Hosszú az út

3.

Másnap reggel a szobámban ébredtem, az ébresztőmre, - rohadjon meg! - csaptam egy nagyot az ébresztőre, reménykedve hogy el némul.
Semmire nem emlékszem a múltéjszakából, csak néhány homályos folt, de minden összemosódik. Kellett pár perc mire magamhoz tértem és képes voltam lábra állni. Egyáltalán mikor értem haza? És Mia? JAJJ NE.- Ne, ne, ne. Basszus Mia. Mivan vele? Egyből ahogy észhez tértem, már amennyire, csörgettem is Miát, de nem vette fel.
- Remélem nincs semmi baja.
- Mindegy, majd iskolában megkeresem.

Óvatosan kisétáltam a szobámból. Minden lépésnél egyre közelebb jártam ahhoz, hogy elhányjam magam. Ahogy leértem a nappaliba, Abbyt találtam a kanapén, egy bögre kávéval a kezében, miközben a telefonját nyomkodta.

- Jó reggelt, alvókirálynő, vagy nevezzelek inkább horkoló királynőnek? - mondta gúnyos mosollyal az arcán miközben a kávéjába kortyolt.
- Haha humorzsák, inkább nyugtass meg, van még kávé?
- Van, ha csinálsz.

Erre már nem is mondtam semmit, csak megforgattam a szemem, kezdem megszokni az én drága hugicám viselkedését.

- Tudod.. Kezdtem bele. - Mia nem veszi fel.

Mindenre számítottam csak pont nem arra hogy érdekelni is fogja amit mondani akarok.

- Tegnap éjjel történt valami? - Egyszerűen nem emlékszem semmire..

Mondjuk nem is csodálkozom amennyi füvet szívtam..

- Nem haza kellett volna kísérned? - Abby enyhén meglepődött arccal nézett rám.
- Fogalmam sincs. Valami történt, de minden olyan ködös..- mondtam miközben leültem mellé a kanapéra, a forró kávéscsészét szorongatva.

És ilyenkor olyan dolog történt, ami az utobbi időben még soha. A húgom együttérző volt. - Abby mély levegőt vett és felém fordult.

- Oké, lassíts, mert a végén még összetöröd azt a poharat annyira szorítod. - Mi az utolsó dolog, amire emlékszel?
- Csak néhány homályos emlék a buliról.. minden összefolyik. Annyira próbálok visszaemlékezni, de mintha törölték volna az emlékeim. - Mondtam, kissé kétségbeesve.
- Talán előbb magadhoz kéne térned, aztán nyomozhatsz tovább. Javasolta, majd megveregette a vállam.
- Ja, és fürödj le, mert bűzlesz az alkoholtól.

Abby megjegyzésére megszagoltam magam, de inkább mondanám, hogy fű mint hogy alkohol, de igaza van, le kell fürdenem.

Miután le fürödtem kicsit tisztábban láttam a dolgokat, de Mia még mindig nem jelentkezett, az aggodalom növekedett bennem, a legjobb barátnőm, ha történt vele bármi is, az csakis az én hibám.

Az iskolában próbáltam minden szünetben, és ebéd időben Miát keresni, de sehol nem találtam. Kérdezősködtem róla, hátha valaki látta aznap, de semmi. Az aggodalmam egyre jobban csak nőtt.

Egyedül az utolsó órám, kémia maradt hátra, ahol valamilyen különös balszerencse folytán Landon lett a labortársam. Nem voltam épp a legjobb passzban, és ő sem tűnt lelkesnek a társaságomtól.

Miközben előkészültünk a kísérlethez, egy kínos csend telepedett ránk. Végül Landon törte meg a csendet.

- Kemény éjszakád lehetett. jegyezte meg, mintha csak mellékesen tette volna hozzá.

Fel vontam a szemöldököm, gyanakvó tekintettel néztem rá.

- Honnan tudsz róla? Néztem rá, közben próbálva leplezni a gyanakvásomat.

Landon egy pillanatra megállt, mintha elgondolkodna a válaszon, majd vállat vont.

- Hallottam ezt, azt. Mondta könnyedén, de a hangjában volt valami, ami nem hagyott nyugodni.
- Csak hallottad? Szúrtam oda, érezve, hogy valami nem stimmel.

Landon egy pillanatra csak bámult rám, mintha mérlegelne valamit, majd végül elfordította a tekintetét.

- Talán. Nem mindegy? Hűvösen rám förmedve kérdezte, mintha elege lenne a beszélgetésből.

Feszülten méregettem őt, de nem tudtam kiolvasni a gondolatait. Valamit titkol előlem, és ez egyre inkább idegesített.

- Tudod Miát keresem. Nem láttad véletlenül? Próbáltam minél közvetlen maradni.
- A kis vörös barátnődet? Nem. Nem láttam sehol. A válasza visszafogott volt, a hangja mégis penge éles.

A szívem egyre gyorsabban vert. Valami nem stimmelt Landon viselkedésével. Mintha tudna valamit amit én nem.

- Oh.. Értem. Hazudnék ha azt mondanám hogy, elvártam hogy igent mondjon, de azért egy kis remény mégis volt bennem.

Landon már nem reagált erre semmit, csak visszafordult a kísérlethez. A mogorva hangulat köztünk egyre csak fokozódott, és én azon kaptam magam, hogy nem tudom levenni róla a szemem, próbálva felfedezni, mi rejlik a rejtélyes tekintetében, amely annyira vonzott, és magával ragadott.

Órák után még el kellett mennem a titkárságra az új órarendemért, de csak egy dologra tudtam gondolni: Honnan tud Landon ennyi mindent, és miért nem árulja el?

Ahogy az iskola folyosóján indultam kifelé, kezdtem egyre jobban aggódni, Mia ezelőtt soha nem tűnt el. Mi van, ha tényleg történt vele valami? Egyszerre több kérdés is felmerült bennem, mintha a kérdések a fejemben versenyt futottak volna a figyelmemért.

Már éppen a kijárat felé tartottam, üres tekintettel meredtem magam elé, amikor egy ismerős alakot pillantottam meg a távolban. Először azt hittem csak képzelődöm, de amikor közelebb értem, egyértelmű volt, hogy ki állt előttem. Mia volt az. Egyenesen felém tartott, mintha semmi sem történt volna.

- Mia! - kiáltottam, és odarohantam hozzá.
- Hol voltál!? Annyira aggódtam érted!

Mia mosolyogva tárta szét a karját, mintha minden, ami körülöttünk zajlott, a világ legtermészetesebb dolga lenne.

- Henrynél voltam, El. Le volt merülve a telefonom, és tegnap este a buli után, tudood, haza vitt magához és ott aludtam. Ne haragudj, hogy nem szóltam, csak teljesen kiesett minden.

- Ja nekem is. - Halvány, meglepett mosoly kúszott a szám szélére.

Nem tudtam mit reagáljak. A megkönnyebbülés hulláma árasztott el, és szinte nevetnem kellett a helyzet abszurditásán.

- És ezért hagytál aggódni egésznap? - kérdeztem, félúton a nevetés és a dorgálás között.

Egy pillanatra megálltam, mert csak akkor realizáltam, hogy mit is mondott Mia.

- Várjunk csak.. - A hangom elcsuklott.
- Mi a baj? - Mia aggódó tekintettel nézett rám.
- Te, és Henry? Mármint Henry, Henry? Henry Miller? Jackson haverja?
- Igen Ellie, az a Henry.
-  Ti most akkor..? Együtt vagytok? Vagy mi?
- Olyasmi.
- ÉS MIATTA KELLETT AGGÓDNOM?!
- Tudom, Tudom, és ezerszer is bocsánat, de mostmár itt vagyok, és mint láthatod, minden a legnagyobb rendben.

Ezután Miával megöleltük egymást, de még mindig éreztem hogy valami nem stimmel. De nem Mia miatt - Landon járt a fejemben. Ahogy elengedtem Miát, egyből észrevette, hogy valami más is aggaszt.

- Minden oké, Ellie? Történt valami? - kérdezte, miközben végignézett rajtam.
- Nem, semmi különös - hazudtam gyorsan. - Csak... fura nap volt.

Mia mégegyszer rám mosolygott, aztán elindultunk a kijárat felé. De az agyam nem hagyta nyugodni a gondolatot, hogy Landon valamit titkol. Ahogy ki léptünk az iskola kapuján, még mindig éreztem a gyomromban a bizonytalanságot.

Ahogy Mia mellett sétáltam, a tekintetem Landont kereste a tömegben, de sehol sem láttam őt. Talán tényleg nincs köze semmihez, de az is lehet, hogy csak nagyon jól rejtegeti az igazságot.

Azon kaptam magam, hogy megint a tegnap estére próbálok visszaemlékezni. Ki vitt haza? Mi történt valójában? De hiába törtem a fejem, csak homályos emlékfoszlányok jutottak eszembe.

Landon pedig még mindig titokzatos maradt. És bár Mia most már mellettem volt, valahogy mégsem tudtam teljesen megnyugodni. Valamiért úgy éreztem, hogy még nem tudok mindent, amit tudnom kéne.