ÖRDÖGI KÖR - Sátáni Tinédzserek a Boszorkány Erdőben

5. Fejezet : Rémálmok

Sötét volt. A hőmérséklet jóval az átlagos alá eshetett, mert egy erőteljes hideg fuvallat söpört végig az árnyas tájon. A szél süvítő hangját messziről is hallani lehetett és a tücskök ciripelése betöltötte az amúgy kellemesen csendes estét. Valahol állatok neszeltek, sündisznók, talán őz gidák mászkáltak eleséget keresve. Ropogás közeledett, olyan finom zörgés, amit egy kandallóban pattogó tűzrakás szokott hallattatni. Lassan a töredező gallyak égő illatát is érezni lehetett. Egészen biztosan tűz égett.

Hol vagyok?

Hazel kinyitotta a szemét. Az erdő szélénél találta magát, a ködös Gehenna keleti oldalán. A sötét éjszaka magába ölelte a fákat, egy nagy fekete masszává simítva az erdőt. A lombok között szürke füst szállt felfelé, egy nagy gomolyagban végződve valahol a tisztás felett. A köd takarásából épphogy ki lehetett venni a halványan égő tűz pirosas lángjait.

Hazel körülnézett, a kitaposott ösvényt keresve. Jól ismerte az erdő ezen szegletét, ezért tudta, hogy kell lennie valahol egy barnás útnak, ami egyenesen a tisztáshoz vezet. Csakhogy nem volt ott semmilyen út. Helyette bokrok és magas fű határolta az erdőt. Összeráncolta szemöldökét, majd megfordult, hogy szemügyre vegye a házát, aminek mögötte kellett állnia. Hazel hangosan szisszentett egyet, amikor meglátta, hogy a ház amiben felnőtt teljesen máshogy nézett ki. Nem tudta eldönteni, hogy a sötét miatt látja - e másnak, vagy dúrván beverte a fejét és most hallucinál. Egy sokkal magasabb, sokkal élesebb vonású ház állt mögötte, fél mérfölddel távolabb. Több emelete volt mint az övéknek, keskeny ablakokkal és egy erkéllyel, ami az erdő felé nézett. Tornyos tetején ezüstösen csillogott egy szélkakas, ide oda vergődve a szélben.

A csípős szellő átfújt Hazel haján, a kastélyszerű ház irányába szállva tovább, mintha azt akarná sugallni, hogy nézze. Halovány mozgást vett észre a házban, egy villany kapcsolódott fel az erkély melletti szobában. A fény vándorolni kezdett, mire Hazel rájött, hogy nem is lámpából, hanem olaj mécsesből jön a világosság. A fény egy pillanatra mozdulatlanná vált, majd eltolódott az erkély ajtaja és kilépett a mécses tartója. Hazelnek hunyorognia kellett, hogy az enyhén lobogó tűzcsóva mellett ráismerhessen az illetőre.

Először a hosszú fehér hálóinget vette észre, ami egészen az erkély padlójáig lenyúlt. Viselőjének alkarig érő sötét haja volt és még a messzeségben is csillogó zöld szeme. Hazel egy pillanatra azt hitte, hogy egy távoli tükörbe bámul, mielőtt a lány megemelte mécsest tartó kezét és jobban az arcához vonta. Arckifejezése rezzenéstelen volt, mint egy régi festmény. Erős vonásai kontrasztot képeztek, a lángból áradó fény árnyjátékot játszott hófehér arcán. Egyenesen Hazelre vetette smaragd színű szemeit, amitől kirázta a hideg. Olyan kemény tekintete volt, mintha tisztán át tudott volna nézni a gondolatain, egyszerre volt nyugtalanító és megtörhetetlen. Ki...vagy te? Hazel csak akkor tudta levenni róla a szemét amikor felemelte a másik kezét és az erdőre mutatott.

Hazel visszafordult az erdő felé, ami elől hirtelen szerte foszlóban volt a köd. Az erdőből halk nevetés hallatszódott, ami Hazelt egy kellemetlen érzéssel töltötte el. Átnézett válla fölött az erkélyre, hogy megbizonyosodjon róla, tényleg volt ott valaki, de addigra a lány már eltűnt. Ahogy a köd egyre széljebb oszlott, úgy a nevetés egyre hangosabb lett. Nem tudott nem arra gondolni, hogy itt valami nagyon nincsen rendben. Mégis egy zsigeri érzés az erdőbe húzta. Egy utolsó pillantást vetett a sötét kastélyra, mielőtt elindult a bokrok között.

Talpa alatt érezte a nyirkos fű csomókat, ahogy beljebb haladt. A bokrok elevenebbnek hatottak, mint amikor Emilyvel látogatta az erdőt és mintha a fák is erősebbek, fiatalabbak lettek volna. Amint közelebb ért a tisztáshoz súrolni kezdte kézfejét a magas gyom, az egyetlen érzés, ami a nappal látott erdőre emlékeztette. Minden más teljesen idegen volt. Ahogy a szél megrezzentette az ágakat, és az visszhangot vert az erdő fáin, valahogy az is olyan volt, mintha egy teljesen másik erdőben sétálna. Nem tudta volna megmondani, hogy miért, de úgy érezte, hogy ez nem a Boszorkány Erdő.