Kisfiú - SanHwa ff. ✓

20

- Ez mi a f... - meredtem arra a nagy tömegre, ami a színház előtt gyülekezett.

- Huha... - San szinte az üvegre tapadt, míg én egy olyan parkolóhelyet kerestem, ahol nem esnek azonnal nekünk.

Az igazgató említette, hogy a szerdai előadásra jön pár riporter meg sajtós, de ez több tucat!

Olyan közel parkoltam a hátsó bejárathoz, amennyire csak lehetett, majd Sant szinte berántottam az épületbe, nehogy meglássanak minket.

- Csak hogy megérkeztetek! - lépett mellénk Mr. Anh egy baljósan óriási mosollyal.

- Mi ez a sok kamerás? - vontam kérdőre máris.

- Felkapott lett az egyik múltheti cikk a darabról. Az igazgató leszervezte ezt az előadást, hogy csak újságírók jöhessenek. Fényképezhetik az egészet, hárman engedélyt kaptak a vakura.

- Hát ez remek... - ironizáltam.

- A pénz az pénz - vont vállat. - Tegyétek oda magatokat. Szöultól Busanig, szinte mindenhonnan jöttek. Ha jól sikerül, a felét megkapjátok - árulta el, mire már az én szemeim is felcsillantak.

- Jól van, de San még sosem próbált így. Mi van, ha kizökken?

- Majd segítesz neki.

- Nem érti... - sóhajtottam.

- Menni fog, ne aggódj - mondta San. - Majd megpróbálom ignorálni, ha zavaró.

- Egész előadás alatt fényképező kattogást fogsz hallani. Valószínűleg még sugdolózni is fognak páran, de ezt vedd félsikernek. Azért vannak itt, mert érdekled őket. Mutasd meg a tehetséged egész Koreának - biztatta a rendező, majd egy szerencsés vállszorítás után lelépett.

Készülni kezdtünk. Ruha, smink, gyakorlás. Sannak sok tanácsot próbáltam a fejébe nyomni, hogy majd hogyan fogadja a legjobban a villogást meg a sajtósok kameráinak idegesítő hangját. Egy szenvedés így szerepelni, főleg ha közben dumálnak is. Olyan érzés, mintha nem is figyelnének ránk.

*

Az első pár perc még nekem is fura volt, nem hogy Sannak. Láttam rajta, hogy zavarja a vaku, meg hogy pár hangosabban kimondott szó elér hozzánk is. Ennek ellenére, jól játszott. Nem felejtette el a szövegét és nem esett ki a szerepéből sem. A részt, amiben egyedül van, azt is elképesztően csinálta. Még könnyeket is sikerült kipréselnie magából. Nagyon remélem, hogy valamelyik lefotózta.

Utána tíz perc szünet. Mr. Anh oda meg vissza volt, azt mondta, az újságírók elégedettnek tűnnek és eddig még senki nem lépett le. Ha ez tetszett nekik, akkor garantálom, a második felvonástól el fognak ájulni. Még csak most kezdődik az izgalom!

A fojtogatás jól ment.

Túl erősen szorítottam meg, de ügyesen jelezte azzal, hogy a kezembe marta a körmeit. Hallottuk, ahogy meglepődnek, az a három vaku pedig ilyen gyorsan még nem villogott az előadás alatt.

Mikor az igazgatót vertem szét, azon is csodálkoztak.
Majd jött a rész, mikor Sant fenyegetem meg azzal, hogy letöröm a körmét.

Mind a két mutatóujjára van egy rövid műköröm ragasztva, hogy ha véletlen a rossz kezét kapjam el, akkor ne essen baja, valamint így látványosabb, hogy valamit tényleg lepattintok az ujjáról.

De persze, ezt nekem most is sikerült teljesen elszúrnom...

Mikor elkaptam a kezét és a körme alá nyúltam, már akkor is feltűnt, hogy a szokásosnál sokkal jobban ellenkezik. Másik kezével már idő előtt felém kapott, de gondoltam csupán csak az adrenalin hajtotta meg hirtelen. Én is felpezsdültem, és nem is foglalkozva azzal, hogy ezúttal valahogy sokkal nehezebb letörni a körmöt, egy erős mozdulattal felpattintottam az ujjammal.