Találkozás

62 1 0
                                    

Elég rég voltam már valami jó helyen, már ideje lenne kimozdulni. Felöltöztem majd elindultam út közben észre vettem egy meleg bárt. Habozva, de végül bementem. Rég voltam férfial ki tudja lehet nagyon béna lennék. Na nem baj. Kinyitotam az ajtott majd bementem a bárpultnál kértem egy italt. Körül néztem hátha van valaki aki jó lenne számomra. Egy ideig nézelödtem. Majd kimentem kiszelöztettni a fejem. Kint láttam egy viszonylag fiatalnak kinéző srácot a cigizőt kereste, majdhogynem mindenben is föl akart borulni. Végül meglátott és rájött hogy itt a cigizö,. Ide botorkált és szerencséjére elkaptam mielött beverte volna a fejét. Végig mértem amig a kezemben tartottam. Izmos test, hosszú fekete haj amit kontyba fogott. Kissé lányos arcal volt megáldv, de ez még szexisebbé tette. Tudtam hogy megtaláltam amiért jöttem. Meghivtam egy piára amit nyilván elfogadott. Alig áll a lábán, de azért még vedel. Remélem hogy nem a detoxba kell vinnem az ágyam helyett.
Végül rászánta magát és megszolalt a padon fekve.

- Ge-to-u - mormogta a szavakat

- Heh? - na hogy ebből semmit nem tudtam kivenni az is biztos.

- Geto a nevem hivj Getonak

- Áhh vágom én Gojo vagyok - nézet fekete szemeivel már-már lyukat bámult rám. Nem értettem miért néz ennyire, de nem zavart talán ő is fürkész magának

Hirtelen felalt és annyit mondott "cigi most "  meglepödtem szoval parancsolgat. Kimentünk. Végig rajta volt a szemem a holt fény megvilágitota baba arcát. Igen kibaszott szexis muszáj megdugnom. Kezdett feszülni a farkam. Geto hirtelen rám dölt. Egy ideig nem szolalt meg csak szivta a cigijét fentebb tartotta gondolom igy jelzi hogy szivjak bele. Én magam nem dohányzom igy megfogtam a kezétés a cigit a szájához irányitottam. Vette a lapot, de ezután a cigi füstjét rám fujta. Nem birom a füstött igy ez elégé zavart

- Ágy

- Hm? - nem igaz elsöre nem tudja ugy mondNi hogy értsem

- Ágyyy ágyat akarok. - igy nem engedhettem haza. Igy felvittem magamhoz. Örültem hogy már az ágyamban fekszik de mindjár bealszik ez igy nem lesz jó. Probáltam ébren tartani.

- Geto ne aludj - piszkáltam arcát ami látszolag nem tetszett neki

-  Hagy aludni

- Hmm nem

- Ohh basznál meg - ültem fel az ágyon majd vöröslö arcal konstatáltam magammal hogy ezt a mondatott rohadtul elbasztam.

Gojo felhuzta egyik szemöldökét. Pimaszul és perverz modom elvigyorodott majd letépte Getorol a ruhát. Geto tudta ezt gecire elbaszta probált tiltakozni, de a férfi nem hagyta magát. Kikötötte a fiatal srácot majd verni kezdte a farkát miközben tágitotta. Ugyan Geto volt már féfival de azok közül egyik sem volt vele ilyen szenvedélyes. A férfinak már fájdalmasan feszült férfi tagja igy habár még nem birta kellö képen kitágitani felhelyezte magát a fiatal srác testébe. Geto nagyott üvöltött elégé fájt neki. Tudadta a férfival hogy azzonal vegye ki ebbe  ö nem egyezett bele.

- Szerinted érdekel mibe egyezel bele és mibe nem? Különben is te mondtad hogy baszalak meg akkor most mi bajod?

- Egy szoval nem mondtam azt akartam mondani hogy baszodj meg.

- Ezzel kicsit elkéstél - Geto a felháborodás miatt fel se tünt neki hogy teljesen hozzá szokott a férfi testrészéhez. Akkor eszmélt csak fel mikor a férfi mozogni kezdett. Nem akart örömet okozni a férfinak igy minden egyes hangott elfolytott hogy a férfi még végetlenül se élvezze. A férfi egyre kemélyebben dugta a fiatal fiú testét míg el nem élvezett.

Szextárgy (Gojo x Geto ) Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt