Ázsia meglepetésekkel -Charles Leclerc-

1.fejezet

Gyűlölöm, hogy a társadalom szemében kevesebbet érek, csak mert nő vagyok. Sőt, duplán hátrányos helyzetből indulok, mert ráadásul szőke nő. Naponta hallom a kollégáktól a számukra jobbnál, jobb vicceket, én pedig, hogy ne legyen teljesen szar a légkör, velük nevetek, minden egyes alkalommal.

Már gyomorgörccsel kelek, hogy újra munkába kell mennem, hazaérve, pedig a stressz, sírásként távozik belőlem.

Amint hazaérek, ledobom magam a kanapéra, és csak bámulok magam elé. A nap folyamán hallott megjegyzések, a kollégák kárörvendő nevetése még mindig visszhangzik a fejemben. "Nem baj, hogy nem sikerült, férjet úgy is a száddal fogsz fogni", "Nyugi Cicus, a tőzsde, nem Barbieland",  újra és újra hallom a gúnyos szavakat, mintha a bőröm alá kúsztak volna. Elég volt egy pillantás a tükörbe reggel, hogy előre tudjam, milyen lesz a napom. Szar. Most megint itt tartok, mint minden este, kiüresedve.

Rachel belép a nappaliba, és azonnal észreveszi, hogy valami nincs rendben. Nem mintha újdonság lenne. Sóhajtva mellém ül, de most máshogy néz rám. Határozott, szinte kihívó tekintettel.

-Meddig fogod ezt tűrni, Dalia? - kérdezi halkan, de a hangja kemény.

Felsóhajtok, és a plafonra meredek.

-Nem tudom. Olyan, mintha... belefásultam volna. Minden nap ugyanolyan. Nem akarom, hogy utáljanak.

Rachel szeme szabályosan megvillan villan.

-Miért érdekel, hogy mit gondolnak? Te ennél többre vagy képes. Nem látod, hogy ők azok, akik nem érdemelnek meg téged?

Felnézek rá, de nem válaszolok. A szavak mintha távolról érkeznének, mintha nem is rólam lenne szó. Rachel azonban nem hagyja ennyiben. Felpattan a kanapéról, és a szobája felé indul, majd egy laptopot hoz vissza. Leteszi elém, és kinyitja. A képernyőn egy jelentkezési lap villog.

-Tudod, mi ez? - kérdezi, és anélkül, hogy megvárná a válaszom, folytatja. - Az Ázsia expressz. Ne nézz így rám, Dalia! Mindig is mondtad, hogy valami izgalomra vágysz. Hát tessék! Itt az alkalom. Mutasd meg mindenkinek, hogy többre vagy képes, hogy veled nem lehet csak úgy szórakozni!

Nézem a képernyőt, és érzem, hogy a gyomromban egyre nagyobb a feszültség. Jelentkezés az Ázsia expresszbe. Őrültség. Mégis... Rachel szemében látom azt a fényt, amit mostanában én már nem tudok magamban felfedezni.

-És ha nem sikerül? - kérdezem halkan.

-Miért ne sikerülne? - Rachel visszaül mellém, és a vállamra teszi a kezét. - Nem kell, hogy mindenki elismerjen. De legalább magadnak bizonyítsd be, hogy többre vagy képes, mint amit ők gondolnak. Ha meg nem válogatnak be, ugyan mit veszítesz? Két percet az életedből?

Nézem a jelentkezési lapot, a kurzor villog előttem. Rachelnek igaza van, de valahogy még mindig nehéz elhinnem. Egész életemben azt hallgattam, hogy nem vagyok elég. Nem elég okos, nem elég kemény, nem elég... valami. Most pedig itt van ez az esély, hogy végre bizonyítsak, ha nem is nekik, legalább magamnak.

-Nem tudom, Rachel... - mondom végül, de a hangom bizonytalan.

Rachel türelmetlenül felpattan, és a szoba egyik végéből a másikba járkál. Látszik rajta, hogy bosszantja a hezitálásom.

-Dalia, te beszélsz mindig arról, hogy ki akarsz törni. Hogy nem bírod tovább ezt a tespedést, ezt a lenézést. Akkor most itt az alkalom! Ezzel az egésszel veszíteni valód nincs, de ha nem próbálod meg, azzal biztosan elveszítesz valamit, magadat.

Tudom, hogy igaza van. Úgy érzem magam, mintha egy dobozban élnék, és minden nap egyre kisebb lenne a hely körülöttem. A munka, a megjegyzések, a gúnyos nevetés, mind-mind szorítanak, míg végül már levegőt venni sem tudok.

Rachel visszaül mellém, és halkan folytatja.

-Nézd, én ismerlek téged. Tudom, hogy sokkal több van benned, mint amit ők látnak. És ha most nem lépsz, akkor soha nem fogsz tudni kitörni belőle. Vagy talán én ismertelek félre, és tényleg beazari vagy?

A kezem lassan a laptop felé mozdul. A jelentkezési lap egyszerűnek tűnik. Pár kattintás. De mégis, mintha valami hatalmas lépés lenne. Talán tényleg az. A kurzor fölött tartom az ujjaimat, és egy mély levegőt veszek.

-Oké - mondom halkan, inkább magamnak, mint Rachelnek.

-Oké? - Rachel hangja felderül. - Akkor csináld, Dalia! Jelentkezz!

Kitöltöm az adatlapot, majd ujjamat lassan a „Küldés" gombra viszem, és megnyomom. A képernyő egy pillanatra lefagy, majd az üzenet megjelenik: „Sikeres jelentkezés".

Rachel felnevet, és átölel.

-Látod? Megcsináltad!

Én pedig csak ülök ott, és először érzem azt, hogy talán tényleg képes vagyok valamire. Hirtelen olyan, mintha egy kis darab szabadságot kaptam volna vissza.

-Csak éljem túl! - nevetek.

-Túl fogod. Ha nem jössz vissza, odamegyek, és én öllek meg - ölel magához.

Az Ázsia expresszre való jelentkezés abszurdnak tűnik, és még mindig nehezen tudom elhinni, hogy megtettem. De ahogy a jelentkezés visszaigazolásának üzenete vibrál a képernyőn, valami megváltozik bennem. Olyan, mintha ezzel a kis lépéssel valahogy kiszakítottam volna magam abból a nyomasztó mókuskerékből, amiben eddig éltem. Egy apró lépés a szabadság felé.

-Anyáék ezért kinyirnak - suttogom.

-Csak Apud - von vállat Rachel. - Anyukád a világon a legnagyobb reality fan, oda meg vissza lesz, hogy a kislánya bekerült egy ilyen műsorba.

-Le kell itatnom őket, mikor elmondom.

-Jó szórakozást hozzá - paskolja meg a combom.

-Oh, nem! Erre te vettél rá, szépen ott leszel mellettem!

-Engem is kinyírnak - sóhajtja.

Egymásra nézünk, és kitör belőlünk a nevetés.

Készülj világ, Dalia Graystone visszaveszi az irányítást.