Te és Én + 6 fiú [Jungkook x ARMY]

21. rész

- Jól vagy ?- kérdeztem Jungkookot mert már rég nem szólalt meg.-

- Persze csak... köszönöm hogy eljössz..-

- Hát nyilván eljövök !! Mondhattad volna hamarabb is és akkor tudunk róla beszélni.-

- Csak.. nem igazán akarok erről beszélni..-

- Sajnálom.. annyira béna vagyok az ilyenekben.- temettem a tenyerembe az arcom.-

- Nem, nem kell semmit sajnálnod !! Jó hogy vagy nekem..- mondta halkan és átkarolta a vállam.- Itt jobbra.- befordultunk a kapun..-

Nem akartam soha ezt.. hogy egy olyan ember szenvedjen aki nem érdemli meg. Jungkook csodálatos srác.. nem érdemli ezt.. mindig a legkedvesebb és legjószívűbb emberekkel tol ki a sors.. mintha direkt csinálná. Olyan embereknek nyomorítja meg az életét akik egyáltalán nem érdemlik meg.. mindig azokat bántják akik a legaranyosabb emberek a világon.. mindig pont azt az embert aki mindig csak jót tett, de cserébe csak olyan embereket kapott akik átverték, bántották és tönkretették az önbizalmát.. mindannyian ismerünk egy olyan embert aki ezzel küzd.. én nekem itt van Jungkook.. kedves és imádnivaló.. mégis mintha szándékosan csak vele történne a baj.. pedig többet tett másokért mint amennyit valaha érte tettek.. elvették tőle azt az embert aki a legfontosabb volt neki.. vagyis ő lökte el.. de szerette.. azért tette hogy hamarabb elfelejtse őt és ne kelljen olyankor elválniuk amikor már semmiképp nem tudta volna megtenni.

- Szeretlek..- suttogtam.-... tudom hogy tőle is hallottad sokszor.. de.. ne felejtsd el hogy mindig szeretni fogunk.. és ő is szeretni fog.. örökké..-

- Hát persze..-

A kapu után egy föld út vezetett végig.. végig az egész temetőn.. Jungkook hirtelen megtorpant és zsebre tett kézzel nézte a sír feliratát.

- Park Se-won...- olvastam fel a sírra írt nevet..-

Csak álltunk.. egy szót sem szólva.. nem tudtam mit mondani.. annyira.. szomorú volt az egész..

- Menjünk..- mondta halkan, miután egy vörös rózsát tett a sírra.-

- Sajnálom..- suttogtam.-

- Csak gyere..- fogta meg a kezem és sietősen kihúzott a kapun.-

- Nem kell ennyire sietni, a többieknek nem mondtuk mikor érünk haza.-

- Nem azért sietek..-

- Akkor..?-

- Nem szeretek temetőben lenni.. olyan mintha nem kapnák levegőt.. mintha ott lennének velem a.. a halottak..-

- Ilyet én is szoktam érezni.. de ez csak azért van mert hiányoznak.. olyan mintha látnád őket.-

- Igen..-

Lassan elindultunk azon az úton ahonnan jöttünk..

- Mikor történt ?-

- Mi??- kérdezte.-

- A.. a baleset..-

- Június 23.. még a BigHit előtt egy nappal az este...-

- Akkor nem azért akartál velem aludni mert félsz..-

- Hát nem.. annyira hiányzik még most is..- suttogta és a szemébe könnyek gyűltek lassan.-

- Ez természetes..- öleltem meg a járda közepén az emberek meg csak bámultak össze-vissza.- Honnan volt amúgy rózsád ??-

- Amikor.. amikor megkértem hogy legyen a barátnőm, nem volt jobb ötletem mert nem tudtam milyen virágot szeret, ezért csak az utca széléről levágtam egy rózsa szált és azt adtam oda neki.. ezért.. ezért hoztam neki ismét rózsát..-