Döntés

Egy hosszú éjszaka

Raven

Nem tudok aludni. Lehet az izgalom vagy a feszültség. Vagy csak a helyzet abszurditása. Itt voltak. Három kis test szuszogott a szobámban békésen. Nem tudom mit gondoljak. Furcsa érzést kelt bennem. Nem tudom eldönteni, hogy örülök-e vagy sem. Talán csak félek. Mi lesz holnap? Hova fognak menni? Mit fogok nekik mondani? Muszáj elküldenem őket. Ez biztos. Robin nyíltan megmondta: egy nap. Ennyit kaptam. Ennyit kaptunk.

Hajnali egy. Remek. Hosszú lesz ez az éjszaka. Jobb, ha iszok egy teát, hogy megnyugodjak különben sosem alszok el.

Ahogy kilépek a szobámból a köpenyembe burkolózva, némaság fogad. Ezt szeretem a legjobban az éjszakában. A nyugalmat és a csendet.

A konyhában nincs senki. Persze miért is lenne. Mozgalmas nap volt. Az összes titán nálunk bulizott, miután Dr.Lightot visszaküldtük a sittre. Ránk fért a kikapcsolódás. Hosszú hetek voltak. Inkább hónapok. Az állandó feszültség és félelem eléggé megviselt mindenkit.

A vízforraló hangja zökkent ki a gondolataimból. A tea és a víz keverése hipnotizál. Az illata megnyugtat és ellazít. Tényleg ez kellett.

Az ablak előtt állva a várost kémlelem. Most minden nyugodt. Hirtelen valami vagy pontosabban valaki átkarolja a lábamat. Lenézek és egy szőke, kócos fej fogad.

- Melvin- szólítom meg meglepetten- te miért nem alszol?

Válaszul csak megerősíti szorítását és arcát mélyebben a combomba rejti. Valami baj van. Érzem, hogy fél.

A bögrémet az asztalra lebegtetem majd szelíden lehámozom a karjait. A fokozatre leguggolva a szemébe nézek. Könnyes. Remek.

- Mi a baj?-próbálkozok ismét.

- Semmi-válaszolja halkan és lenéz.

A kanapéhoz terelem. Leül és várakozóan rám néz.

- Mi az? -kérdezem értetlenül.

- Odabújhatok? -néz rám reménykedve.

Tényleg nagy lehet a baj. Melvin nem olyan ragaszkodó, mint a testvérei. Szereti éreztetni, hogy ő már nagylány.

- Persze. -válaszolom nem túl meggyőzően.

Az ölembe ül és fészkelődik egy kicsit. Végül arca a mellkasomon pihen, kezei erősen a köpenyembe kapaszkodnak.

Egy darabig így maradunk. Szótlanul. Melvin légzése lelassul. Sorítása elernyed. Már azt hiszem elaludt, mikor végre megszólal.

- Most el fogsz küldeni minket?

Nyelek egy nagyot. Szuper. Ez a kérdés nagyon hiányzott. Erre most mit feleljek?

- Melvin én...

Hogy mondjam el neki, hogy parancsba kaptam, hogy el kell küldenem őket? Gyerekek még. Szükségük lenne egy családra ahol békében felnőhetnek. -A torony veszélyes ilyen kicsi gyerekeknek. -hangzik Robin kijelentése a fejemben. Persze tudom. De nem éreztem helyesnek, hogy elküldjem őket.

- Muszáj.-suttogom neki, megint magamhoz szorítom.

- De...de miért?

- Itt nem jó nektek.-próbálom győzködni.- Haza kell mennetek.

Erre nem válaszol.

- Családra van szükségetek. -folytatom-Gyerekek vagytok, akiknek biztonságban kell lenniük. Iskolába járni. Játszani. Normális életet kell élnetek.

- Legalább nektek. -teszem hozzá gondolatban.

Hirtelen szipogni kezd.

- Nem akarlak elküldeni titeket, -vallom be hirtelen könnyes szemmel. -de muszáj. Itt nem jó nektek. -ismétlem.