Novellák

Norvard

Norvard

Emma belépett a társasház kapuján. Sietve indult elsõ emeleti lakására, kettesével szedve a lépcsõfokokat. A kezében lévõ papírtáska recsegve szakadt valahol az oldalán. Nem látta hol, csak hallotta. Szeretett volna hazaérni, mielõtt az összes vásárolt cucca szétszóródik a folyosó padlóján, különös tekintettel az irodában kapott születésnapi ajándékára. Már hazafelé meg akart szabadulni tõle, de egyik utcai szemetes sem várta közönség nélkül.

A földszinti sarkon befordulva utolérte egy ráérõsen haladó szomszédját. Szó nélkül megkerülte volna, ha nem ismeri fel a hangjáról, amint épp telefonált. Norvard volt az. A sármos, észveszejtõen szexi felsõ szomszéd. Igen! A hangja olyan mély, hogy a nõi szív beleremeg, az izmai szerényen bukkannak elõ a laza póló alól, a szeme kékebb mint a legszebb tengerpart vize, és khm. Röviden, Emma fülig szerelmes volt belé, nagyjából azóta, hogy elõször összefutottak a folyosón. Tehát a nõ megtorpant. Azt a rizikót végképp nem vállalhatta be, hogy éppen kiszemeltje elõtt ejti a földre minden holmiját. Várt inkább. Elõvette a telefonját, mintha fontos üzenetet olvasna, és csak azután indult tovább, hogy Norvard eltûnt a következõ lépcsõfordulóban. Ezúttal lassan sétált, nehogy utolérje a férfit. Az oldalához ölelt táska vészjóslóan recsegett. Emma épp, hogy kiért a lépcsõházból, amikor érezte, hogy az eddig görcsösen szorított súly apadni kezd. Ahogy a vacsorához bevásárolt alapanyagok után kapott, a még szökésben levõ termékek a szélrózsa minden irányába gurultak szét. A talpáig kirepedt bevásárlótáska szakadásának hangja úgy visszhangzott a folyosón, mintha azt kiáltaná: Ide nézzetek! Mutatok valami érdekeset!

Emma kétségbeesetten kereste az ajándékba kapott vibrátort. A figyelmesség és szivatás szerelemgyerekét, aminek az ötlete talán fel sem merül a kollégáiban, ha néha azt füllenti, épp van valakije. Az õszinteség szép, de ha az ember már lassan nevetségessé teszi magát vele, ne csodálkozzon annak vonzatán. Az irodában ugyanis tisztában voltak az évek óta tartó Norvard imádattal, és reménytelenséggel, így a pajkos kis játékszert névtáblával is ellátták. Bizony, a szivárványszínben csillogó ajándék − ami a piacon talált legrikítóbb darab lehetett −, a rajongott férfi nevét kapta, mondván, szereztek egy kis darabot belõle a nagy napra.

Emma fülig vörösödve lökte félre minden más holmiját, ám a kegyetlenül feltûnõ unalomûzõ épp tökéletesen láthatatlanul lapult valahol.

− Segíthetek? – az ismerõs, mély hang olyan halkan szólalt meg, mintha titokban osont volna vissza a saját emeletérõl. Természetesen nem várt választ. Szedegetni kezdte karjára az elõtte hempergõ zöldségeket.

Emma rémülten kapta fel a fejét. Magában elszámolt ötig, hogy a hangja ne hisztérikus kiáltásban törjön ki belõle:

− Hagyd csak, köszi!

A férfi mintha kuncogott volna. Emmával forogni kezdett a világ. Félve bár, de Norvard felé fordult, aki értetlenül nézett vissza rá.

− Jól vagy?

− Nem igazán – nyögte, miközben szemével a vibrátort kereste. A férfi felegyenesedett és mellé lépett.

– A kulcsod? – kérdezte. Emma elõkotorta zsebébõl, és átadta. Nézte, ahogy Norvard félkézzel megküzd a megvetemedett ajtóval, és közben elképzelte, milyen tökéletes pillanat lenne ez egy kellemes vacsora, vagy mozi után. Olyan pillanat, amikor a férfi nem tûnik el néhány perc múlva, hogy aztán ismét csak köszönjenek egymásnak a folyosón, vagy az épület elõtt. – Gyere! – Norvard bevezette az ajtón, és leültette az egyik konyhaszékre. Azután eltûnt a folyosón, majd ismét megjelent az összeszedett élelmiszerekkel, amiket az asztalra tett. A ciki ajándék nem volt köztük.