Este 7 van, úgyhogy indulok át, mivel Nick azt írta, hogy 19:10kor talizzunk náluk, úgyhogy megyek felhúzni egy papucsot és indulok is (elég közel laknak ezért még ittam egy pohár vizet).
Nick nyitott ajtót.-Sziaa már vártalak.-mondta.
-Szioo.-mondtam.
-Gyere, a tesóim már kint vannak.-mondta.
-Okés jövök.-mondtam, és már gondoltam is, hogy akkor Matt is kint van ugh.
Egyébként a ruhám alatt volt a bikinim.Bántam, hogy azt húztam fel mert hátul nem sokat takart.Levettem a ruháimat és eltettem a táskámba. Nem fogok hazudni, mindannyian kurva jól néztek ki, főleg Matt mármint hogy Matt is oké volt.
-Sziaaaa y/n.-mondta Chris majd megölelt.
-Sziaa Chris.-köszöntem.
-Jól nézel ki😏.-mondta majd kacsintott, úristen ez a srác aaa, nem is tudom elmondani milyen jól néz ki.
Matt csak forgatta a szemét és tovább telefonozott.
-Amúgy mi az instád y/n?-kérdezte Nick és Chris szinte egyszerre.
-y/n_hansleyofficial.-válaszoltam.-A tiétek?-kérdeztem
-Nekem nicolassturniolo Chrisnek pedig christophersturniolo és ha érdekel Mattnek pedig matthew.sturniolo.-mondta Nick.
-Oh okés, köszi.-mondtam
-Ugyan nincs mit.-mondta Nick.
A következő pillanatban Chris hátulról felemelt és beugrott velem együtt a medencébe.Nick nagyon gyanúsan mosolygott mintha tudta volna, hogy ez fog történni.
-Y/n.-mondta Chris.
-Igen?-kérdeztem, lövésem nem volt, hogy mit szeretne mondani.
A következő pillanatban azon vettem észre magam, hogy CHRISTOPHER STURNIOLOVAL CSÓKOLÓZOM.Én ezt nem hiszem el.
-Azta.-mondtam.-Ez meg mi volt?-kérdeztem
-Hát y/n, én szeretlek.-mondtam
Ez nem történhet meg én nem őt szeretem én azt szeretem aki talán elérhetetlen számomra de én akkor is MATT STURNIOLOT SZERETEM.Nem hiszem el, hogy a crusshom testvérévek csókolóztam.
-Nézd Chris...-kezdtem.-Egy nagyon helyes srác vagy és nagyon bírlak de...én mást szeretek.-fejeztem be.
-Oh, sajnálom de tényleg, de azért barátok maradhatunk ugye?-kérdezte, megértően.
-Legjobb barátok is akár.De én nem szeretnék tőled többet.-mondtam és éreztem a keserű ízt a számban ami nem miatta volt hanem azért mert nagyon rosszul éreztem magam, hogy vissza utasítottam.Mennyire rossz ember vagyok😐.
A következő pillanatban Mattre néztem aki próbálta takarni, hogy könnyezik, senki nem figyelt rá senki sem látta, csak én. Pár másodpercel később beviharzott a szobájába.
-Miért ment be Matt?-kérdezte Chris.
-Honnan tudnánk te dankóros ugyanannyit tudunk mint te.-mondta Nick ingerülten.
-Láttam, higy könnyezik...-mondtam és közben én is majdnem elkezdtem könnyezni.
-Y/n...-mondta Nick.-Szerintem Matt szeret téged.
~~~~~~~
Remélem tetszett ez a rész is, nem sokára jön a kövi is.
YOU ARE READING
I hate that I love you || Matt Sturniolo
RandomSziasztok szóval ez a történet y/n-ről fog szólni és a Sturniolo hármas ikrekről ez a 3.-ik storym (a másik oldalamat sajnos töröltem) és remélem hogy tetszeni fog. Róluk még nem írtam soha viszont imádom őket és remélem nem fog zavarni hogy ékezet...