Az olajlámpák világította, sötét, londoni utcákat egy hirtelen jött ködös, eső áztatta reggel lepte el. A fekete, koszos üvegű utcai lámpákon, meg-megakadt egy-egy vízcsepp, hogy utána nagy lendülettel megiramodjon és leessen egy alá tévedt fekete, kopogó cipőre, amely most unottan, mégis magabiztosan lépegetett egy komor épület felé. A cipők gazdája megállt a kerítések előtt és a királykék, vörös és fehér színű zászló takarásában megrázogatta az esernyőjét, mire kijött egy inas és engedelmesen beinvitálta.
Ritka alkalom volt, mikor Luise-t a törvényszéki bíróságra behívták. "Komoly ügy lehet!" Gondolta magában, mikor a kőlépcsőn futott pillantást vetett egy frakkban lévő 35 év körüli úriemberre. Belépve a belül díszes, már-már barokk túlzású, zsúfolt hallba, a hölgy csuromvizes, fekete kabátjáért 2 férfi is jelentkezett.
-Ne foglalkozzanak vele!
Terelte el kézmozdulatával az udvarias magatartást.
-Nem lesz rá szükség!
Nyugtatta a férfiakat.
Majd fellépdelt a jól megszokott virágmintás, vörösbársony szőnyeggel futatott lépcsőkön. Az erős, morgós férfihangok egy nyitott ajtó mögül jöttek és visszhangozva az egész folyosót betöltötték.
"Még jó, hogy titkosügy!"
Gondolta magában Luise, hogy utána nagy lendülettel csapjon le a három nyomozóra és két segédjükre, akik most a barna, feslett térképet terítették ki a falra.
A papírossal történő bénázásuk, tesze-tosza forgolódásuk azonban már kiábrándító volt. A felderítetlen ügyek listája már oly hosszú volt, hogy a középosztálybeli hölgy unottan támasztotta meg állát az asztal fölött, míg hosszú fekete szipkájában lassan teljesen elaludt a cigaretta lángja. A hamut ekkor hirtelen leszórta, mire a férfiak mérgesen, mégis meghökkenve néztek a számukra mindig is arrogáns hölgyre.
-Nos, uraim! Ha megbocsátanak... - tolta el maga alól a széket, mire körülötte sugdolózva összeszólalkoztak - A megoldás régóta a hamu alatt rohad !
Mire azonban a nyomozók leporolták volna az ügyet, Luise-nak már hűlt helye volt.
Vagyis inkább az esernyőjét bontogatta, amellett a férfi mellett, aki lassan fél órája ácsorgott és nézett egy furcsa pontot a kőkerítés menedékében.
---------------------------------------------
A férfi, benyúlt szürke mellényének felső zsebébe, és egy zsebórát húzott ki.
Viseltes darab volt, néhol még látszott ifjú kori, fényes fém borítása. De mára már főként az elsárgult, kopott külső dominált rajta.
A zsebóra halkan, éppen, hogy hallhatóan ketyegett a férfi bőrkesztyűjében. Mely viszont az órával ellentétben, igen csak jó állapotban ékeskedett.
-Oh pardon !... Luise ugye ?
Szegezte a férfi kérdését Luise-nak, aki viszont ennek hallatán kissé meglepődött. Mitagadás, előbb számított, lopott néma percekre, mint egy leszólításra.
-Elnézést, Uram, de ismerjük egymást?
Jött bizonytalanul, és, távolságtartóan, a válasz, miközben a fekete esernyő éppen, hogy szemmagasságba került, hogy Luise láthassa azt a zöldesbarna szempárt, ami még mindig nem rá figyelt.
-Személyesen még nem. De, a hír hozzám is eljutott, városunk ifjú nyomozójáról.
Azzal a férfi tekintetét immáron Luise-ra szegezte.
