A vér mit ígér (Vámpírcsókok trilógia 1. része)

2. fejezet

Nem tudom meddig voltam halott. Mintha egy évszázadig Csipkerózsikát játszottam volna.

Hangokat hallottam. Szipogásokat. Segítség kéréseket. Bömböléseket.

Ekkor kinyitottam a szemem. Egy hajón voltam. körülöttem kilencven vagy száz ember. 

Felültem. Megtöröltem a szemem majd hangokat hallottam lentről is. A plafont verték. 

Körülnéztem. A legtöbb ember olyan velem egyidős lehetett. Olyan 20 éves körül lehettek. 

Előttem egy kreol bőrű, bronzbarna, göndör hajú lány ült. Zöld szeme nem árulkodott ijedtségről, vagy félelemről. Nyugodt volt, egytől egyig.

A tengerben gyönyörködött, amin éppen voltunk. Utána megláttam hogy az egész lábfeje fekete színű.

- Megégetted valahol a lábad? - kérdeztem.

- Nem. Kezdek átváltozni. Ahogyan te is. - mondta.

A lábfejemre néztem. Fehér volt, mint a hó.

- Andrea vagyok. Andrea Henderson - felelte

- Olive Sanders. Egyébként miért vagy ilyen nyugodt? 

Nem szólt semmit, csak halványan elmosolyodott.

- Mi az? - kérdeztem kíváncsian.

- Úgy tűnik, jó színész vagyok - mosolygott.

- Vagyis, egyáltalán nem vagy nyugodt?

- Nem. Itt senki sem az. Kitudja mit csinálnak majd velünk.

- Hát ja. Én mindig is féltem kimenni a városba. A vámpírok miatt. Nyaralni se voltam sehol. Legtöbbször otthon voltam, suliba pedig csak úgy mentem hogy gyorsan biciklivel elhajtottam. Csak most voltam egy buliban. Mivel közel volt, ezért elmentem oda. Hát úgy látszik életem legnagyobb hibáját követtem el.

- Én azért nem féltem ennyire. Téged ott csókoltak meg? 

-  Igen, abban a buliban amit most mondtam. Ott ismerkedtem meg egy "vámpírral". Tudod, láttam az auráját. Arany színű volt. Mintha valamiféle félisten lenne - nevettem.

- Engem a szomszédom csókolt meg. Neki is mindig láttam az auráját. Neki szürkéskék volt. Három héttel az eset előtt, a mellettünk lévő házba költözött. Egyből elkezdett velem beszélgetni, meg minden. És amikor megcsókolt, megláttam a valódi kinézetét.

- Mármint?

- Amikor egy utolsót dobbant a szívem szürkéskék ragyogást láttam. Majd, amikor már homályosan láttam, a bőre hófehérré vált amin szürkéskék minták voltak.

Próbáltam visszaemlékezni, hátha láttam én is Liam valódi alakját. Gyerünk Olive, gondolkozz! Pörgesd vissza azt a napot. Gondolkoztam. Gondolkoztam. És akkor eszembe jutott.

- Nekem arany fény vakította ki a szememet, amikor átváltozott. Nagyon homályosan de láttam hogy a bőre arannyá vált, amin piros mintákat láttam. Mi is ilyenné fogunk válni?

- Talán csak a kinézetünk. Viszont nem leszünk képesek arra amire ők. Amikor már teljesen átváltozunk, nem leszünk képesek a szeretetre. Nem lesznek álmaink és életcéljaink. Csak a vezetőt fogjuk szolgálni.

- Honnan tudsz ilyen sokat? - tettem fel a kérdést.

- Egyik barátnőm mesélte. Az egyik ismerősét látta meg álmában aki akkorra már teljesen átváltozott és nem voltak érzelmei.

- Jézusom.

Ekkor meghallottuk a hangosbemondót.

- Megérkeztünk a Vámpírlakba! Kérem szálljanak le! Ha ki akarnak ugrani a hajóból, azt nem ajánljuk! Köszönjük figyelmüket!