ILLÚZIÓ

BEVEZETŐ

Lihegve terültem el a fűben. Élveztem, hogy a harmatos fűszálak csiklandozzák a nyakamat és a bokámat. Pont ez kellett a futástól felhevült testemnek. Az okosórán megnéztem, hogy mennyit futottam, és büszke voltam magamra, mert ma kép perccel hamarabb teljesítettem a célul kitűzött távot, mint tegnap.

Két hete elhatároztam magamban, hogy minden reggel lemegyek futni a közeli parkba. Éppen egy érzelmiválság kellős közepén voltam, mikor megszületett ez a döntés. Nem azt mondom, hogy ez mindig összejött, de amikor nem másnaposan keltem fel, akkor általában ötkor – amikor épp nem szenvedtem a hülye ötletem miatt –, felhúztam a sportcipőmet, és kifulladásig nyomtam. De a mai reggel kifejezetten élveztem, hogy így kifárasztottam a testemet. Valahogy felszabadultabbnak éreztem magamat, annak ellenére, hogy az éjszaka egy szemhunyásnyit sem tudtam aludni. Egész éjjel kattogott az agyam, bárhogy feküdtem vagy bármit csináltam, egyszerűen képtelen voltam elaludni, mert egy gondolat úgy befészkelte magát a fejembe, hogy lehetetlenségnek éreztem megszabadulni tőle. Pontosítva, egy valakin járt az eszem végig.

Miután tegnap megtudtam, hogy Alexander visszatért, azt érzem, a szívem megzavarodott, és ezt az agyam nem tudja hova tenni. Ott állt az egyetem Campusán, a jófiús kinézetével és a kötelező kávéjával a kezében. Engem nézett, én meg elfutottam.

Elfutottam, mint egy szerencsétlen.

Hát igen, nem rendelkeztem a legjobb problémamegoldó képességgel ezen a földön. Én általában megvártam, míg magától megoldódnak a gondok.

Az elmúlt félévben eldöcögtem valahogy, néha elkapott egy-két érzelmiválság, de a barátaim mindig felkaroltak a nehezebb időszakaimban. Viszont most egy olyan hullámvölgybe kerültem, amit magamnak kellett megoldanom.

________

Engem mostanában csúnyán meg kell bántani, hogy az írásba meneküljek. Látjátok, összejött ez :)