Minsung Oneshotok

Still With You

JS szemszöge:

"Igérem nem foglak itt hagyni, nagyon szeretlek Jisung, az életem értelme vagy, nem értem, hogy fordulhat meg ilyen dolog az eszedben" - simogatta meg a fejem majd szorosan magához ölelt.
"Tudod, hogy mindig itt leszek neked és mindenben támogatni foglak, nem adnálak fel a világ legnagyobb kincséért sem, nem érdekel, hogy sok törődés kell neked, én mindent megteszek, hogy jól érezd magad ebben a kapcsolatban" - sírta el magát a mondat végére.

- Miért pont én? Istenem miért engem bűntettél meg? - sírtam el magam vagy századjára ezen az estén Minhora gondolva.
Amióta itthagyott a fejem egyre zajosabb, néha még anyukámat sem hallom miattuk.
Már hiába imádkozok, hogy ez az egész megváltozzon nem tudok visszamenni az időbe sajnos, pedig most az lenne a legjobb.

Minho 2 éve meghalt öngyilkosságban. A halála előtt még beszélni sem tudtam vele hiszen bent tarották elmegyógyintézetben. Valahogy kiszabadult onnan és egyből késhez nyúlt. A vágások nem voltak neki elegek, nem érzett semmit. A korházba minket nem engedtek be hozzá, mivel azt mondták, hogy halott és nincs esély megmenteni.
Anyukája és apukája is elmentek a városból és egy csendesebb helyen szálltak meg.
Temetésről, semmiről sem tudunk csak annyiről, hogy Minho halott.

Reggel a szabályos, vörös csíkokkal teli kezemre néztem és végigsimítottam rajta. Minhora emlékeztet, most csalódna bennem ha ezt látná.

-Olyan buta vagyok, sajnálom Minho - sóhajtottam és a plafont bámultam.

-Nem lesz semmi gond életem, örülök, hogy próbálod leküzdeni őket de igazán nem magadon kéne levezetned - hallottam egy hangot amire ijedten hátranéztem. Senki, sehol. Csak egy pár másodperccel később nyítódott a fürdő ajtaja amire gyorsan visszahúztam a pulóverem végét és megszorítottam a tenyeremben.

- Már megint mi a francért vannak véres zsebkendők az ágyad szélén Han Jisung? - végigmérte a kezem majd folytatta - Ne szorongasd annyira azt a pulcsit, tudom, hogy mit csinálsz magaddal. Már beszéltünk róla de nem érdekel, addig itthon maradsz amíg abba nem hagyod ezt a butaságot. A végén még az iskolába is beviszed és minden szünetben cigizgetés helyett ezt fogod csinálni a barátaiddal - emelte fel a mondandója végére a hangját.
Az egész beszéde alatt csak lefele néztem, nem mertem megszólalni csak odamentem hozzá és megöleltem.

- Sajnálom anya, nagyon hiányzik.
Erre csak sóhajtott egyet és magához ölelt. Egy ideig szorítottam magamhoz de nem volt olyan az ölelése mint régen, anyu is fáradt, nehéz egy ilyen lelki ronccsal lenni, mint én.

- Ma nem mész iskolába, pihenj itthon de nekem munkába muszáj mennem.
Csinálok szendvicset és a hűtöbe fogom tenni, rendben? - erre bólogattam és kiment a fürdőből.

Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen anyukám van aki aggódik is értem és nem szeretne megerőltetni. Nagyon szeretem de nagyon félek, hogy egyszer miattam lesz nagyobb gondja, mert tényleg nem tudom visszafogni magam.
Minho eltűnése óta vagy ötször probáltam butaságot csinálni és az összeset túléltem, de talán így akarja az élet és majd megajándékoz valamivel, nem?

Egy pár perc gondolkozás után is kimentem majd a szobámba igyekeztem és amint az ágyamra feküdtem elnyomott az álom.

*Time skip*

Délután 3kor keltem fel és nehezen de megettem az szendvicsemet. A házikat elkértem Felixtől és bekapcsoltam a tv-m. Egy ideig néztem de hamar meguntam és a sorozatom közben többször is ránéztem a telefonomra de Lix még mindig nem küldött semmit.
Ma nincs edzése, kicsit aggódom viszont nem akartam "zaklatni" szóval inkább csak vártam.

Két óra múlva csak hangokat hallottam a földszintről. Mivel kiváncsiságom erőt nyert az átgondolás felett gyorsan lerohantam és Felixet láttam sírva anyával beszélgetni. De azok a könnyek nem szomorú könnyek voltak, láttam ahogy mosolygott és össze-vissza ugrándozott.

- Han beszélnünk kell!! - mosolygott rám majd megragadta a kezem és felhúzott a szobámba.
Leültetett az ágyra és mivel nem tudott megmaradni a seggén inkább mondtam neki, hogy maradjon állva miközben beszél és nyugodtan járkáljon fel-alá.

- Ezt nem fogod elhinni de kérlek ne csinálj semmit se hirtelen! Mármint lehet nem hülyeség hirtelen cselekedni de könyörgöm hallgass végig! - mondta mire én már elkezdtem remegni.

-Szóval miután végeztem az iskolával Changbin és még valaki várt rám. Nem volt olyan ismerős a fickó de Binnie azt mondta, hogy jól ismerem. Volt egy ötletem, hogy ki volt az de tudtam, hogy az lehetetlen szóval inkább vártam hyung magyarázatára. Elvittek kávézni és ott.. - könnyesedtek be Felix szemei - tehát ott mindent megbeszéltünk és elmondták nekem, hogy Minho mindenbizonnyal nem halt meg.. - amint meghallottam a párom nevét patakokban hulltak a könnyeim és egyre nehezebb volt nem cselekedni - egész végig előttem ült. Ő volt Minho.  Binnie elmesélte, hogy már 1 hete a városban van de nem találta meg egyikőnket sem. Mikor Changbin lement a boltba nekem fagyit venni akkor vették észre egymást de nekünk még nem akartak róla szólni. Legalább is Changbin nem, miattad. Tudta, hogy ha ezt megtudod akkor butaságot fogsz csinálni vagy esetleg soha többet nem beszélsz hozzá, mert azt fogod hinni, hogy hazudik és ezért mondta, hogy miután végeztünk a kávézással elhoz ide, hogy megbeszéljem veled mivel bennem jobban bízol - mondandója után szorosan ölelt magához míg én fulladoztam a sírástól.

- Tudom, hogy sok kérdésed van de ha összeszeded magad mindegyikre megkapod a választ - mosolygott rám

- Lixie nem tudom összeszedni magam, nagyon hiányzik és szükségem van rá! - emeltem fel a hangom miközben még mindig bömböltem.

- Tudom, hogy szükséged van rá de ha szeded szépen össze magad akkor lehet, hogy csak napok vagy esetleg hetek múlva láthatod csak!

- De mi van ha már nem is szeret?

- Mostmár csak ökörségeket találsz ki, na gyerünk! - húzott fel az ágyról Felix.

Amint kiértünk a házból a létező legkönyesebb szemekkel és legelkeseredettebb arccal néztem rá.
Hozzárohantam és úgy öleltem magamhoz mint még sose.

- Gondolom már van barátnőd de én még mindig imádlak Minho - lassan elengedtem és mégjobban kitört belőlem a sírás.

- Nem, nekem mindig is te leszel az egyetlen - nézett rám ő is könnyes szemekkel majd a combomnál fogva felemelt és megcsókolt. Nem akartam, hogy ez a pillanat abbamaradjon de levegőhiány miatt el kellett válnunk.

- Azt hittem már nem foglak soha többet látni. Miért mondta mindenki azt, hogy halott vagy? - szakítottam meg a csókot lihegve de az arcát még mindig fogtam. Csak ömlöttek belőlem a kérdések.

- Először az én kérdésemre válaszolj Sungie - szépen lassan letett a lábaimra majd térdre ereszkedett. Elővett egy kicsi dobozt.

- Lennél-e a férjem? - nyitotta ki a gyűrűsdobozt.

A sírásomat nem tudtam abbahagyni csak forgolódtam. Anyukámra és a barátaimra tévedt mindig a tekintetem akik videóztak. Eltakartam az arcom mire Minho levette onnan a kezeim.

- Gyönyörű vagy kicsim, nincs mit takarnod.

- I-igen leszek a férjed Minho! - mosolyogtam miközben egyre kövérebb könnycseppek hullottak le az arcomon.

Minho felhúzta a gyűrűt az ujjamra és egyből a húspárnáimra tapadt. A derekamat úgy fogta, hogy 1 hétig biztos, hogy meg fog látszani.

Olyan hamar történt az egész de az biztos, hogy nem fogom megbánni soha az életben.
Tudtam, hogy ezek a rossz dolgok csak azért történtek velem, mert utána érkezni fog a jó és meg is érkezett.

________________________________________

!!Nincs átolvasva!!

Sziasztok! Ez az első ilyen kis oneshotom, remélem kezdésnek megfelel.
Már egy jó ideje belekezdtem ennek az írásába csak sosem volt ötletem, hogy mivel lenne a legjobb befejezni de végre lett valami kis aranyos ötletem szóval örülök, hogy nem azért kezdtem bele, hogy csak a vázlataimban csücsüljön😭
Nagyon remélem, hogy tetszeni fog/tetszett nektek ez és a többi kis irományom is!💗