Holt lángok hercegnője - Loa Világa I. (Befejezett)

10.

Sokáig ült az ágy szélén a tőrt szorongatva. A legapróbb neszre is felkapta a fejét és ezerszer átkutatta a helyiséget rejtekajtót keresve.
Semmit sem talált. Mégis ideges maradt, nem bírt aludni.
A lány az ablak felé pillantott. Fejét oldalra billentette. Örültség, túl magasan helyezkedett el a szoba... Odalépett az ablakhoz, majd szélesre tárta. Mélyen kihajolt, erősen kapaszkodva.
A fal mentén, néhány méterrel tőle, vastagon nőtt vadszurok futott végig. Talán képes lehetett megtartani egy felnőtt férfi súlyát. Megállapította, hogy a párkány egész vastag, de nem annyira, hogy egy nagyobb láb kényelmesen elférjen rajta, viszont attól még nem volna lehetetlen végig sétálni rajta, ha az illető ügyes.
Leticia visszahúzódott, aztán az állát dörgölve gondolkodott.
Ivan talán az ablakon keresztül jutott a szobájába, és ha bejutott, akkor Leticia kijuthat. A nyakában lévő medál felforrósodott a gondolatra, aztán a sötétből egy árny jelent meg. Leticia mozdulni sem mert a félelemtől. Azonban az árny nem vett róla tudomást. Egyenesen az ablak felé vette az irányt. A lány ijedten ugrott hátrébb, hogy elkerüljön az útjából.
- Mégis mi vagy te? - kérdezte döbbenten. A lény ezúttal sem tett arra utaló jelet, hogy tudatában van a hasonmás jelenlétének.
Mintha csupán megszokott mozdulatokat ismételne, gondolta a lány.
Az árny kimászott az ablakon, mire a Leticia azonnal kihajolt, hogy lássa, mi történik. Végig araszolt a párkányon, testét szorosan a falnak préselve, majd lemászott a vadszurkon. Leticia keze a nyakláncra szorult. A kő miatt lenne? Végtére is azóta látta ezeket a furcsaságokat, amióta a tulajdonába került. Az árusnak igaza volt, vagy lehetséges, hogy kezd elmenni az esze?
Azonban, úgy tűnt az árnyak nem jelentenek számára fenyegetést, csupán ijedtséget okoztak neki a hirtelen felbukkanásukkal.

Leticia fáradtan ébredt, mivel már napok óta alig aludt. Az árnyak újra és újra megjelentek neki. Úgy tűnt rajta kívül más nem látta őket. Kétségbeesetten szerette volna megosztani valakivel a történteket. Csakhogy nem bízhatott teljesen Cladesben. Szeretett volna, de egy része tudta, hogy nem teheti. Clades elsősorban nem hozzá hűséges, hanem a törzséhez és a feladat a legfontosabb számára. Még akkor is, ha Leticia erről hajlamos volt megfeledkezni. Néha azon kapta magát, hogy olyasmikről fecseg neki, amelyek apróságok voltak vagy éppen viccelődött vele. Ráadásul úgy tűnt a sámán nem bánja.

Azonban a lányt a közeledő bál is aggasztotta. A napokban két levelet kapott Diontól, amelyben arról áradozott mennyire várja a találkozást. Minden alkalommal, amikor a leveleket olvasta a nyakéke szinte égette a bőrét. Leticia már-már úgy tekintett az ékszerre, mintha egy élőlény lenne. Egyeseket kifejezetten kedvelt, míg másokat ki nem állhatott. A leveleket nem csak ő olvasta, hanem Azmur és Clades is. A választ is mindig közösen fogalmazták meg. Mindez meglehetősen kínos szituációkat eredményezett. Főleg mikor az idős férfi próbálta beleélni magát a fiatal, szerelmes lány szerepébe.
Leticia megdörgölte a szemét. A gondolatai újra elklandoztak.
Mint minden reggel, aznap is kényszerítenie kellett magát, hogy koncentráljon. Ujjaival az asztallapon kopogott, próbálta memorizálni a térképeket, amiket a sámán elé rakott. Mindegyik egy-egy tartományt ábrázolt, amiket a Fejedelmek igazgattak.
Hamu és árny birodalma.
Szikra és káprázat birodalma.
Hullám és mélység birodalma.
Illetve ott volt a Császárság, ahol a főváros is helyet kapott.
A törzseket nem jelölték, mivel ezek pontos helyét csak a sámánok ismerték. Ott voltak még a Vad tájak, ahova belépni felért az öngyilkossággal.
Leticia úgy gondolta, ezek mélyén lehetnek a törzsek és talán a Vad tájakat egyesen a sámánok hozták létre. A lány elmélázva nézett az ablakon túli tájra.
Mint kiderült hihetetlenül gyorsan tanult. Mindent csupán egyszer, maximum kétszer kellett átvenniük, mintha csak ismétlés lett volna. Ezzel önmagát is meglepte. Szinte semmit nem tudott magáról, de úgy tűnt utcagyerekhez képest az agya nagyon jól fogott. Ráadásul tudott írni, olvasni, ami nem jellemző a szegény negyedre.
A Fejedelem elégedett volt vele, noha ez nem töltötte el örömmel.
Clades azonban gondterheltnek tűnt, mintha zavarná valami. A közös tanulások alkalmával többször különböző könyveket bújt, amelyek nem Leticia oktatásához kapcsolódtak.