Jungkook már megint későn ér haza. Az óra mutatója már rég átlépte az éjfélt, én a kanapén ültem, az asztal megterítve várt ránk, s rajta pedig a rég kihűlt vacsora díszelgett. Minden egyes perc amit a várakozással töltöttem csak növelte az aggodalmamat. Elég gyakran fordult ez elő, az utóbbi hetekben szinte minden egyes nap egyedül vacsoráztam, s hajtottam a fejem nyugovóra, mert Jungkook későn vagy másnap hajnalban, sőt akár reggel mászott haza.
Amikor végre meghallottam a bejárati ajtó kulcsának zörrenését egyben megkönnyebülést éreztem, de ugyanakkor a düh lángjai is felcsaptak bennem. Jungkook lassan belépett az amerikai stílusú nappalinkba, ami egybe volt nyitva a konyhával, a megterített asztal felé fordította tekintetét, halkan sóhajtott egyet majd szégyellve magát megrázta a fejét. Hátat fordított nekem, s elindult a hálószobánk felé.
- Itt vagyok - szólaltam meg. Jungkook meglepődve fordult a kanapé felé.
- Ohh. Nem vettelek észre - mosolygott lágyan, vállai megereszkedtek a fáradtságtól, őzike szemei alatt nagy, fekete karikák pihentek. A nyakkendője meglazítva lógott a nyakában, hófehér ingének ujjai könyékig felvoltak hajtva.
- Merre voltál? - kérdeztem, csókért hajolva közeledett felém, de én az utolsó pillanatban elfordítottam a fejem, majd hirtelen mozdulattal felálltam a kanapéról. - Teljesen hülyének nézel engem?
Jungkook megtorpant, a csók elmaradt, meglepettség és zavartság látszott az arcán. Nem szoktam így reagálni és láthatóan nem tudta, hogyan kezelje a helyzetet.
- Miért mondod ezt? - kérdezte halkan, de a hangjában ott bujkált a bűntudat és a bizonytalanság.
- Tudod te jól, miért mondom - mondtam hidegen. - Miért nem hagyod ezt az egészet a hátad mögött?
Jungkook arca megkeményedett, mintha egy páncélt öltött volna magára. Lehajtotta a fejét, kezével végigsimította a haját.
- Tudod, hogy a maffia ügyei nem érnek véget munkaidő után sem - kezdte lassan. - Az utóbbi időben különösen feszült a helyzet. Riválisok mindenhol, és a területünket is meg kell védenünk.
- Riválisok, igen? - kérdeztem gúnyosan. - És ezért kell minden este későig kimaradnod?
- Igen - válaszolta halkan, határozottan. - Az informátoruk vagyok, de te is tudod, hogy mostanában egyre több piszkos munkát adnak a kezembe. Olyan feladatokat, amiket nem lehet nappal elintézni. Az utóbbi időben sokkal több lett a kockázat, és én.. - hangja elcsuklott. - Én sajnálom, Jimin. Megpróbálok változtatni, megígérem. Csak adj egy kis időt.
A fejem csóválva elindultam a konyha felé, s közben Jungkookot hallgattam, ahogyan magyarázkodik a maffia ügyeiről. Egyre nehezebb volt elviselni, a mindennapi fojtó kínt amit éreztem, amikor Jungkook későn, esetleg sérülést szenvedve esett be a lakásunk ajtaján. Kim Namjoon, a maffiavezér fia nem engedte Jungkookot kilépni, mindig újabb s újabb feladatot bízott rá, egyre kockázatosabbakat. Sakkban tartotta valamivel, de pontosan mivel, azt én sem tudom. Jungkook minden alkalommal bocsánatot kért tőlem a kimaradásaiért, ahogyan most is tette.
- Nem a sajnálkozásra van szükségem, hanem tettekre. A változásra - mondtam dühösen. - Hányszor hallottam már, hogy sajnálod? És mi változott? Hát a büdös semmi.
Jungkook tekintete elsötétült, és egy pillanatra mintha visszatért volna az a hidegvérű férfi, aki a maffiában tevékenykedik.
- Nem értheted meg, miben vagyok benne - mondta keményen. - Az életem szinte állandóan veszélyben van, és mindennap a túlélésért harcolok. Te csak itt ülsz és panaszkodsz, de fogalmad sincs, milyen nehéz...
