Kegyetlen nyár

1. fejezet

- Ez lenne életünk legjobb nyara! - jelenti ki Lizzie nagy mosollyal az arcán.

- Elfelejtheted. - nézek rá szarkasztikus mosollyal.

Ez a kijelentésem már nem annyira tetszik neki, így szúrós szemmel szugerál. Lizzie épp arra akar rávenni, hogy tóljam ki az introveltárt
seggem egy versenyre, amik bulikon vannak megrendezve.

Nem vagyok az a szende kis "jaj én nem bulizok" típusú lány, de tudom, hogy nem tudnék kellően ellazulni, és hogy csak szorongást és stresszt váltana ki belőlem. Már látom is magam lelki szemeim előtt, ahogy haza érkezek egy partiról, leülök az ágyamra, és visszapörgetem az eseményeket százszor, minden kis részletét elemezve, hogy ez vajon kínos volt e? Vagy mások mit gondolhattak?

- Csak hadd mondjam el pontosan miről is van szó oké?- néz rám reményteli barna szemeivel.

- Rendben, nézzük mit tudsz felmutatni. - dőlök hátra az ágyamon tárt karokkal, tudatván megadom magam.

- Na akkor egy Lizzie féle gyorstalpaló.- kezd bele. - A verseny, mint már említettem, partikon vannak megrendezve. De! - kiált fel ünnepélyesen. - nem egyszerű uncsi partikon. Hanem minden bulinak megvan a maga témája, ami majd kapcsolódni fog a feladatokhoz is. Tavaly végigkövettem az 1.évadot a közösségi médiában. Ugyanis nem tévén adják le, hanem Instán, Tiktokon, Youtubeon stb. Kicsit hasonlít egy valóság showhoz. De! - emeli fel az ujját, én meg becsukom tiltakozásra nyitott számat.

- Nem az. - nyugtat meg. - Egyártalán nem meg játszott. Annyi hogy kiraknak a platformjaikra egy ilyen kis adatlap szerűséget, hogy jobban megismerjék a nézők a versenyzőket. - néz mélyen a szememben, közben mutogat, mintha ez segítene neki abban, hogy meggyőzzön. - 16 vannak az idei versenyben. Aki a legrosszabbúl teljesít kiesik. Meg persze nyereménnyel is szolgálnak. 10.000 dollár. Ennyi.- vonja meg a vállát, mintha nem lenne nagy dolog.

- Szóval ha jól értelmezem, csak annyi lenne a dolgunk hogy bulizunk, megcsináljuk a feladatokat, vagy kiesünk. - nézek rá kérdőn.

- Pontosan. - bólint egyertértően.

-Mi a csapda? - nézzek rá összehúzott szemekkel.

-Csapda? - vonja fel kérdőn a szemöldökét.

- Persze. Olyan nincs, hogy egész Los Angeles lakossága közül pont mi kettőnket választanak ki, hogy részt vegyünk egy versenyen. Miért? Egyártalán honnan tudják, hogy létezünk? - tárom szét a karjaimat .

- Nem tudom. Véletlenszerűen választják ki. Talán a sors jele.

- Persze a sors jele. - forgatom a szemem.

- Igen, annak a jele, hogy ideje csinálnod valami érdekeset. - néz rám gonosz mosollyal.

- Én igen is csinálok. - szegem fel az állam.

-Az horgolás nem számít annak. - pillant le rám.

- Mert miért?! - emelem fel a hangom. - Ne mond, hogy nem tetszett a top amit horgoltam neked. Vagy a nagy eper ami az ágyadon van mert imádod az epret. Vagy a plüss nyuszi amivel alszol.

- Jó shh ne ilyen hangosan. - vág a szavamba, és a kezét a számra teszi, miközben körülnéz mintha bárki meghallhatta volna a szobában, ahol csak mi ketten tartózkodunk.

- Jó van April Roberts a horgoló - néz rám mosolyogva, miközben próbálom visszatartani a kitörni készülő nevetésem. - Rosszúl fejeztem ki magam. Nem érdekes, hanem izgalmas. - helyesbít.

- Nem is tudom, nekem elég izgalmas volt amikor a macskám el lopta  a fonalat, és végigtekerte az egész házat, miközben én próbáltam elkapni a kis szemtelent.