Ashton soha életében nem gondolta volna, hogy reggel, amikor felébred, a kertben egy félig meztelen, vérrel borított lányt talál.
Hogy őszinték legyünk, soha senki sem számít erre, soha.
A lánynak fogalma sem volt, hogy hol van, vagy hogyan került ide. Csak arra emlékezett, hogy éjszaka tele Hold volt, és igencsak nagy bajban volt. Az emlékek, mindig zavarosak voltak farkas alakban, de a tény, hogy a testét beborította a vér, és az oldalán hatalmas vágás díszelgett, meggyőzte, hogy nem sima erdei látogatáson vett részt.
Ashtonnak fogalma sem volt, arról hogy mit tegyen ilyen helyzetben. Sőt még abban sem volt biztos, hogy ilyenkor van valami eljárás. Ennek ellenére besietett és felkapott a szobája padlójáról egy pólót.
Aggódott a saját biztonsága miatt, azonban amint visszatért a kertbe, nem volt lehetősége tovább várni.
A lány teste vadul rázkódni kezdett, az elvesztett vérmennyiség pedig megrémítette.
Ashton közelebb lépett.
Elképesztően furcsának találta a lány hajszínét, ami szinte fehérnek tűnt, annyira világos volt. A vér úgy tapadt rá, mint a kosz, de akkor is szembetűnő volt. A fejébe véste, hogy később megkérdezi, hogy természetesen ilyen, vagy festi.
A lány a hasán feküdt, így a jó rálátása nyílt a hátára. Egy halom vágás, és apró karcok borították a sápadt bőrt.
- Helló? – szólított a meg. Inkább kérdés volt, mintsem köszönés.
Amint a lány meghallotta, felpattant és elhátrált. Időt akart nyerni, hogy felmérje, hogy mekkora fenyegetést jelent a számára a fiú.
Ashton felemelte a kezét és meglóbálta a pólót, mint egy megadási zászlót, hogy lássa nincs szándékában bántani.
Ösztönösen hátra lépett, amint a lány kiengedett egy halk morgást. A sárga szem láttán elnyílt az ajka.
- Csak biztos akartam lenni abban, hogy jól vagy? – A lány felé nyújtotta a pólót, miközben alaposan szemügyre vette.
A lány tétován az ajkára harapott, hogy megőrizze a nyugalmát, és a kezében legyen az irányítás. Ez volt a leghatásosabb módja. Bizonytalanul előre lépett és kitépte Ashton kezéből a pólót.
- Van elsősegély dobozod? – kérdezte miközben áthúzta a fején a pólót. Sajnálattal pillantott le a ruhadarabra. A vér már foltokban átitatta.
- Igen, bent van – bólintott gyorsan Ashton. Állt, és bámult, mire észbekapott. – Ja, hogy használni szeretnéd?
- Igen, pontosan erre céloztam – forgatta meg a szemét a lány.
- Gyerünk be, rohadt hideg van. – Megfordult és céltudatosan a ház felé sietett. Néha hátra pillantott a válla felett, hogy követi-e a lány.
Amint becsukódott mögöttük az ajtó, a mutatóujját a lány ajkára helyezte, csendre intve. A folyosó végén levő ajtóra mutatott.
- Az, az én szobám. Menj be és várj meg. Hozom az elsősegély dobozt – suttogta. – Próbálj meg csenden maradni, rendben? A családom még alszik, és nem sértésnek szánom, de nem szeretném, ha itt találnának. Nem szeretném ezt kimagyarázni.
A lány bólintott, így a kettőjük útja elvált. A srác szobája nem sokban különbözött a többi tinédzser szobájától. Talán az illat volt más. Észrevette, hogy van egy külön fürdőszoba is, odament.
Amikor a fiú visszatért a kezében az elsősegély dobozzal, és átnyújtotta a lány kissé megkönnyebbült. Amikor feltúrta a doboz tartalmát, végtelen hála öntötte el, amiért volt varrathoz alkalmas cérna és tű.
Azonnal munkához is látott. A srác a kád szélére ereszkedett, és félelemmel a szemében nézte, hogy mit művel.
- Finnyás vagy? – kérdezte hirtelen a lány. Szőke haja meglibbent, ahogy felkapta a fejét. Miután végez, valakinek fel kell takarítania a vért.
Tudta, hogy végül begyógyulna a sebe, de túl hosszú ideig tartana. Jobbnak látta, ha összevarrja, még mielőtt ismét elveszti az eszméletét.
- Attól függ, hogy mit kell csinálni – válaszolta Ashton.
A lány lenézett a rengeteg vérre, ami szinte mindenhova került. Ashton megrázta a fejét.
- Rendben leszek.
Megadta a lehetőséget, hogy elhagyja a fürdőt, még mielőtt varrni kezdett volna, de ott maradt. Hallotta, hogy a szíve száguldozik. Felnézett.
Ashton sápadtan nézte, ahogyan dolgozik.
- Nem kellene, érzéstelenítsd, hogy ne érezd? – kérdezte. Az arca megrándult, ahogyan egy újabb öltés készült el.
- Hozzászoktam – szűrte ki a fogai között, vékony keze megremegett, ahogy a tűt áthúzta a bőrén.
Amint végzett, Ashton felajánlotta, hogy bekötözi a sebet. A lány gondolkodóba esett. Máskor rögtön elutasította volna, de tiszta fejjel kellett gondolkodnod. Rengeteg vért veszített, és az sem volt, olyan egyszerű, hogy saját magát foltozza össze ezek után. Lassan bólintott, Ashton pedig kötözni kezdett. A kezei annyira remegtek, a lány elég viccesnek találta.
- Kösz – motyogta, miközben feltakarított pár csepp vért, amit az előbb hullatatott el.
- Szívesen. Nincs szükséged egy nadrágra, és egy újabb pólóra, amit nem véreztél össze? Szabad megkérdeznem, hogy mi történt?
Az egész egy kérdésnek hangzott. A lánynak vissza kellett fognia magát, hogy ne nevesse ki, amiért ennyire ideges volt.
- Igen, jó lenne, a póló nem nagydolog. – Szándékosan nem válaszolt az utolsó kérdésére. Ashton lassan bólintott, és elhagyta a fürdőszobát.
Pár másodperccel később visszatért, egy boxerrel, és egy melegítőnadrággal.
- Esküszöm, hogy tiszták – mondta, miközben letette a mosdókagylóra.
- Jó tudni – nevetett fel a lány. Megfordult és az ajtókeretnek támaszkodott, így szemben volt a sráccal – Rajta, tudom, hogy majd meghalsz, hogy megkérdezhesd
Mély levegőt vett mielőtt felnézett volna.
- Mi a franc történt?
Azt fontolgatta, hogy esetleg hazudhatna is. Elég lett volna, annyit mondania, hogy verekedésbe került, és nem emlékszik semmire. Végül is ez részben igaz volt. De látni akarta a reakcióját.
- Nem hinnél nekem, ha elmondanám. – Közhelyes mondat volt, de mosolyognia kellett. A fiú viszonozta.
- Próbáld meg.
- Vérfarkas vagyok – válaszolt, ahogy kimondta az ajka vége felfele kunkorodott. Látta, amint a fiú összevonja a szemöldökét, mint aki nem erre a válaszra számított, ami érthető volt.
Egy kis ideig néma csendbe burkolózott. Látszott rajta, hogy küzd magával. Az arca kisimult.
- Oké. Nos, örülök, hogy megismerhettelek – szólalt meg. – Ashton vagyok, és azt hiszem, van miről beszélgetnünk.
