Kisfiú - SanHwa ff.

18

- Elképesztő voltál! - emeltem fel Sant egy óriási mosollyal, amint végleg elhúzódott a függöny és körbe forogtam vele.

- Jaj, Hyung! - kacagott vidáman.

- Ezek között tényleg dúl a szerelem, vagy örökbe fogadták egymást? - hallottam meg a színház igazgatót, mire le is tettem a fiút. - Nos, gratulálok! - sétált hozzánk, pontosabban Sanhoz. - Megleptél. Bevallom, aggódtalak Seonghwával színpadra engedni, de megoldottad. Ügyes vagy - húzott egy elismerő mosolyt.

- Köszönöm! - hajolt meg izgatottan. - Nagyon izgalmas volt!

- Hát, azt elhiszem - kacagott. - Holnapig elszámolok mindent, délután megkapjátok a fizetéseteket. Utána pedig rögtön mégegy ugyan ilyen előadást kérek!

- Rendben!

- Na jó, öltözzetek át... Pihenjétek ki a mait. Köszönöm a kemény munkát! - kiabálta körbe, mire mindenki csak hálásan meghajolt, aki itt volt.

Gyorsan mentünk is, hogy vissza tudjunk öltözni. A sminkünk egyáltalán nem erős, szóval azt mondtam, nem kell leszedniük, otthon lemossuk majd, szóval annyival is hamarabb tudtunk elindulni.

- Na mit szeretnél enni? - kérdeztem amint beindítottam a kocsit.

- Nem tudom... Nincs még rizs otthon?

- Rendelhetnénk valamit, ha már ilyen jól sikerült az előadás.

- Az sok idő... Fáradt vagyok. Együnk gyorsan valamit, aztán hagy feküdjek le.

- Feküdj le ha akarsz, de nem szeretném, hogy holnap suliba menj - mondtam, mire értetlenül rám nézett. - Eljött ma pár osztály. 11.b, 12.a, 12.b. Holnap van órám, körül kérdeznék, hogy mit gondolnak az előadásról...

- Engem nem érdekel mit gondolnak - vont vállat.

- Csak a kedvemért... Nem akarom, hogy tényleg bármi rosszat hallj - kérleltem, mire sóhajtva rábólintott. - Szóval mit eszünk?

- Rizst.

- Látom, nem vagy éhes...

- Nem igazán - döntötte hátra a fejét behunyt szemekkel.

- Mindjárt elalszol - nevettem és kicsit a hajába simítottam fél kézzel.

- Te nem vagy fáradt?

- Előadások után még vagy egy óráig annyi adrenalin van bennem, hogy le tudnék küzdeni egy zsiráfot is! - mondtam lelkesen, mire csak halkan kuncogott. - Aludhatnál a szobámban... Lehet nézek egy filmet, mert én még biztos nem fogok tudni aludni.

- Jó... - hümmögte alig hallhatóan.

A házba beérve egyből fürdeni ment, majd azzal a lendülettel bevonult a szobámba is. A konyhára rá se hederített, de hát mindegy. Éhen halni nem fog, majd eszik reggel.

Én csináltam magamnak egy szendvicset, mert többre nem volt türelmem, majd benyomtam valami thrillert. Az leköt, míg én is elálmosodom. Sőt, nem csak leköt, hanem annyira elfelejtek mindent ezen kívül, hogy ott helyben elalszom, még a tányéromat is csak a földre tudtam letenni, a konyháig már nem jutottam el. A szerencsém is csak annyi, hogy az ébresztő alapból be van állítva minden napra, különben biztos elkéstem volna arról a jó kis első óráról.

*

Őszintén, meglepődtem a sok pozitív visszajelzésen. Tényleg. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy tetszett a diákoknak. Az igazgató is ott volt, vele is beszéltem. Ő szimplán csak meg volt döbbenve San alakításán és gratulált nekünk, hogy ilyen jó előadást nyújtottunk. Már azt is elintézte, hogy a kilencedikesek mehessenek megnézni ma, a többi osztállyal együtt.