Úgy döntöttem az előadások után, hogy kiszakadok kicsit a közös albérletünkből, és egy kicsit más környezetben fogok tanulni. Hideg, esős, szeles volt az idő, de ez sem tartott vissza attól, hogy lemenjek a kedvenc kávézómba. Mikor odaértem, felakasztottam a kabátomat egy fogasra, és leütem egy boxba. Ekkor megjelent ő, minden probléma forrása. Jeremy nagyon helyes pasi volt, kék szem, szőke haj, kisportolt alkat, minden ami kell. Álmodozó típus. Ő is az egyetemre járt, de nem fejezte be, és azóta az álmait kergeti, mint kezdő színész. Ott találkoztunk utoljára. Kettőnknek sajnos megvolt már a sztorija. Sokadik alkalom volt hogy próbálta visszakönyörögni magát, mondván folytassuk ahol abbahagytuk. Egyelőre még nem mondtam neki semmit, de szinte szikrázott közöttünk a levegő, mással sosem éreztem ilyet. Mintha lett volna valamilyen különleges varázsa.
Hazaérve izgatottan meséltem a lakótársaimnak kibe botlottam, de ők nem osztották a lelkesedésem. Igazából ez érthető. Jeremy visszatérő fejezet az életemben, akivel mindig is se veled, se nélküled kapcsolatban voltam. Egyszer szó nélkül elment, és egy üzenetben szakított velem, legutoljára viszont én tettem pontot a dolog végére, mimor kiderült hogy megcsal. Ezek irtózatosan nehéz idők voltak az életemben, sírás, depresszió, romló tanulmányi eredmények, és még sorolhatnám. Ezekben az időkben Emily és Rachel voltak, akik vigasztaltak, mellettem álltak, és felrángattak engem a gödör aljáról.
Először Rachel próbálta tapintatosan tudtomra adni, miért aggasztja a dolog.
-Scarlett, ne haragudj, de szerintem ez rossz ötlet. Ha valaki egyszer hibázik, annak jár egy második esély, amennyiben megbánta amit tett. De ő már kétszer is magadra hagyott téged. Mikor legutoljára végeztél vele szörnyű állapotban voltál lelkileg. Nem akarunk még egyszer úgy látni téged.
Talán furcsán hangozhat, de valamiért csalódott voltam. Az hogy Jeremy visszatért teljesen felvillanyozott engem, és úgy éreztem, ők ezt nem akarták megérteni.
-Tudom, és értem amit mondasz, de egész egyszerűen nem tudok rá haragudni. Azt mondta megváltozott, komoly tervei vannak, és ehhez szüksége van egy olyan érzelmi háttérre, amit csak tőlem kaphat meg!Ekkor Emily felpattant, és ingerülten, emelt hangon válaszolt. Mindig is ő volt a leghevesebb, legindulatosabb hármunk közül.
-Sajnálom Scarlett, de úgy gondolom elment az eszed! Egész egyszerűen nem mehetsz vissza ahhoz a szemét alakhoz! Kihasznált, becsapott, majd borzalmas állapotban hagyott téged magadra. Nem hiszem el, hogy ezek után csak meg kell jelennie, és te máris a karjaiba futnál! Szeretünk téged, és nem fogjuk végignézni, ahogy ismét tönkretesz téged az a mocsok!Kissé úgy éreztem magam, mint akit arcul ütöttek. Látszott hogy Rachel nem szeretett volna ilyen nyers lenni, de egyetért azzal amit Emily mondott. Felkaptam a vizet, és azt mondtam:
-Jó ég! Kik vagytok ti, a szüleim? Nem akadályozhatjátok meg, hogy találkozzak vele! Ahhoz el kell rabolnotok, vagy tudomisén!Ezt követően beviharzottam a szobámba. Nem is tudtam, hogy miféle ötletet adtam nekik.
YOU ARE READING
Ahhoz el kell rabolnotok!
General FictionEgy fura helyzet, egy borzasztó döntés, és a barátok, akik ha kell, megteszik a legdurvább dolgokat is az érdekedben.