X és y /NOVELLA, BEFEJEZETT/

X és y

Ella izmaiban a rostok kővé váltak. Egy porcikája sem kívánta ezt, de senkit sem érdekelt, mit gondolt.

A jövőnkért tesszük.

A jelmondat forró vasként égett lényébe. Viszolygott attól, amit hordozott, ráadásul valószínűleg eme érzéssel egyedül volt, mint a kisujja. Bár a sorban többen is reszkettek, akár a nyárfalevél, az inkább volt fogható vizsgadrukkhoz, mintsem menekülési vágyhoz.

– Jaj, vajon mit fogok kapni? – nyafogott az előtte álló Piri.

– Ne is mondd! – tódított mellette Joli.

– És ha csúnyán leszerepelünk? Hisz ismered a mondást: Az első palacsinta gyakran selejtes. Emiatt romlanak később az esélyeink? – Piri idegesen babrált kezeivel. Másik szomszédja, Réka, biztatóan megveregette hátát.

– Csigavér – szorított rá Piri vállára. – Mind tudjuk, hogy semmilyen kihatással nem lesz a későbbi körre az előző. Tiszta lappal indulunk minden alkalommal.

Szegénykék... Félnek, nem lesz elsőosztályú, amit nyújtanak... Mindjárt megsajnálom őket – epéskedett.

– Te is félsz, Ella? – fordult felé nyafka kortársa.

Kimérten bólintott.

Mit félek? Hányni tudnék!

Nagy könnyebbségére, két szomszédja hűvös nyugalommal várt sorára, nem kenyerük mások pátyolgatása. Piri viszont minden haladással újabb nyöszörgő sirámot adott elő.

Mint valami elfuserált Pavlov kutyája. Esküszöm, leverem, mint vak a poharat, s nem aggódik többé.

Bánatára, Piriékkel egy csoportban járult a hófehér urnához. Ahogy felnyílt a fedél, légzése szaporább lett. Centikre került az elkerülhetetlentől. Nyirkos tenyérrel nyúlt be, pár arasz után keményet tapintott.

Jócskán megcsappant, remélem a legszarabbakat már kihúzták.

Koppanásokat érzett bütykén, elnézett oldalra, Pirit látta vadul keverni.

Mintha érne bármit is... Na jó, nincs tökölés!

Gyorsan kirántott egyet, mintha csak attól félne, megfertőzi őt valami odabenn. Szétcsavarta a fehér golyó két felét, hogy láthassa a belevésett jelet.

Át a kapun, végig a folyosón, két kanyar után találta meg a hozzá tartozó ajtót. Tekergő zsigerekkel nyúlt a kilincsért, és benyitott. Ahogy azt az órákon és beszámolókból hallhatta, a szoba mindenféle cicomát nélkülözött. Falain egyszerű minták, amikben meditáció gyanánt el lehetett merülni, míg tartott a folyamat. Összeszorított ajkakkal úsztatta szemeit a baldachinos ágyra a szoba közepén.

Na lássuk, mit kaptam.

Odalépett, és elrántotta a leplet. Végigmérte a szelíd tekintetű, késő húszas férfit. Felsőteste, az arcát szeplőként fedő pár pikkelyt és pupilláját leszámítva, teljesen emberi volt, csípőtől lefelé azonban hüllőformában végződött. Ella hitetlenkedve ciccegett, majd a hangszóróból felcsendült a kedves, de gépiesen csengő, hivatalos nyitány:

A jelenkor fajunkat hatalmas kihívás elé állította. Minden hím tetszhalott magokkal jön világra, amiket csak az éleszt fel, ha egy állattal keresztezik őt a hormonok ébredése előtt. Egyedül a nők nemzőképesek...

És csak az ússza meg a tenyészállatszerepet, aki elég tollas hozzá.

...Az első utód gyakorta életképtelen félszerzet. Ez senki értékéből nem vesz el, nem részesül másfajta elbírálásban az Emese Álma Programban, mert az áldozat szent. Köszönjük nektek! Az emberiség örökké hálás lesz nektek! A jövőnkért tesszük.

– A jövőnkért tesszük – motyogták ketten.

Úgy fest, ez a sors vigaszdíja, amiért egy ilyen szar világba születtem – Hosszú, hűs farok tekeredett Ella derekára, és óvatosan a lepedőre vonta. – Mindig is imádtam a kígyókat.