagyok.
- Akkor jó - mosolyogtam rá mégegyszer, aztán én is a telefonomba temetkeztem a buszom érkezéséig. Úgy látszik ma még nem kellett magunknak témát találnom, de előbb vagy utóbb úgyis elérem, hogy rendesen is beszélgessünk.
-
A szokásos reggeli kávémra várok éppen, hihetetlenül unalmas, szinte ismétlődő instagram történeteket pörgetve. Annyira megszoktam már ezeket a rutin szerű perceket, már eszembe se jut változtatni rajta. Kivárom a sort, megerősítem a pultos lányt, hogy bizony ma is azt kérem, mint bármelyik másik reggel, a rendelésem leadása után pedig félre állok és a telefonomat bújom. Ha csilingelést hallok az ajtó felől, felnézek és csendben konstatálom magamban, hogy megint csak a szokásos emberek tévednek be.
Ez ma is így történik, egészen addig váltogatom a tekintetem a telefon és a bejárat között, mígnem egy nem teljesen ismeretlen, de mégis szokatlanul itt tartózkodó alakra figyelek fel. Mit keres ez itt? Hát nem minden reggel az utca másik végén kávézik? Azt hiszem ő is észrevett, csak egy pillanatra elmosolyodva felém intett, és már be is állt a sorba, nem sejtve, hogy én már meg is találtam magunknak a tökéletes témát.
- Jó reggelt! - siettem oda hozzá - Hogy-hogy ma itt talállak? - kérdeztem rá egyből.
- Kávéért jöttem.
- Jó, de miért pont ide?
- A másikba kezdenek túl sokan lenni.
- Itt is sokan vannak.
- Egy próbát megért - vonta meg végül a vállát és már fordult is vissza, én pedig szinte ezzel egy időben hallottam meg a nevemet.
Mosolyogva megköszöntem a kávémat és már el is indultam kifelé.
- Holnap találkozunk y/n! - hallottam meg mögülem a fiú hangját. Hatalmas lendülettel fordultam vissza felé, most rajtam volt a sor, hogy értetlenül nézzek rá. Végül összeraktam a dolgokat és egy rövid bólintás után ténylegesen elhagytam az épületet. Holnap vasárnap, tehát mindketten vásárolni megyünk, a nevemet pedig épp az előbb hallhatta az egész kávézó, csak a hangsúly és az a fránya mosoly ne lett volna!
-
min9yu_k kérte, hogy követhessen
Megerősítés Törlés
-
Észre se vettem, és egyre többet beszéltünk.
Maradt az idegesítően rövid, egyenes válaszainál, de meglepően jó hallgatóság.
Mindig váltunk, akárcsak pár szót, ha találkozunk, de már akkor se kell aggódnom, mikor csak úgy eltűnik, hiszen üzenetekben is pont annyit tudok beszélni, ő pedig a jelek szerint olvasni is nagyon jól tud.
Ha reggelente a kávézóban futunk össze, igazi úriember módjára hív meg, de előfordult már, hogy késő délután a boltban kapott le magunknak valami harapni valót, amit aztán egy szimpatikus padon ülve fogyasztottunk el.
Inkább ő, amíg engem hallgatott, de a szándék a fontos.
Mikor újra kezdett hűvösebb lenni, már eléggé ismertem ahhoz, hogy felhívjam magamhoz, vagy fel merjek hozzá menni. Rengeteg filmet és sorozatot néztünk már végig, főztünk, sütöttünk, ha már kint túl sötét volt, vagy csak kellően elfáradtunk, a másiknál aludtunk. Szinte mindent, amit lehetett, együtt csináltunk.
Szép lassan a barátaim, majd a szüleim is megismerték, mint legjobb barátomat.
Persze mindenki tisztában van vele, hogy ebből már bármelyik pillanatban lehet ennél sokkal több is, de nem úgy ismerem, mint aki csak úgy kezdeményezne ilyesmit és őszintén, ebben én sem vagyok olyan bátor.
Inkább úszok az árral, várok még pár hónapot, talán évet, csak hagyom, hogy magától megtörténjen.
-
Idén egyikünk se akarta elvállalni a csapatot szilveszterre, így úgy döntöttünk csak kiülünk valahova csillagszórót gyújtani, aztán felmegyünk valakihez egy koccintás erejére és onnan mindenki megy a saját útjára. Egy környéken lakunk, így nem aggódom senki épségéért.
Végül egy közeli parkot választottunk, ahol biztonságosan nézhatjük a csillagszóróink leégését, ezután pedig úgy döntöttünk felavatjuk a kis baráti társaságunk legújabb tagjának nappaliját is. Jókedvűen indultunk el Mingyu lakása felé, ahol én már otthonosan mozogtam, így segítettem is neki előkészülni. Kipakoltuk a poharakat, pár rágcsát, meg persze a pezsgőt, és készen is álltunk az éjfélre.
-
- Azt hiszem mindennel kész vagyunk - feküdtem el a kanapén, miután az utolsó pezsgős poharat is a helyén tudtam.
Nyilván nem sikerült az a csak egy koccintás, maradtak még pár órát beszélgetni, játszani, nekem pedig nem volt szívem hajnalok hajnalán egyedül pakolni hagyni.
- Nagyon elfáradtam - nézett le rám, laposakat pislogva, mire felültem és egy hang nélkül eldöntöttük, hogy ma bizony a kanapén alszunk.
Valahogy csak elhelyezkedtünk úgy, hogy talán mindkettőnk csontozata használható lesz még másnap, és bármilyen nehézség nélkül el is aludtunk.
-
Egy éles hang rázott fel pár órával később, ami felteszem egy kikapcsolatlan ébresztő volt. Már a nap is kezdte bevilágítani a helyiséget, de én a tegnap este, vagy inkább ma hajnal után, még azért tudtam volna aludni. Éreztem, hogy a fiú még mindig engem ölelve, mozdulatlanul alussza az igazak álmát. Hogy tudja valaki átaludni ezt a borzasztó csörgést?
Beletelt még pár percbe, míg végre összeszedtem magam és kisétáltam a konyhába, helyette is eldöntöttem, hogy ma instant kávéval indítjuk a napot.
Már mosogattam a saját bögrémet, mikor végre hangokat hallottam a nappali felől.
- Jó reggelt! - adtam a kezébe a kávéját, majd helyet is foglaltam mellette - Kialudtad magad? - érdeklődtem kicsit gúnyosan, miközben a tv-t bekapcsolva kezdtem valami élvezhető műsor után kutatni.
- Nem - és valóban, még mindig érződött a fáradtság a hangjában - Mit akarunk nézni?
- Nem tudom, de nekem nincs kedvem ma bármi mást csinálni - néztem rá és minden erőmmel próbáltam azt sugallni, hogy ha törik, ha szakad, én egész napra a kanapéján ragadtam.
- Te maradhatsz, de nekem nemsokára el kell mennem - jelentette ki, és már állt is fel. Egy pillanatig szomorúan néztem fel rá, aztán vállaimat megvonva döltem el újra és szorgosan keresgéltem tovább.
Már rég belemerültem valami egész izgalmas filmbe, ami kellően lekötött, mikor a közel egy órája bezárt fürdőszoba ajtó ismét kinyílt, és már egy látszólag friss és napra kész fiatalember lépett ki. Utolsó pillantást vetve a tükörre felkapta a kabátját, és mielőtt elhagyta volna a lakást, visszafordult. Végig követtem az eseményeket, most pedig egyenesen a szemébe nézek és értetlenül figyelem ahogy elindul felém. Egy pillanatra megállt előttem, rezzenéstelen arccal néz le rám, a szemembe, majd az ajkaimra, és vissza. Elmosolyodott és hirtelen lehajolva szüntette meg köztünk a távolságot. Mindez pillanatok töredéke alatt történt, egy gyors szájra puszi, semmi több, de mire bármit is mondhattam volna, már csak egy ajtó csapódást hallottam.
-
- Szerintem ez egy egész izgalmas történetünk van.
- Ja, szinte mesébe illő. Boldog újévet!
— 💭 —
ꕀ 𝐈𝐍𝐅𝑶.𝐁𝑶𝐗𝐱 יִיִ
݃𝐰𝐳﹔1749
. ezt inkább utólag olvasom át, de már nagyon ki szeretném tenni.. remélem azért olyan hatalmas hibák nincsenek benne🥹 .
𐀔 23.12.28 ☘ © 2023 DDADDUING
❨ ꈍᴗꈍ 𓂃 '𝓢𝓮𝓮 𝔂𝓸𝓊 𝓃ℯ𝓍𝓉 𝓉𝒾𝓂ℯ ٫ 𝓛.
