Vannak, amik nem kapnak elég figyelmet az életünkben.
Ám ha a megfelelő ember mellett lehetünk,
Érdeklődésünk horizontja tágul,
S így a dolgok értelmet nyernek.
Új nézőpontból szemlélhetjük az életet,
Tudásunk is csak gyarapszik, mint a folyó,
Mi csendben hömpölyög, de medrét tágítja,
Minden apró kavicsot magával ragadva.
Az idő múlásával látjuk,
Hogy a figyelem hiánya
Nem üres közöny csupán,
Hanem elveszett lehetőségek lánca,
Mit észrevétlenül építünk magunk köré.
Mégis, amikor valaki ott van mellettünk,
Ki a lélek mélyére lát,
Minden apró rezdülés fontossá válik,
Mint egy pillangó szárnycsapása,
Mely viharokat kelt messzi tájakon.
Ez a közös látás,
Ez az egymásba fonódó figyelem,
Megmutatja, hogy a világ nemcsak a nagy dolgokról szól,
Hanem a rejtett, csendes csodákról,
Amik csak arra várnak, hogy felfedezzük őket.
Mert az élet valódi gazdagsága,
Nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban rejlik,
S ha két lélek együtt fedezi fel ezt a kincset,
Minden, mi addig értelmetlennek tűnt,
Most ragyogó fénnyel világítja meg útjukat.
Az igazi kapcsolat pedig olyan,
Mint egy tükröződő tó felszíne,
Melyben a másik szemében látjuk meg önmagunkat,
És ekkor döbbenünk rá,
Hogy minden, mi figyelmetlenül elhanyagoltunk,
Most egyszerre válik fontossá és érthetővé.
