𝑷𝒍𝒆𝒂𝒔𝒆!

Már Megint...

A hófödte kis falut az esti órákban csak az utcai lámpák fénye világította meg. Most kell kimennem átváltozni. Nem szoktam mutogatni a farkas alakomat. De telihodkor kénytelen vagyok kijönni, mert ilyenkor akár akarom, akár nem, a hold energiáinak felerősödésétől átváltozok. Anya, még mikor 4 évesen berakott egy árvaházba, a fejembe ültetett egy emléket, amiben elmondta hogy farkas vagyok, és hogy nagyon szeretnek. A lelkemre kötötte hogy mások előtt ne valtozzak át, mert bárhol ott lehetnek a főnixek, és elhurcolhatnak ahogy a többi farkast. Igen, én vagyok az utolsó szabad egyed. Mikor anya árvaházban tett, akkor szöktünk meg, és azért rakott be, mert tudta, őket megölik. És így is lett. Az árvaházbol 8 évesen megszöktem, azóta az életem abból áll hogy menekülök. Konkrétan az elmúlt 10 évben nem töltöttem 3 napnál többet ugyan azon a helyen. Mindig rámtaláltak, ezért mindig el kellett mennem. Nincsenek ismerőseim, nemhogy barátaim. Szó szerint magányos farkas lettem. Nem tudom hogy lesz e valaha normális életem, de kétlem. Futásnak eredtem, hogy minél hamarabb kiérjek a mezőre. Ezt is hó fedte, de engem nem zavart. Már el is kezdödött. Gyorsan lekaptam a hátizsákom, (pótruhát hoztam benne) meg a pólóm. Lábaim és kezeim növésnek indultak, gerincem megnőtt, és néhány másodperc múlva már teljesen átváltozva álltam a mezőn. Tappancsaim a hóba süppedtek, és  elképesztőn jó érzés volt ahogy a sötétbarna szőrömbe belekapott az esti fuvallat. Futásnak eredtem, nem is tudom merre futottam, csak amerre a lábam vitt. De minthogy semmilyen jó dolog, ez sem tarthatott örökké. A hosszú földuton, amin futottam, két ember állt. Messziről éreztem a szagukat; főnixek! Basszus... Namost kettő választásom van:
1.: megpróbálom lerázni őket
2.: a brutalisabb verzió, amihez nem igazán van kedvem. Megölöm őket.
Remélem az előbbi lesz. Nem akarok ölni... Már így is gyilkos vagyok. Tudom, nem kellene bánkodnom, minden farkas ölt legalább 1 embert, csak az a bökkenő, hogy én úgy 2-3 nullával többet nyirtam ki. De senki ne értsen félre. Sosem öltem, csak ha a szükség megkívánta. Megfordultam, és az ellenkező irányba kezdtem futni. A főnixek átváltoztak, majd iszonyat gyorsan kezdtek utánam repülni. Sajnos mára a főnixek félelemben tartják majdnem az egész természetfeletti világot. És a vérfarkasok a legnyomorultabb nép. Szóval mi vagyunk a legalja. Befutottam az erdőbe, a főnixek utánam. Kiértunk egy tisztásra,
Aminek a végén egy nagy szakadék, aljában patak csörgedezett. Nincs tovabb. Túl széles, ezt nem tudom átugrani. Mindenképp meghalok. Vaaaaagy... Neee most megint meg kell ölnöm őket. Rá vetettem magam az egyikre, mire a másik belém kapott. Idegesen megfordultam, majd egy fának vágtam. Visszafordultam a másikhoz, és el haraptam a nyakát. Az előbbi már repült is vissza hozzám; Tűz gömböt lövellt felém, amit ügyesen kivédtem. A mögöttem lévő fába csapódott. Nekiugrottam a főnixnek, és leteritettem a földre. Belekaptam, mire felkárogott. És atharaptam a nyakát. Remek. Megint két fővel bővült az áldozataim listája. Namost, tok jó, megöltem őket, de fogalmam sincs hogy hol vagyok. Próbáltam visszaszaladni arra, amerről jöttünk, de ígyis csak jó másfél óra után találtam meg a mezőt. Mikor visszavaltoztam, rá kellett jönnöm hogy borzasztóan vérzik a karom, és egy bazi nagy seb tátong rajta. Amíg kerestem a mezőt, nem is vettem észre hogy mennyire fáj. De most rá kellett jönnöm hogy majd' belehalok úgy hasogat a seb. Remek. Pedig ma akartam elhúzni innen. Felkaptam a pótruháim, amik meg az átváltozás miatt elszakadtak, azokat begyűrtem a táskámba. Majd megvarrom őket. Persze az egyikkel elszorítottam a sebet. Ahogy beértem a koszos nyomornegyedben lévő egyszobás kis lakásomba, rögtön bevizeztem egy rongyot és ki tisztítottam a sebhelyeket. Egy szarazzal felitattam a vért, majd az övemmel elszorítottam. Összevarrtam, majd egy koszos fáslival bekötöztem. A sebeimet legtöbbször magamnak látom el, ezért már rutinos vagyok. Sajnos a harcokban már jó pár sebet szereztem, aminek a nyoma örökre a testemen maradt. Épp a csapban mostam le a kezemről a vért, mikor éreztem hogy valaki mögém lép. Reagálni sem volt időm, már fejbe is vágtak szerintem egy ásóval és elsötétült minden.