Jófiú a maffiában

1.fejezet

Adam szemszöge

Átlagos egyetemista gyerekek talán már az életüket építik valahol a nagyvilágban. Én cseppet sem vagyok átlagos és az életem sem zökkenő mentes. Örökké neheztelni fogok magamra és arra a napra, ami végzetessé vált egy hozzám közel álló személynek. Miért én? Miért? Sosem fogom megbocsátani magamnak Damian. Sosem. Ígérem kiderítem, hogy mi történt veled. Kiderítem...

Beköszöntött a kellemes nyár, amit minden ember tűkön ülve várt, kivéve engem. Az egyetemen mindenki az esti buliról beszél. Az utolsó hetet mindenki készül megnyomni egy pörgős és felejthetetlen egyetemi mókával. Sör, pia, hajnalig tartó zene. Akit csak ismerek ebbe az épületbe, szó szerint mindenki erről a fergeteges estéről beszél. A fiúk köreiben arról folyik a duma, hogy melyik szeszes itallal röppenne hamarabb egy szép bombázó az ölükbe. Míg a lányok köreiben a ruha és a smink a téma. Akadnak emberek, akik a rózsaszín ködbe veszve próbálják kideríteni, hogy jön-e az ő imádott lovagjuk. Van néhány új diák, aki tartózkodik, vannak elfoglalt jó gyerekek és vagyok én, mint porszem a szélvészben. Nem érdekel ez a felhajtás, se a buli, a pia, a zene, még a lányok sem. Keményen elhatároztam magam, hogy nem fogok részt venni semmi mulatságos eseményen. Igaz sokan tömik a fejem, hogy milyen jó lesz és ki kéne kapcsolódnom végre, de kevesen tudják az én titkomat, amiből kifolyólag nekem a buli szó hallatán sírni támad kedvem. Ezen kevés emberek között van édesanyám is, aki foggal-körömmel próbál küzdeni azért, hogy végre túl tegyem magam azon, ami volt.

Ami volt...és bár ne lett volna

- Biztos nem maradsz ott? - harsogott a hang a telefonomból

- Anya, százszor kérdezted meg és én századjára is ugyanazt mondom - pakoltam a cuccaimat egy bőröndbe.

Nem mindent terveztem haza vinni, csak a legfontosabbakat. Egy hétre utazom haza. Azaz nekem előbb kezdődik a nyári szünet, mint a többieknek. Ez némileg pozitívum, de némileg negatívum is.

- Adam - vált fenyegetővé a hangja - szigorú vagy magaddal

- Szerintem meg te vagy az velem

Ciccegést hallottam a vonal másik végéről így folytattam - miért nem így van anya?

- Maradnod kéne - közölte én pedig felsóhajtottam. Megint ezt játsszuk és kezd kissé unalmassá válni ez az ördögi kör, ami már két éve ismételgeti önmagát.

- Hamarosan otthon vagyok. Szia anya, puszillak - nyomtam rá a telefont, amit ki nem állhat, de én se bírom, hogy azzal huzakodik, hogy jól kéne éreznem magam.

Hogy érezzem jól magam?

Összecsomagoltam mindent és az ágy szélére ültem csekkolva a buszokat, amik haza visznek. Még bőven volt időm így gondoltam elugrok a városba. Kell még pár kellék későbbre és ha már van időm, megveszem.

Bőrönddel indultam meg a helyi plázába, persze nem ment minden könnyen. Kétszer fordultam vissza a koleszba. Egyszer mert ott hagytam az irataimat, másodszor, mert ott hagytam a telefonom. Kicsit sem nézett hülyének a portás. Dehogy! Később a buszjegy vásárlásnál is akadtak gondok, mert nem akarta elfogadni a pénzt az a hülye masina. Aztán reggeliért is szinte verekednem kellett a pláza előtti árusnál. De itt vagyok, megjöttem.

Rengetegen voltak a plázába és velem ellentétbe a normális emberek nem bőrönddel próbáltak szlalomozni a tömegbe. Kerestem egy boltot, ahol találok magamnak megfelelő inget. Ugyanis azért jöttem. Kéne egy új fekete ing. Be is gurultam a kis járgánnyal, az egyik pénztáros üdvözölt is én pedig intve egyet beljebb vánszorogtam és néztem a kínálatot. Nem vagyok nagy vásárló guru így a sokféle választék közt elveszve lekaptam egyet, szemügyre vettem majd tettem is a kosárba. Azt hiszem ez pipa, biztos jó lesz rám. Nézzük csak, mire lenne szükségem még. Mondjuk egy normális cipő és lehetőleg fekete. Igen az is kéne. Megfogtam a kosarat és a bőröndöm majd elindultam a cipők felé. Sokkolt a mennyiség az árakról meg ne is beszéljünk.