Sikoly

Félelem első vérig

Nyomasztó.

A fennsík utolsó kis kőkerítése után, ott vezetett a kevés út, egészen a cirkuszig. Meleg volt az idő, a lemenő nap fénye még így is kellemesen meleg volt, de mégis fázott. Vacogott. Reszkető kezekkel markol bele lova sörényébe és kell néhány perc számára, amíg ezt az elemi rettegést legyűri annyira, hogy találkozni tudjon vele.
"A közelben leszünk" - mondták.
"Figyelni fogunk" - mondták.

Lova légzésére figyelt, a puha sörényre, a meleg testre alatta, és arra a mérhetetlen nyugodtságra amit most Evercharm árasztott magából. A pej jorviki melegvérű türelmesen állt, kicsit még a szemeit is lehunyta hogy segíthessen társának megnyugodni. Érzi a félelmét, érzi a rettegést, de tudja, hogy minden rendben lesz. Bizakodik. Sok kalandban volt részük, de most valamiért nagyon fél a kis lovasa. Bár eltudja képzelni. Vannak olyan traumák amiket nehéz kiheverni.
Tudja, hogy Sasha akkor abban a pillanatban úgy érezte, mintha minden tönkrement volna körülötte. Mindent elveszített a kezéből, és az egész élete egy versenyen múlott. Semmi sem volt garancia arra, hogy sikerül leelőznie Zeet. Vagy, hogy Zee nem egy brutálisan gyors mágikus ló amit képtelenség utolérni. Amikor olyan események hálójába került, ahol tényleg megrémült, ahol nem volt senki aki megtudta volna akadályozni az egészet, amit nem tudott irányítani.

Lassan kifújja a levegőt, és hirtelen emeli fel a fejét, hófehér haját hátra fésülve, és eltökélt tekintettel simít a lova nyakára, hogy bizony indulhatnak. Ideje elővenni az orosz virtust. Vagy legalább is megpróbálni. Információkra volt szüksége, mindamellett a saját sorsára volt kíváncsi. Illetve, eredendően jósoltatni jött volna, amin egészen hamar talán túlesett volna, de a léleklovasok ezt kihasználva, információkra voltak kíváncsiak. Nem ők. Avalon.
Néha nem értette a druidát. Szeretné megérteni, de ez a túlzott passzivitás, okoskodás, negativitás, ingerlékenység, ami belőle árad, elbizonytalanítja mindig és bizalmatlanná teszi. A többiek bíznak benne, de valamiért úgy érzi, Avalon nem kedveli.

Felérve már észre venni a sátrat. Zee békésen legel a nagy sátor mellett, Isebell a ketrecek környékén dolgozott, és mikor észrevette az orosz lányt, egy mosollyal intett neki.
- Mi szél hozott erre?
- Gondoltam, jósoltatok egyet a jövőmmel kapcsolatban. Hogy vagy egyébként?
- Remekül. Ydris egyre több feladattal bíz meg és már a műsoraiban is részt vehetek. Nagyon boldog vagyok! És a jövőd. Gondolom tudod.. hogy még ő sem képes előre látni pontosan a jövő szövevényes vágányait. A jelen eseményei határozzák meg a jövőt. És bár lehet az egyik pillanatban, két lehetséges kimenetel volt, két sín, amit tisztán előre lehet látni, de a következő pillanatban megjelenik mellette több száz, és nem tudni pontosan, hogy a sorsod és az életed vonatja, melyik sínen fog éppen tovább robogni. Mint egy folyton terjengő gyökérzet a talajban.. aminek mindig új és új ága jelenik meg, minden egyes kanyar után.
- Köszönöm, szépen összefoglaltad. Ydris a sátorban van?
- Igen, ott matat valamivel. Hagyd rám a lovad, nagyon édes almáink vannak ma.
- Köszönöm Isebell.

Leszállva Evercharm hátáról, még megsimítja a lova nyakát, majd lassan elindul a kisebb sátor felé. Időközben elpillant a Zónikra, akik közül egyet sem fogadott örökbe mert nem tűnik túl biztonságosnak a tartásuk, és hát, sokan furcsállnák őket. Jól mutatnak itt. Itt nem gyanús.

Finoman fogja meg a nehéz ponyva anyagot, majd még hátrapillant a lovára, és végül belép az apró sátorba. Pillanatokra be kell csuknia a szemeit, hogy az itteni, sötétebb, rózsaszínes félhomályhoz hozzászokjon a szeme. Majd ahogy kinyitja, Ydrissel találja magát szemben.
- Foglalj helyet, mon cherié. Látom céllal érkeztél ide hozzám. Avass be. - Helyezi az állát a kezeire, a kristálygömb felett, és felemás fürkésző tekintetét, az orosz lányéba fúrja, mintha mindent látna, mintha a lelkéig látna velük. Talán így volt, talán nem.
- Köszönöm, hogy fogad még így este is.
- Szóra sem érdemes Kis galamb...- Legyint.
- Nos.. a jövőm miatt jöttem. Érdekelne, hogy mit tartogat számomra.
- Hm. Erre én is kíváncsi vagyok.
Sasha lassan leül, bár keze kissé remeg, amit igyekszik az asztal alatt elbújtatni. Feszülten figyeli a kristálygömböt, ahogy az lassan felfénylik. Ydris arcára is néha elpillant, és bizony a bűvész arca igen változékony, ahogy a jövőjét kutatja.
- Nos. Látom hogy a sötétség lassan terjeng a szívedben. Talán egy kapcsolat, egy sötét lovassal? Nem kell válaszolnod, minden itt van. A fényes jövődet viszály és félelem árnyékolja be. Bizalmatlanság és árulás keserű íze és gondolata. A káosz lesz az első ami gúnyt űz belőled. Egy barátod a szerelmét siratja. Te nem tudtad megmenteni. Vörös hajú, istálló illata van, és nagyon jól ismered.
- Maya?
- Hm. Vannak dolgok amiket tisztán látok a jövődben, de van amit nem. Kezd nem a helyén lenni a szíved, ahogy a bizalmad is megingott. Mások kéréseit teljesíted, de nem tartod szem előtt a saját akaratod. Úgy gondolom ki kell kapcsolj egy kicsit, és hűséges hátasoddal töltött idő, megadja számodra a megfelelő válaszokat. A kristálygömböm kihűlt, de minden más kérdésre, szívesen válaszolok. Elvégre, ezért IS jöttél nem?
Benyilallt a pánik a lelkébe az utolsó szavakat hallva, pedig alig dolgozta fel az előzőeket. Gyorsan felállva sarkon fordult, hogy kimenekül a helyről, szétrebbentve a sátor ponyváját, ám az nem mozdult. Nehéz volt.
Pálcáját előszedve próbált segíteni az egészen, de az rózsaszínen felvillant, és szétrobbant a kezében, komoly sérüléseket okozva számára.
- Engedjen ki! - Kiált ahogy tovább küszködik a ponyvával. Majd ahogy megfordul, a férfi keze szinte mellette csapódik neki, a most meglepően masszív sátor falának.
- Mond csak Kis Galamb. Miért jöttél ide, ha ennyire félsz? Tedd fel a kérdéseidet...Már egyszer megbüntettelek. Nem hiszitek el, hogy mennyire elegem van ebből az egészből. Itt bugriskodtok körülöttem, azért mert pandóriai vagyok.. de egy másik világ mókusának meg úgy ugráltok ahogy ő fütyül. Garnok legyen a talpán ha kiigazodik rajtatok!
- Nem kérdezek semmit, csak engedjen ki!
- Érdekes most eléggé elvitte a cica a nyelved, Mon Cherié. Mindenkinek a dolgát megnehezíted.. és ne aggódj.. a kis társaid, nem tudnak megmenteni tőlem.
Fehérkesztyűs kéz, simul a nyakára. Könnyedén fogja marokra a vékony nyakat, és kezdi el szorítani.
Sasha levegő után kapkodva fog a porondmester csuklójára, és próbálja lefejteni magáról, csapkodni, ütni, de az nem enged. Egyre jobban fogy a levegője, és ahogy apjától tanulta, megpróbál spórolni azzal a kis levegővel ami maradt neki. Hátha valaki eljön érte. 
Közben egy másik kéz is rásimít, méghozzá a derekára.
- Nem csalunk....
Kénytelen felsikoltani, és vonaglani kezd a kezei fogságában. Éles forró fájdalom hasít a derekába és az alhasába. Ydris éppen pandóriai energiával vés a testébe, a lány forró vére, a kesztyűit is beszennyezi.
- Gyönyörű vagy madárkám, és a hangod is csodálatos. Mindig is tudtam, hogy nagy lehetőségek rejlenek benned.. - Suttogja a fülébe.
- Szóval?.. Mik a kérdéseid?
Sasha felnyög ahogy végre abbahagyja a bántalmazást, jócskán kezd összefolyni a szemei előtt a világ és az ájulás szélén áll. Teste remeg, kell néhány másodperc amíg magához tér a sokkos állapotból.

Mielőtt viszont megszólalhatott volna, hangos üvöltésre lett figyelmes. Az arca előtt csapódott be egy ököl, Ydris arcába, és a fogságból hamar sikerült kiszabadulnia. Viszont, a levegőhiány miatt, szinte azonnal elveszítette az eszméletét. Vagy talán többet is.

Sabine keményen odavágott a bűvésznek, és jócskán csépelte is volna tovább, ha az el nem tűnik a kezei közül. A varázslat megszűnt, és a léleklovasok, betudtak rontani a sátorba. Nem mást láttak, mint Sabine véres öklét, és Sashát a földön. Mielőtt azonban bárki is tehetett volna bármit, Fripp megállította őket, és csak megingatta a fejét.
Sabine két hatalmas lépéssel termett ott Sasha mellett, és letérdelve mellé, szétnyitja a lovaglómellényt rajta és a blúzt is, majd nekikezd a mellkas kompressziónak, és szájon át lélegezteti. Mivel az ő ereje azonnal megölné a lányt, így megsem próbálkozik vele. Lisa azonban énekelni kezd, és kiterjeszti varázslatát.

Megremegnek a szempillái, és lassan kinyitja a szemeit. Hófehér haja szétterült körülötte, egyelőre még borzasztóan kába, és nem igazán érti, hogy mi történt körülötte. Megpróbál felülni, de egy erős kéz, visszanyomja. Mielőtt kifejezhette volna méltatlankodását, végre észreveszi Sabinet is. Ekkor tudatosodik benne, hogy mi történt. Szinte azonnal, körül se néz, csak átfordul az ölébe, és átölelve a karjaival szorítja a nőt, és keserves zokogásban tör ki.

A léleklovasok elmentek, Fripp elküldte őket, így csak ők hárman maradtak.
- Sasha továbbra is léleklovas.
- Tudom Mókus...
- Ne gyakorolj túl nagy hatást a szívére. Úgyis majd neki kell eldöntenie, hogy mit akar.
- Elfogja dönteni. Addig vigyázok rá.

Végül kettesben maradtak, és Sabinenek nagy nehezen sikerül felkaparnia az orosz lányt, és lefejtenie magáról a kezeket.
- Hazaviszlek... moss arcot és pihenj le.
- Ne menj el... ne hagyj magamra!
- Nyugalom.
- Kérlek!
Mielőtt az orosz újra kiborulna, Sabine jótékony ütést mér a tarkójára, és megtartja a karjaiban az ájult lányt.
Távozva a sátorból fellendül Khaan hátára, és ölébe ülteti az ájult Sashát. Így indulnak el Silverglade faluba, annak is a széléhez, Steve farmjához.
Ott lepasszolja Stevenek, hogy adjon neki egy ideiglenes szobát, majd Evercharmot is beteszi az istállóba. És ahogy jött, úgy el is tűnik.

Esteledik már amikor magához tér. Egy levelet talál a hasán, amire néhány sort írtak.

" Máskor jobban vigyázz magadra, Haszontalanka.
De még mindig aranyos ahogy könyörögsz.

S."