n e p e n t h e

Prológus: Súlytalanság

Idő: 01:20

Súlytalanság. Mindenki erre vágyott kiskorában, vagyis inkább arra, hogy tudjon repülni.
Én most repülök. Bizsereg minden végtagom. Kellemes meleg áradat járja át a sejtjeim, majd hirtelen kiráz a hideg. Érzem, ahogy a szőrszálak egyenként felállnak és a libabőr hullámzik végig a töveiben.  Az izmaim újra elernyedtek, egy újabb meleg érzés kerített hatalmába. Gyengéd leheletet érzek meg a tarkómon, majd a nyakamon. Halk sóhaj hagyta el alkoholtól bódult ajkaim.  A csendből előtört a basszus mély üteme és ugyanerre a tempóra ujjak kezdtek el az oldalamon zongorázni. Az ujjakhoz társuló érdes tenyér végig simította a derekam karcsú vonalát, én pedig visszakerültem a Földre.

A kéz Ambrosehoz tartozott, aki megragadta a karom és magával húzott a tömegből. Kezdtem realizálni a helyzetet, hogy egy hatalmas házibuli közepén vagyok totál szétcsapva, a legjobb barátom pedig lezárta a szórakozásom mára.
- Gyere angyalom, mára bezárt a bár számodra. - fújta ki gondterhelten a levegőt amint a
lakás egyik csendesebb szegletébe értünk.
- Ülj le, és maradj itt egy kicsit. Ne csinálj semmit, ne nyúlj semmihez. Nincs kedvem megint bújócskát játszani veled, mint a múltkori esetnél... - meresztette felém szigorúan a mutató ujját szófogadásra intve - ... és ha azt mondom, hogy megyünk akkor megyünk. Nincs még egy tánc, nincs egy utolsó korty, nincs még egy "pletyi" amit végig hallgatunk. - sorolta fel azokat a dolgokat amikre ilyen állapotban hajlamos vagyok. Mindegyik vádnál bólintottam vagyis próbáltam, ami lehet egy halovány egyetértő fejrázásba ment át. Ambrose sietősen sarkon fordult és a konyha felé vette az irányt. Én addig úgy tettem, ahogy mondta. Ahogy esélyem akadt gondolkodás nélkül lehuppantam. A mozdulatom egy meglepett "Helló!" követte, de talán én jobban meglepődtem amikor a köszönést meghallottam. Egy teljesen ismeretlen srác ölében sikerült helyet foglalnom. Halkan felkuncogtam kótyagos állapotomban.
- Oh, bocsánat. - kacagtam tovább, majd az ismeretlen srác a combomra helyezte a kezeit és
felém nyújtotta a félig elszívott cigarettáját egy slukkért. Nem akartam bunkón visszautasítani az ajánlatot, így elfogadtam. A füst felhőn keresztül nyúlva az ujjaim a cigarettáért emeltem, de amint el tudtam volna venni, egy harmadik kéz kikapta és egy mozdulattal összemorzsolta. Ambrose állt felettem a konyhából visszatérve és felsegített a srác öléből.
- Amikor azt mondtam, hogy ülj le, nem éppen erre gondoltam. - morogta az orra alatt a szavakat, a mutató ujja pedig köztem és a srác között cikáztak felváltva. Kezembe nyomta a friss vízzel megtöltött üvegpoharat. Sietve kaphatta ki a csap alól, éreztem ahogy a félre esett cseppek az ujjaimra folytak. Nagyokat kortyoltam a pohárból. Éreztem ahogy az alkohol után megváltás a testemnek ez a természetes, hideg nedű. A víz utáni könyörgéstből felszabadult minden porcikám. Hirtelen egyre magasabb lett hangerő és 50 Cent Disco Infernojától volt hangos az egész ház. A vállammal apró köröket írtam le a ritmusra és egy kaján félmosoly keretében Ambrosera pillantottam ahogy az utolsó kortyokat ittam.
- Nem, nem és nem. - ellenkezett azonnal ellentmondást nem tűrő hangon. Próbálta a szigorú
tekintetet tartani farkas szemezés közben, de a helyzetet kihasználtam. Tudom, hogy nem tud nemet mondani a boci szemeknek. A tekintete másodpercek alatt meglágyult, mint amikor reggeli deret a nap melege harmattá formálja. Amint a poharat letettem és a kezeit szorosan megfogtam majd magammal húztam vissza a kisebb tömegbe. A csípőm és a vállam már összhangban mozdult és amint egy kényelmesebb helyet találtam a karjai alatt átfordultam vele szembe. Tudtam, hogy ez az a szám aminek ő se tud ellenállni és az ajkai már rég a szöveget mormolták. Az ujjait újra a csípőm köré fonta, de most sokkal lágyabban mint az előbb. Közelebb húzott magához az egyik kezével, a másikkal pedig kisöpörte a szemembe lógó göndör tincsem. Józanabb voltam, mint ezelőtt egy fél órával, mégis mámoros érzés kerített hatalmába ahogy közelebb kerültem hozzá. Próbáltam azzal hitegetni magam, hogy a túlzásba vitt fű és alkohol keverékének a hatása az, hogy a pupilláim valószínűleg óriásira tágultak amikor ránéztem. Egy pillanatra elkezdtem Ambroseban meglátni a vonzó férfit, aki a maga bájával elbűvölt. Gyerekkorom óta ismerem, mindent tudok róla és minden oldalát láttam már, de ez valami más volt. Ebben az intim pillanatban észrevettem a kissé izzadt homlokához tapadt göndör tincseit, amik tökéletesen kiegészítették éles arcvonalát. Az utóbbi időben sokat változott. Végig futtattam a tekintetem kidolgozott karján, amit tetoválások tömkelege lepett el. Gyöngéden a mellkasára simítottam a kezem és most mondanám, hogy a gyűrűm kövének megcsillanását bámultam, de kicsit sem. Utolsó emlékképem róla póló nélkül, amikor a tóparton fehér hab testével a vízbe csapódott, de még a felsőjét sem kellett levennie ahhoz, hogy ne érzékeljem azon keresztül a ki izmosodott és formálódott mellkasát. Egy mélyebb ütem következtével éreztem ahogy vastag tenyerébe szorítja az oldalam, én pedig összerezzentem a libabőrtől. A mellkasomban elkezdett valami vágy féleség forrni, ami csak egyre jobban fokozódott, de én próbáltam ellenállni neki és visszanyomni a semmibe ahonnan előbukkant. Az egész szituáción az sem segített, hogy a vörös és fehér villódzó fények keveréke az arcát megvilágították, így a szemei szebben ragyogtak mint a föld bármelyik ékköve. Félig lezárt szemhéjai alól középpontba került a mogyoró barna bőrét kiegészítő, kissé arany barna írisze. Tuti észrevette, hogy figyelem. Dús ajkaiba harapott egy pillanatra, a szája sarka pedig egy kaján félmosolyra húzódott.
- Na mi történt Channing, csak nem kijöttél a ritmusból? - biccentette picit oldalra a fejét, nekem pedig nagyon oda kellett figyelnem arra, hogy ne csöppenjen el a nyálam, ennek a
tökéletes emberi panorámának a látványára. Igyekeztem úgy tenni, mintha minden érzés normális lenne bennem, így csak unottan megforgattam a szemem a kijelentésére és megköszöntem az este utolsó táncát. Tájékoztattam róla, hogy elmegyek a dzsekimért illetve a táskámért és az ajtóban majd találkozunk. Átvágtam a vonagló, testek között és a mosdóba érve magam után bezártam az ajtót. Csak cikáztak a szemem előtt az elmúlt percek emlékképei. A mosolya, az állának a vonala és ahogy megszorítja az oldalam.
A különböző drogok bukéjából az ő parfümjének aromája az orromba égett ezalatt a röpke közellét alatt. Még mindig éreztem azt a kellemesen édeskés mégis citrusos grapefruit zamatát ami az elején váratlan fuvallattal indítja az illatok rituáléját, majd később a helyét a kéjes neroli, cédrus és szantálfa esszenciája veszi át. Megmostam az arcom a lehető leghidegebb vízzel ami a csapból folyt, majd a tükörbe pillatva megigazítottam gyűrű göndör fürtjeim.
- Verd ki a fejedből Carla.. - ráztam meg a fejem és egy mély levegőt vettem, hogy az Ő illatát
az alkoholtól bűzlő mosdó szaga elmossa. Kifelé haladva felkaptam a holmim, és amint kiléptem az ajtón, megpillantottam Ambroset, ahogy a lépcső korlátjának támaszkodva várt.
- Merre vezet a hazaút angyalom? - fújta ki a füstöt, én pedig mielőtt bármit is válaszoltam
volna neki, kikaptam a kezéből a cigarettát és egy nagyot szívtam bele.
- Menjünk hozzád, gondolom nincs kedved egy kis nosztalgiázáshoz a "LasPalmas
Gyermekotthonban". - mondtam kifigurázva az árvaház nevét, ahol együtt nőttünk fel.
Visszaadtam neki a cigarettáját egy utolsó slukk után és elindultam magabiztosan az utunk céljához. Amikor a LasPalmasba kerültem, Ő volt az egyetlen aki szóba állt velem. Talán ez annak is köszönhető, hogy nem riadt vissza minden egyes beszólásomnál, sőt inkább folytatta azokat. Kifejezetten tehetséges egy srác, én pedig büszkén mondhatom, hogy az első naptól kezdve végig követtem az Ő útját. Pár évvel ezelőtt kapott egy állásajánlatot Big Joe-nál a tetováló szalonban, azóta pedig lassan egy éve, hogy kibérelte élete első lakását, ami az első és egyetlen igazi otthona is egyben. Én pedig minden alkalmat megragadok, csak hogy ne az otthonban legyek, hanem nála. Rengeteg családnál jártam már az elmúlt évek alatt, de sehol nem éreztem magam annyira Otthon mint nála. Talán igaz a mondás, hogy az Otthon nem ott van ahol laknod kell, hanem ott ahol azzal a személlyel vagy aki biztonságot, elfogadást és megértést nyújt. Ahányszor ránézek, a családot látom benne, ezért is kell kivernem minden kéjes képzeteket róla a fejemből.
Az odaút csendesen telt, teljesen tökéletes volt addig az
alkalom arra, hogy rendezzem magamban a gondolataim.
A lakásba érve már rutinosan dobtam le a holmim a lakás közepén ékeskedő fekete bőrkanapéra. A lakás a város szélén helyezkedett el, San Diego legdélebbi pontján, közel a mexikói határhoz. A régi gyári épület legfelső szintjén volt kialakítva ez a csodás loft stílus Amikor ott voltam, minden alkalmat megragadtam és kisétáltam az erkélyre, ahol helyet foglaltam a raklapokból összeeszkábált bútoron, és fájdalmas vágyakozással néztem a szülőföldem. Remekül át lehetett látni a mexikói határon túlra, Tijuana város fényei festették meg ilyenkor az esti kilátást. Az asztal közepén megcsillant a fémdoboz amiben a boldog pillanatok fokozóját tartotta Ambrose, a füvet. A ma estének ebből a szempontból már régen lőttek, így nyugodt szívvel vettem ki egy tökéletesen megtekert szálat és hátradőlve rágyújtottam. A sűrű füstfelhőn keresztül láttam, ahogy az asztalon lehelyez előttem egy üveg Coronát, majd egy negyed cikk limeot helyez bele. Helyet foglalt a mellettem lévő rattan fotelben, közben szisszentette a saját  búza sörét is. Enyhe menta illat csapta meg az orrom, és újra előtört az emlékeimben a cédrus és a szantál keveréke. A szemem sarkából oldalra pillantottam, de kicsit sem készültem fel a látványra ami fogadott. Hanyagul lentebb csúszott az ülő pozícióban, az üveg fenekét pedig a combjára támasztotta. Frissen eshetett ki a zuhany alól, ez megmagyarázza a menta illatot. Vizes göndör tincseit próbálta hátra simítani, de azok rakoncátlanul visszacsúsztak a homlokában. A szálakban megmaradt vízcseppek a mellkasára estek és azon folytak végig lassan. Csak egy térdnadrág volt rajta, így lehetőségem akadt szemügyre venni mind azt, amit már ezelőtt kitapintottam. Újabb tetoválásokat fedeztem fel rajta és ahogy a vonalait követtem, a tekintetem elkapott egy újabb vízcseppet ami azon futott végig.
-!Úristen... - köhögtem ki kicsit a füstöt magamból. Közel egy órája nem szóltunk egymáshoz,
belőlem pedig minden féle kontextus nélkül kibukott ez az egy szó. Meglepve kapta felém a tekintetét és aggódva pillantott rám.
- Minden rendben van? - fürkészte a szemeim és láttam ahogy a tekintete cikázik jobbra - balra az arcomon. Oh, Amb, ha tudnád, hogy semmi nincs rendben.
Belekortyoltam az üvegbe és én is az arcát kezdtem el fürkészni. Bár tudnád, hogy olyan melegség tombol bennem, ahányszor rád pillantok, hogy legszívesebben kitépném a saját szívem.
- Csak egy kicsit melegem van. - nyújtottam előre egy picit a kezeim amiket félre biccentett fejjel vizsgáltam meg és az ujjaim előtt megjelent a kép, amikor a vörös fények kavalkádjában a mellkasára tapintottam. Halkan felkacagott mellettem és a következő pillanatban már nem csak a fantáziám vetítette ki őt elém, hanem ott guggolt előttem azzal a csodás mosolyával és a combomra helyezte a kezeit.
- Tudod, hogy nem vagyok semmi jó rossznak az elrontója Carla, de szerintem mára elég volt.
Megártott a fejednek ez a sok minden. Szóval élvezd ki azt a pár slukkot és azt a pár kortyot, aztán ágyba teszlek. - vette ki az ujjaim közül a cigarettát amibe ő is beleszívott. Ismerem a taktikáját, próbál Ő többet magába szívni, így kevesebb marad nekem. Halkan felkuncogtam ahogy a gondolataim ráébredtek a kis játékára.
- Te ártottál meg nekem Ambrose kibaszottul. - ekkor találkozott az én játékos tekintetem az
övével, de amikor az értetlenség ült ki rajta, egyből rájöttem, hogy ezt hangosan mondtam ki. Lassan kifújta a füstöt és elhessegette a gomolygó szürkeséget kettőnk közül.
- Ahh, ez most hangosan mondtam ki ugye? - temettem az arcom a tenyerembe és próbáltam
előle elrejteni a pipacs piros pírt ami megszínezte a bőröm.
- Hangosan bizony és ne menekülj a magyarázat elől angyalom. - szedte le a kezeim az
arcomról és két ujja közé fogta az állam. Egyre hevesebben kezdett el verni a szívem és az a fránya forróság már megint. De ez már nem csak a mellkasomban, hanem a testem minden porcikájában jelen volt. Nyeltem egy nagyot majd nem tudtam tovább a kezei között maradni és felálltam majd az erkély korlátjához sétáltam.
- Carla kérlek szólalj meg, mert ha valami rosszat tettem vagy mondtam ellened akkor nagyon
sajnálom.. vagy ha még maradni szerettél volna akkor ne haragudj, hogy kirángattalak. Csak tudod, jobban szeretem ha biztonságban csinálsz ilyen káros dolgokat, mert megtiltani nem tilthatom meg neked. Szeretnék rád vigyázni és ez egy toxikus emberi környezetben nem a legegyszerűbb.
- Nem, nem akartam maradni. - vágtam a szavaiba felé fordulva. Válaszul csak kitárta a
karjait én pedig megástam a saját sírom. Ha elmondom, isten tudja mi fog történni, vagy hagyom abban a tudatban, hogy Ő tett valamit, ami technikailag így van de gyakorlatilag egészen más a helyzet. - Nem is tettél semmi rosszat csak... csak egyszerűen nem tudom elmagyarázni addig amíg én sem értem. - gesztikuláltam hevesen a kezeimmel és spanyolul kezdtem el magyarázni. Amikor nem tudom kifejezni magam, vagy zavarban vagyok vagy egyszerűen csak ideges, akkor az agyam automatikusan átvált az anyanyelvemre és Ő ezt már tudja. Tudja, hogy mégis hogyan kezeljen ilyenkor és amikor a heves gesztikuláció közben fordultam egyet a saját tengelyem körül, az Ő karjaiba érkeztem meg. Szorosan magához ölelt és a fülemhez hajolt.
- Semmi baj angyalom. Ha nem akarod, ne mondd el. Csak nyugodj meg kérlek, itt vagyok és
vigyázok rád bármi is történik. - suttogta a fülembe megnyugtató hangsúlyban. A szívverésem normális ütemre váltott, de az ajkaim majd szét robbantak a forróságtól. Most utálom, hogy tudja azt mégis hogyan kell velem bánni. Utálom, hogy ennyire ismer. Utálom azért, hogy ennyire meg akarom csókolni. Érezni akarom az ajkainak dússágát, ahogy körbe ölelik az enyémet. Azt akarom, hogy ez a meleg egymásba olvasszon minket.
- Jobban vagy? - tolt el magától egy picit és meleg kezével végigsimított az arcomon. Istenem, hogy én most mit meg nem adnék azért, hogy ezek a kezek a testem minden porcikáját végig szántsák. Próbáltam mély levegőt venni, de egyre inkább szakadozva hagyta el a helyét. A pilláim egyre nehezebbnek éreztem, így a tekintetem minden erőmmel rászegeztem. Próbáltam ismét az arcom elrejteni, de az ő tenyere volt a legkézenfekvőbb. A menta és a lime bukéja ellepte az orrom ahogy az arcom a tenyerébe fordítottam, és önkéntelenül is apró csókot leheltem rá. Hirtelen a lélegzetem is elállt, amikor ráébredtem mit is tettem. Elkaptam a fejem és sarkon akartam fordulni de visszarántott és az államnál fogva magához húzott. A szívem egyre hevesebben vert amint az orrunk összeért.
- Ne haragudj... nem, nem kéne. - suttogtam zavarodottságomban és nyeltem egyet.
- Ha már elkezdted, fejezd be. - morogta az orra alatt és lassan az ajkamba harapott. Vége, ebben a pillanatban mint egy vihar minden melegség végigsöpört rajtam és ez az ajkaimon robbant ki. Szirmot bontottam. Engedtem a bűnnek amiről mind a ketten tudjuk, hogy véget vethet mindennek. Újra éreztem, hogy kezdem elhagyni a szilárd talajt de most nem a drogok hatására. Nem óvatoskodott, egyből utat tört a nyelvével a számba én pedig mindenről megfeledkezve engedelmeskedtem. A kezeim a tarkójára simítva vezettem a hajába és az uralma fölé kerekedve végig csókoltam az állát, majd egy mély sóhajt kaptam reakciónak. Nem kellett több és elindultam a nyaka irányába majd egy újabb morgás és a lábaim elhagyták a talajt. Ambrose az ölébe kapott egy gyors mozdulattal és az irányt befelé vette. Nem jutottunk messze, a hátam a falnak támasztotta és a csípőmnél tartva ő kezdte el a nyakam csókok sokaságával hinteni, majd egy apró pillanatra óvatosan a kulccsontomba harapott.
- Amb... - szisszentem fel de kétlem, hogy meghallotta volna.
- Ambrose... - nyögtem fel amint a fenekembe markolva folytatta a tartásom. Ebben a pillanatban veszítettem el minden női büszkeségem és a szemem lehunyva folytam el a karjai közt. A hüvelykujjával végig simított a combomon és amint kinyitottam a szemem teljesen megfordult a kocka.

- Jóreggelt angyalom. - mosolygott rám bájosan én pedig teljes zavarban kaptam fel a fejem az öléből.
- Az éjjel elaludtál itt az ölemben. Nem volt szívem felkelteni téged. - újra a teraszon találtam magam, ahogy kitisztult a látásom a felkelő nap látványa tárult elém.
- Jó..jóreggelt. - dadogtam riadtan és megigazítottam a hajam. Néma csendben ültem és meredtem magam elé, majd vettem az öt másodperc bátorságot és feltettem a kérdést.
- Amb, ugye nem történt semmi "ciki" az éjjel? - éreztem ahogy egy apró pánik veszi át a gondolataim bugyrát és a tekintetem még mindig nem mertem ráemelni.
- Ciki? Mármint az, hogy alvás közben az összes nyálad rám csorgott? Ugyan megszoktam, de ha ennyire bejövök ne csak csorgasd rám a nyálad, hanem mondd meg. - lökte meg játékosan a vállam és kacagva összeborzolta a hajam. Szóval csak álmodtam... Talán ez rosszabb érzés mintha megtörtént volna. A kegyetlen valóság az, hogyha repülsz idővel a gravitáció gyorsan a földre ránt, megcsócsál, majd visszaköp és a földre zuhansz.