csak egy perc...vagy egy egész élet?

első fejezet

Anyukám keltett hogy iskolába kellene indulnom ugyanis ez az első napom ebben a suliban. Egyből kipattantam mert nagyon vártam az első napot. Felkaptam a szép ünneplő blúzom aztán pedig a szoknyám. Először nagyon csúnyának tartottam bennük magam,ami miatt kipotyogtak a könnyeim. Dagadtnak tartom magam így nagyon sok ruhámban nem érzem jól magam már. Vettem egy nagy levegőt és leültem az asztalomhoz ahol sminkelni kezdtem és a hajamat is megcsináltam szépen. Össze pakoltam a táskámba és elindultam a suliba,de előtte anyuéktól elköszöntem. Kisétáltam az ajtón és a suli felé vettem az irányt. 20 percre volt tőlünk gyalog a suli így nem volt gond. Mikor az iskola kapujába értem, össze szorult a gyomrom és hányingerem lett. Elmúlt az a nagy öröm hogy megtapasztaljam milyen az új suli. Legszívesebben megfordultam volna és hazafele vettem volna az irányt de nem tehettem hiszen ha az első nap nem megyek be,mit hisznek majd? De jelenthetnék beteget is akár... nem. nem gondolhattam ilyeneket így gondolkozás nélkül az iskolába indultam majd az ajtaján be is léptem. Sokan engem néztek ami miatt kellemetlenül éreztem magam. Egy fiú folyamatosan engem nézett lenézően... nem tudom ki lehetett az hisz nem az én osztályomba fog szerintem járni mert ő egy másik osztály társaságában állt. Nem mondom azt hogy nem nézett ki jól,de ahogy rám nézett folyamat,nem jön be. A kisugárzása borzasztó. Szóval nem állnék le vele még beszélgetni sem.Mindenki felment osztállyal együtt a terembe. még utoljára vissza néztem arra az érdekesen néző fiúra,aki szintén úgy nézett rám mint eddig. az egyik fiú oda  suttogott neki valamit miközben ő is engem nézett,és az a bizonyos fiú meglökte és idegesen nézett rá. majdnem elestem de ezzel nem törődve mentem tovább. Felértünk az osztály terembe ahol helyet kellett választani. Én leghátúl az ablaknál bal oldalt foglaltam el helyemet és figyeltem a tanárra. mindenkinek egyenként fel kellett állnia és bemutatkozni. mikor hozzám értünk,dadogtam össze vissza nem tudtam miket mondjak ami miatt a tanár is és az osztály is hülyén nézett rám,de 15 perc elteltével sikerült bemutatkoznom nekem is. első óráról kicsengettek majd kimentem a folyosóra és össze futottam azzal a furcsán néző fiúval aki szintén megtekintett engem. Szándékosan nekem jött vállal ezért felé fordultam majd megkérdeztem: elmondanád mi a bajod velem így első sulis nap? egy szót nem szóltam még hozzád!
-még, pontosan. de remélem nem is fogsz!
-arra mérget vehetsz hogy nem fogok!

sétáltam el onnan majdnem sírva. tudni kell rólam hogy nagyon érzékeny vagyok, ezért ilyenek miatt is sírni kezdek. A fiú nevét nem tudtam meg,de... igazából nem is érdekel,minek az nekem?! egy hülye vadállat aki oktalanul utál biztos mindenkit. nem törődve vele vissza mentem a következő órára. leteltek az óráim,majd oda jön az egyik osztálytársam Camilla.
-szia Katie,ne haragudj hogy így leszolitalak,de megtudhatom merre laksz?
-umm szia? persze. tudod itt kimegyünk a suliból és a 33-as utcán végig sétálunk és a legvégén lakók egy bordó színű lakásban,miért ?
- én is arra lakok! mehetünk esetleg együtt ha gondolod és nem gond neked.
- persze menjünk együtt gyere,semmi gond!

haza felé jókat beszélgettünk,nagyon jól össze barátkoztam vele. mikor haza értem elköszöntem egy öleléssel Camillától majd a táskámat ledobva ágyam mellé figyelnem kívül hagyva szüleimet hogy egyáltalán itthon vannak e, lefeküdtem az ágyamba és gondolkoztam hogy vajon mi baja lehet annak a fiúnak velem... szerintem most a gondolataim róla fognak szólni. de miért? hisz ki ő hogy a gondolataim elfoglalja? senki.