Életlelkek 1. - A kezdet

5. Fejezet

A küldetés

Cirkon Aventurin sebes léptekkel ment előre. Egyetlen célja volt csupán, hogy minél távolabb kerüljön az idegesítő testvérétől. Az agyára ment az okoskodással, plusz nem értette miért baj, hogy Finixet bezárta a börtönbe. Ő teljesítette a kötelességét, a többiről majd az apja gondoskodik.

Viszont arra már nem szívesen gondolt, hogy mennyire kérlelte őt, hogy engedje ki. Csupán ez az érzés mocorgott a lelke mélyén és nyugtalanította a herceget.

Mikor járt volna el megfelelően?

Mindig ő végezte el a piszkos munkát, neki kellett fel takarítania az apja és a testvére után hagyott mocskot, mert ezzel bízták meg, amit kezdetben nem szívesen tett meg, de később már felhagyott azzal, hogy lázadjon, vagy eltnődjön erkölcsileg helyes-e vagy nem. Lelkiismerete már nem volt, ezért Cirkon pusztán nem foglalkozott ezzel. Ahogy ezelőtt sem, most sem érezte kellemetlenül magát amikor más szemében rossznak tűnő cselekedetet hajtott végre, mert már belefáradt abba, hogy fellázadjon a sorsa ellen.

Kivételt képezett Finix és az ő kétségbeesett tekintete.

Sietve kerülte ki a szemből jövő szolgálókat, hogy minél hamarabb odaérjen a saját szobájához. Végigsétált a hosszú folyosón, egész addig amíg nem talált egy erkélyt, amit ő felszállópályának hívott. Minden folyosó végén volt egy korlát nélküli kiugró, ami megkönnyítette a tündérek dolgát. Kényelmesen repülhettek, nem zavarva a szolgálók dolgát, akik viszont nem tudták használni, mert nem volt szárnyuk.

Cirkon kilépett a nyüzsgő folyósóról és a hajnal szépségével találta szembe magát. Nem számított arra, hogy ilyen hideg lesz. Dideregve, felröppent az égbe és megkereste a tekintetével a NY felé néző tornyát és megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy a kedves bátyja nem rombolta le.

Régebben mikor kisebbek voltak, ő és a testvére sokszor viccelődtek egymással. Egyszer a kicsi Cirkon belopózott testvére szobájába és szórakozásból összefirkálta az arcát, amíg aludt. Az egészben az volt a vicc, hogy a kicsi Kalcit semmit nem vett észre az egészből és nyugodtan sétált be az aznap esti bálra, tudva, hogy semmi kellemetlenség nem fogja érni. De amikor az össznép észrevette a tréfát, harsány nevetésben tört ki. Kalcit először nem értette mire ez a jókedv, mikor egy szolgáló félve a fülébe suttogta észrevételét. Mérgesen hagyta ott a tróntermet és megfogadta, hogy megbosszulja aki ezt tette vele. Hamar kinyomozta, hogy az öccse a tettes.

Másnap Cirkon tornya egy robbanás következtében összedőlt, maga alá temetve a bútorok és személyes tárgyak kavalkádját. Amikor Cirkon megtudta mi történt, éktelen haragra gerjedt és durcásan közölni akarta nemtetszését az esettel kapcsolatban. Kalcit ezt a pillanatot választotta, hogy neki ugorjon az öccsének - amiből hamar verekedés lett - amikor a szüleik felbukkantak és gyorsan véget vetettek a civakodásuknak. Azóta az eset egyszer sem ismétlődött meg.

A torony összedölése után, a szakembereknek egy hétbe telt visszaépítenie az eredeti állapotába, ami elég sok kellemetlenséget okozott mind a szolgálóknak, mind Cirkonnak, aki addig a vendégszobába kényszerült. A mágia a segítségükre volt, de így is hosszadalmas folyamatot ölelt körbe.

Mostanra már mosolyogva gondolt az emlékre. Igaz, Kalcit már szászor visszakapta, de azért nem lehetett hibáztatni a terve miatt. Egy összedőlt torony nem akkora veszteség, mint ha valakit kinevetnek, az összefirkált arca miatt.

Cirkon az erkélyén landolt, majd rögtön kinyitotta az ajtót és belépett a szürke félhomályba.

A szobája egyszerű volt, semmi extrát nem tartalmazott. Az alap szükséglethez elengedhetetlen bútorokon kívül semmi dekoráció nem volt. Azóta, mióta Kalcit felrobbantotta a tornyát, nem merte otthonossá tenni, nehogy a véletlen folyamán tönkremenjenek.