T.I.L.O.S.

2. fejezet

Mikor már vagy öt perce csak álltam tátott szájjal, mint aki várja, hogy belerakjanak valamit, anya megszólalt.

-Nem örülsz, hogy a kiskori barátod visszaköltözött? -kérdezte

-Öhm.. De, csak már nagyon fáradt vagyok és még tanulnom is kell holnapra, szóval, én most megyek is. Jó éjt! -mondtam már elindulva a szobán felé. 

-Vacsora? -kérdezte anya. 

-Nem kell, de azért köszi. Tele ettem magam pizzával. -azzal becsuktam magam után az ajtót. 

Miért most? Miért pont Ő? Miért történik ez? Argh.. Túl sok a miért. Kinéztem az ablakon és mivel az udvarukra van pont rálátásom, megpillantottam őt, ahogy a kivilágított medencéjükben felbukkan a víz alól, s nedves tincseit hátra dobja. Hosszabb a haja, mint volt, de mégsem lányosan hosszú. És ha jól látok, akkor be is van festve szerintem szőkére vagy szürkére, de már le van nőve. Vékonyabb, mint én, olyan törékenynek tűnik, akár egy porcelán baba. Még mindig túl vonzó ahhoz, hogy szóbaálljak vele, hiszen nem hiszem, hogy túl sok köze lenne a dolgoknak a beszédhez, persze csak ha ő is akarja, mert én nem vagyok az erőszak híve.                                                                                                                         Az ablaktól eltekintve, ránéztem a könyveimre és fáradtan, de nekiálltam. Mire befejeztem, Ő még mindig kint volt, csak annyi volt a baj, hogy Liam az én ablakomat nézte, míg én őt néztem. Nem találtam szavakat. Gyönyörű. De megígértem magamnak, hogy elfelejtem. Szóval TILOS bármi féle kapcsolatot kialakítanom vele. 

~ • ~ • ~ • ~ • ~ • ~ • ~ • ~ • ~ • ~ • ~ • ~ • ~ • 

Reggel fáradtan keltem ki ismételten ágyamból. Olyan furcsa álmom volt. Az álmomban visszaköltözött Liam és még láttam is őt. Szóbámból kilépve viszont egy ismerős, lágy hangra lettem figyelmes. Hogy megbizonyosodja róla, beléptem a konyhába és sajnos be kellett látnom, hogy ez Liam anyukája. 

-Oh, jó reggelt Luis. -mosolygott anya

-Nektek is. -mondtam, majd elindultam a fürdőbe lezuhanyozni. Vagyis csak indultam volna, ha anya meg nem állít. 

-Képzeld kicsim, Liam is abba a gimibe megy, ahol te vagy. -mosolygott -És egy osztályban is lesztek. 

-Igen. Mivel már csak két hónap maradt, nem akart máshova menni. -mosolyodott el Liam anyukája 

-Ez mind remek hír -tettem úgy, mintha teljesen örülnék az új híreknek- de nekem mennem kell készülődni. -mondtam 

-Ma ha nem szeretnél menni, akkor nem muszáj. Ma még Liam sem megy. -mondta anya. Nem értem neki mi köze van hozzám, de a jelek szerint nem beszélt az anyukájának a múltban történtekről 

-Gondoltuk te segíthetnél neki felkészülni holnapra. -mosolyodott el ismét az anyukája -Liam amúgy is mindig rólad beszélt, míg Kanadában voltunk. Szegénynek alig voltak ott barátai, de te szerencsére ott voltál neki, mikor szüksége volt rád. -mivan? Most miről beszél? Az elmúlt 5 évben annyit sem tudtam beszélni Liam-mel, mint Istennel. Liam hazudott volna? Argh.. nem akartam vele beszélni, hiszen tilos, de most mégis olyan kíváncsi vagyok rá, hogy kivel beszélgetett, hogy majd' belehaltam. 

-Rendben, nem megyek be, viszont van két házidolgozatom, amit le kell adnom. -mondtam anyára nézve.

-Majd beviszed és ha lesz kedve akkor Liam is mehetne veled, megnézni az iskolát. -lassan megont kedz végigfutni a gondolat a fejemben, hogy beszélnem kell vele. Végül is, bunkó még lehetek és nem kell tudnia, hogy idő közben olyat kezdtem érezni iránta, amit nem kéne.

-Egyébként apa még Tokyo-ban van? -kérdeztem

-Igen, még egy hét és haza jön. -kaptam választ

Ezt letudva vettem egy gyors zuhanyt és öltözködés után indultam el rég nem látott "barátomhoz". Csengetés után hallottam ahogy az ajtóhoz lép valaki és már nyitódott is ki az ajtó. Szavakkal leírhatatlan, hogy mennyire nem változott semmit. Csak a haja van befestve szürkére. Szemeiben meglepettség és egy számomra megmagyarázhatatlan érzelem látszódott. 

-Szia. -köszönt -Mi szél hozott "újra" szomszéd? -kérdezte. A szája szélén viszont ott volt egy kis görbület lefelé, amit azzal magyaráztam, hogy biztos csak nem akart újra látni -Mindegy is, gyere be. 

-Öhm.. nem igazán tudom mit kéne mondanom. Inkább csak azt akarom, hogy sajnálom. -mondtam végig a szemébe nézve. -Főleg azt, hogy elköltöztetek és, hogy azt mondtam rád. -vallottam be. Ha már beszélnem kell vele, akkor legalább ne hazudjak annyit. 

-Ennyi év után, már felesleges ez az egész. Mindketten gyerekek voltunk. -mosolyodott el.  

Nem szabadna